Szabó Dániel: Pázsint – Népzene Székelyföldről és a Felső-Maros mentéről 2021. október 20. / Szabó Dániel a táncházmozgalom egyik legkeresettebb cimbalomművésze, zenetanár és etnográfus is. Balogh Kálmánnál tanult, jelenleg a Zeneakadémia doktori iskoláját végzi. Számos formációban hallhatjuk visszatérően, így rendszeresen lép fel Berecz Andrással, Tímár Sárával, Korpás Évával, Szirtes Edina Mókussal. Olyan különleges nagyprodukciókban hallhattuk a közelmúltban is játékát, mint Födő Sándor: Kaddis című kompozíciója, amely az idei Zsidó Kulturális Fesztivál zárónapján hangzott el, vagy az Ereim végei táncdráma ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében. Első önálló lemeze 2007-ben jelent meg Egetverő címmel, a Pázsint pedig a nyár folyamán látott napvilágot a Fonó gondozásában. A korongon olyan kiváló zenésztársakkal játszik együtt Szabó Dániel, mint Kacsó Hanga Borbála, Paár Julianna, András Orsolya, Mihó Attila, Nyitrai Tamás, Takács Ádám, Bede Péter, Salamon Soma, Papp Endre és Bognár András. „A székelyföldi muzsika még székesfehérvári tanulóéveim során magával ragadott, majd a vajdaszentiványi tánc- és zenetáborokban ért élményeim és a helyi muzsikusokkal való személyes találkozásaim mind arra ösztönöztek, hogy mélyebben kutassam ezt a páratlanul egyedülálló zenei világot. Az első nagy népzenekutató nemzedék, Bartók Béla, Kodály Zoltán, Lajtha László és kortársaik a 20. század legelején szinte kizárólag a Székelyföldön gyűjtöttek. Az itteni archaikus dallamanyag tanulmányozása mérföldkőnek bizonyult a kutatás terén, és hozzájárult a magyar zene megreformálásához is. Úgy látom, hogy a táncházmozgalom kibontakozása óta a székely népzene háttérbe szorult. Nem titkolt szándékom tehát, hogy felfedjem ennek a területnek népzenei sokszínűségét, és azt kiváló zenésztársaimmal együtt, hiteles formában tárjam a közönség elé.” – vallja Szabó Dániel. A lemezek kaphatók a Fonó webboltjában és a terjesztőknél. www.fono.hu |