Mozis körkép
Mit nézhetünk az újranyitott filmszínházakban?

2021. június 07. /

Miután elérte a négymilliót a beoltottak száma, májustól kinyithattak a kulturális intézmények, köztük a mozik is, ahol valóságos filmdömping várja a mozirajongókat: a korlátozások hosszú hónapjai során halasztott premierfilmek sorra érkeznek a mozivásznakra. A kormányrendelet
alapján a mozik csak védettségi igazolvánnyal látogathatók, a 18 év alattiak védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt kísérővel vehetnek részt a vetítéseken.

Magyar filmek – már a mozikban!
A hazai alkotások közül több, sokak által várt alkotás már május folyamán megérkezett a filmszínházakba, ezek többségében júniusban is elérhetők lesznek még.
Felméri Cecília több nemzetközi fesztiválon is díjat nyert új filmje, a Spirál egy férfi és két nő különös sze­rel­mi háromszögének története – lélektani krimi egy tóparti házban elengedésről, az ismétlődő kapcsolatokról, a konfliktusokról és a szembenézés nehézségeiről, Borbély Alexandra, Bogdan Dumitrache és Kiss Diána Magdolna főszereplésével.
Gothár Péter, a Megáll az idő rendezőjének májusban debütált új filmje, a Hét kis véletlen egy érzékeny, finom humorral átszőtt alkotás, amely egy pesti család életét követi többnyire a mai Magyarországon, vissza-visszatérve a múlt emlékeihez. A történet fókuszában a társkeresés szükségszerűsége és hiá­ba­va­lósága, a valódi identitás megtalálása és szabad megélésének küzdelme áll.
A magyar-macedón koprodukcióban készült Fűzfa egy többrétegű, fikciós utazás a termékenység és a terméketlenség útvesztőiben. A három etűdből álló mű hosszú útra viszi a nézőt a 17. század kuruzsló és mitikus fogantatási rituáléitól kezdve a napjainkban megosztó témáknak számító adoptálás és abortusz kérdésköréig.

Új hazai filmpremierek
Május 27-től érkezik a mozikba Kocsis Ágnes (Friss levegő, Pál Adrienn) új filmje, az Éden: egy film arról, hogy az emberiségnek már nincs hová menekülnie saját maga elől. A történet főhőse, Éva szinte minden lehetséges dologra allergiás, ezért teljes elszigeteltségben kell élnie. Egy napon pszichiáter érkezik, hogy kiderítse, Éva betegsége valódi, vagy csak a képzeletének szüleménye...
Különlegesség a cinefil közönség számára digitálisan restaurált Habfürdő, Kovásznai György 1980-ban készült, a magyar animáció történetében egyedülálló alkotása: egy lélekbúvár antimese, pop-artos musical, szociofotókból és a XX. századi festészet képi világából építkező, egész estés rajzjátékfilm felnőtteknek.
Nagy Viktor Oszkár romantikus komédiája, a Becsúszó szerelem a focidrukkerek ellentmondásos világába és a gyermekvárás mindenki életét fenekestül felforgató helyzeteibe enged bepillantást. A humoros szituációk és erkölcsi dilemmák sorát felvonultató vígjáték május 27-től érkezik a hazai mozikba.
A természetbarátok legnagyobb örömére évről évre felbukkannak magyar természetfilmek a hazai mozik kínálatában. Ez idén sem lesz másképp, elsőként június 3-tól érkezik a díjnyertes Vad víz – Aqua Hungarica, amelyben látványos felvételeken tárulnak fel a Kárpát-medence legkülönlegesebb vízi és vízközeli életközösségei, a Kis-Balaton gazdag mocsárvilágától az Aggteleki Nemzeti Park apró sárkányain át a Hévízi-tó víz alatti dzsungeléig.
Az idei Berlinalén a legjobb rendezésért járó Ezüst Medvével jutalmazott Természetes fény június 3-án kerülhet a mozikba. Nagy Dénes kíméletlenül realista, nemzetközi koprodukcióban készült háborús filmje a Szovjetunió megszállt vidékein játszódik, a történet a katonák mindennapjait mutatja be Semetka István szakaszvezető – eredetileg egyszerű földműves – szemszögéből, aki parancsnokának váratlan halála miatt súlyos terhet kap a vállára.
Július 1-én landol a vásznon az Űrpiknik, egy sci-fi elemekkel átszőtt drámai vígjáték. Badits Ákos filmje remek nyári kikapcsolódásnak ígérkezik, egy magát kevésre tartó űrlény és egy problémás egyetemista lány egyetlen éjszakáját meséli el Budapesten.

