Kettős jubileum a Budai Vigadóban
2021. augusztus 13. / Pavlovics Ágota

A Corvin téri Budai Vigadó impozáns épületében működik a Hagyományok Háza, a Kárpát-me­dencei néphagyomány átörökítésének kiemelt nemzeti intézménye. Az idén 20 éves in­téz­mény része az itthon nagyon népszerű, de nemzetközi elismertséggel is büszkélkedő Magyar Állami
Népi Együttes is, amely 70. születésnapjához érkezett. A Hagyományok Házában folyó jelentős érték­meg­őrző tevékenységről, valamint a kettős jubileum ünnepi eseményeiről Hont Angélával, a Hagyományok Háza szervezési és kommunikációs vezetőjével beszélgettünk.

Hogy mutatná be a 20. születésnapjához érkezett Hagyományok Házát?
H. A.: Intézményünk küldetése népi hagyományaink gondozása, nap­jaink kultúrájába történő átemelése és továbbéltetése. Azt igyekszünk megmutatni különböző módokon a színpadtól a tudományos munkáig, a gyerekprogramoktól a kiállításokig a 21. század emberének, hogy milyen érvényes üzenete van ma őseink tudásának, mit tudunk ma is hasznosítani belőle, miért érdekes és érdemes foglalkozni a nép­ha­gyo­mánnyal. Intézményünk nem csak Budapesthez köthető szervezet, szerte a Kárpát-medencében dol­gozunk együttműködő partnereink és megyei, valamint határon túli hálózatunk segítségével, és egyre több nemzetközi együttműködésbe is igyekszünk bekapcsolódni. A szék­he­lyünk a Budai Vigadó patinás épületében található, amit nagyon sze­re­tünk, de a Hagyományok Háza jóval több, mint ez az épület.

Az Önök részvételével több nemzetközi együttműködés is útjára indult a néphagyományok széles körű megismertetése érdekében. Kiemelne néhányat?
H. A.: Nemzetközi együttműködéseink azért különösen fontosak, mert az ott kapott visszajelzések sok­szor visszaigazolják a munkánkat, másrészt a nemzetközi jelenléttel erősítjük a hazai nép­ha­gyo­mánnyal foglalkozó szereplőket és általában a néphagyomány pozitív megítélését a nagyvilágban. Folyamatosan követjük, hogy melyek azok a külföldi jó gyakorlatok, amelyeket céljainkhoz illeszthetünk, ugyanakkor mi is mutatunk jó gyakorlatokat a világnak, ilyenek például a táncház városi továbbélése. Két éve volt például egy olyan Kreatív Európa projekt, amelynek keretében Szlovénia, Olaszország és Belgium voltak a part­ner­or­szágaink, egymáshoz küldtünk zenekarokat, hogy kölcsönösen megismerhessük egymás muzsikáját. A projekttel elindult egy népzenei cserekapcsolat, ami hatékonyan működik. A 2019-ben alapított European Folk Network alapítói között van a Hagyományok Háza is, közös célunk, hogy az európai együttműködés keretében a hagyományos népi kultúrát népszerűsítsük. Novemberben reményeink szerint a Hagyományok Háza ad majd otthont a European Folk Network soros konferenciájának és közgyűlésének.
A Hagyományok Háza legnagyobb projektjeinek egyike most is látható, az Élő népművészet című or­szá­gos kiállításra gondolok. Ön mivel ajánlaná az érdeklődőknek?
H. A.: A kiállítás a hazai népi iparművészek és kézművesek hatalmas, ötévente megrendezett se­reg­szem­léje, aminek 2021-ben a Budai Vigadó és a Fő utcai Népi Iparművészeti Múzeumunk ad otthont. A nagyszabású tárlat augusztus végéig látogatható, és szívből ajánlom mindenkinek, mert a kézműves hagyomány újszerűen megfogalmazott formában és funkcióban jelenik meg a több mint másfél ezer, szebbnél szebb használati és dísztárgyon. Az sem mellékes, hogy a nyári hőségben is kellemes időtöltés a kiállítás meglátogatása, mert tágas és hűs termekben került megrendezésre. Nyáron egyébként a Hagyományok Háza is elhagyja Budapestet, akárcsak a nyaraló fővárosiak, és leginkább fesztiválokon jelenik meg programjaival. A néphagyománnyal kötetlen hangulatban ismerkedni, rácsodálkozni gaz­dag­sá­gára, szépségére remek időtöltés. Augusztus legelején még pont Kapolcson a Művészetek Völgyében leszünk, rögtön utána aztán a villányi Ördögkatlan Fesztivál következik és a Kőfeszt, amelyen első al­ka­lommal fogunk részt venni idén, Köveskálon szervezünk programokat kicsiknek és nagyoknak. Hagyományosan ott leszünk a Várban a Mesterségek Ünnepén, és Erdélybe is elmegyünk mások mellett a torockói Double Rise fesztiválra és a Marosvásárhelyi Forgatagra.

Jelenlegi terveik szerint hogy alakul az ősz?
H. A.: Ősszel visszatérünk budapesti székházunkba, és újraindítjuk a házat, amit a pandémia miatt be kellett zárnunk. Folytatódnak kézműves és folklór tanfolyamaink, pedagógus-továbbképzéseink, és a színháztermünk is megnyílik. Újra kellett terveznünk a Hagyományok Háza 20. és a Magyar Állami Nép Együttes 70. születésnapját megünneplő ünnepi évünket, a 2021-es év helyett a 2021/22-es évad lesz a jubileumi évünk. Már a nyáron volt néhány ünnepi esemény, például Végtelen motívum címmel megjelent Váradi Levente magyar és angol nyelvű fotóalbuma nagyszerű együttesünk mindennapjairól, és júliusban ingyenes szabadtéri kiállítás nyílik a Corvin téren, amelyen az együttes életének történetéből – a kezdetektől napjainkig – mutatunk meg jó pár szép pillanatot. A jubileumi év tematikus programokkal folytatódik, tervezünk nyílt hetet szeptemberben, több konferenciát, ünnepi koncerteket, fesztivált a határon túli profi táncegyüttesekkel, az ünnepi évet pedig a Magyar Állami Népi Együttes nagyszabású ünnepi gálája fogja zárni 2022 tavaszán. Reméljük, a korábbiakkal ellentétben, idén nem húzza át a terveinket a járvány miatti bezárás.