[kep3]

Külföldi filmek – már a mozikban
A mozik május elejei újranyitása utáni első hetekben számos olyan európai koprodukció és tengerentúli alkotás bemutatásra került, aminek a premierjét korábban többször is halasztani kellett. Ezek közé tartozik a Wendy, a négy Oscar-díjra jelölt A messzi dél vadjai rendezőjének új fantasy-felnövéstörténete, amely elődje spirituális folytatásaként újabb, képzelet és valóság határán egyensúlyozó történetet tár elénk. Benh Zeitlin rendező ezúttal Pán Péter történetét értelmezte át, a felnőtt közönség számára adaptálva.
Júniusban továbbra is műsoron lesz a három Oscar-díjjal, köztük a Legjobb film, Legjobb rendező és Legjobb női főszereplő díjával elismert A nomádok földje, amelynek Francis McDormand által alakított főhőse egy nevadai kisváros gazdasági összeomlását követően mindent bepakol furgonjába, és elindul, hogy modern nomádként a hagyományos társadalmon kívüli életet folytasson.
Szintén a Oscar-gála egyik kiemeltje volt a Legjobb forgatókönyv díját elnyert thriller-dráma, az Ígéretes fiatal nő, amelynek főhőse egy tragikus esemény hatására személyes bosszúhadjáratba kezd.
A Gunda című fekete-fehér, norvég-amerikai alkotás – amelynek producere az állatok jogai iránt elkötelezett, Oscar-díjas Joaquin Phoenix – egyszerre intim portré egy tanyán élő sertéscsalád mindennapjairól és megdöbbentő erejű, szöveg nélküli dokumentumfilm, amely különleges vizuális megközelítéssel tesz fel súlyos morális kérdéseket.
A művészfilmek kedvelőinek igazi különlegesség lehet a Fellini – A lélek festője portréfilm, amely egy új nézőpontból vizsgálja a filmművészet mesterének munkásságát: archív felvételek, ikonikus filmrészletek és pályatársakkal, neves rendezőkkel folytatott beszélgetések segítségével megkísérli feltárni Fellini sajátos kapcsolatát a természetfelettivel.

Új külföldi filmbemutatók
A „behálózottság” veszélyeire rávilágító francia-belga komédia, a Berlinben Ezüst Medve-díjat nyert Előz­mé­nyek törlése június 3-tól érkezik a mozikba. Főhősei három jóbarát Franciaország egyik kertvárosából, akiknek mindenáron törölniük kell az internetre kéretlenül felkerült kínos tartalmakat, ezért harcba indulnak az életüket uraló adatfelhők ellen egy szélmalomban élő, jóindulatú hacker segítségével.
Június 17-től látható az Oscar-gálán a Legjobb női mellékszereplő díjával jutalmazott Minari – A családom története. Lee Isaac Chung dél-koreai bevándorlók gyermekeként saját élettörténetéből merítve készítette el a filmet, amely az elmúlt év egyik legkedveltebb, legtöbbet díjazott alkotása: kétszáznál is több díjra jelölték, s több mint száz elismerést kapott meg.

Családi animációs kalandfilmek
A kora nyár a családi mozizás kedvelőinek is tartogat újdonságokat. Közülük az egyik leginkább várt alkotás a Legjobb animációs film Oscar-díját elnyert Lelki ismeretek, ám lapzártánkkor még nem lehetett tudni pontosan, hogy mikor érkezik a hazai mozikba.
Június 3-tól látható a Disney Animation Studios legújabb filmje, a Raya és az utolsó sárkány, igazi szívvel-lélekkel teli, intelligens mese, amelynek kulcseleme a megosztottságon és különbözőségen való felül­ke­rekedés és az egzotikus, távol-keleti hangulatú fantáziavilág.
A nagy sikerű Nyúl Péter folytatása, A nyúlcipő június 10-től kerül műsorra. A nagyszájú, kalandra éhes nyúl történetének folytatásában a boldog brit vidéket ezúttal lecseréli a nagyváros zaja, ahol semmi sem olyan békés, mint egy ötórai tea: ahová Péter és rokonsága beteszi a tappancsát, ott biztos a felfordulás.
A Disney és a Pixar új filmje, a gyönyörű olaszországi tengerparti kisvárosban játszódó Luca hőse egy kisfiú, aki feledhetetlen nyarat él át újdonsült barátjával. Ám a sok mókázást beárnyékolja egy súlyos titok: kiderül, hogy mindketten a víz alatti világból származó mágikus lények, akik azonnal átváltoznak, ha egy csepp víz éri őket.