2021. november 01. / Pavlovics Ágota
Az utóbbi két évtizedben a színházigazgatók alig látható kisebbsége volt nő, a statisztika szerint arányuk az egy százalékot sem érte el. Darvasi Ilona a kevesek egyike, ráadásul igazi self made woman. A saját vízióit következetesen kézzel fogható valóságra váltó, népművelő-könyvtáros
végzettségű menedzser-igazgató magánszínházat alapított, társulatot szervezett, akik számára állandó játszóhelyet, kőszínházat teremtett, a fővárosban és vidéken játszott népszerű darabokkal rentábilis működést produkált. Arról, hogy milyen út vezetett a Kálvária téren működő, immár 21 éves Turay Ida Színház létrehozásához, működtetéséhez, a 2020-ban a Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozat kitüntetéssel elismert, színházalapító, igazgató Darvasi Ilonával beszélgettünk.
Gyakran hallunk arról, hogy egy ismert művész már gyerekkorában elhatározta, hogy színész lesz, arról azonban nem, hogy valaki színházigazgatóként képzelte el a jövőjét. Önnél milyen út vezetett a direktori székig?
D. I.: Gyerekkoromban én sem terveztem, hogy színházigazgató leszek, kislányként szavalóversenyeket nyertem, de még ennél is fontosabb volt számomra a Kazinczyról elnevezett Szép magyar beszéd országos verseny első helyezése. A magyar nyelv ápolása, a szép magyar beszéd azóta is nagyon fontos nekem a színpadon és a magánéletben is. Ügyelek rá, hogy érthetően beszéljek, nem nyelem le a szavak végét. Olyan színészeket keresek, akiket az igényes, kulturált és kifejező magyar beszéd jellemez, mint például Hűvösvölgyi Ildikó, Piros Ildikó, Bencze Ilona vagy Pásztor Erzsi. Nem tűröm a csúnya szavakat, a káromkodást, sem a színpadon, sem a magánéletben. A szépre és jóra tanítás a célom, nem is tehetünk mást, hiszen példaképek vagyunk. A Színház- és Filmművészeti Főiskolára bár – fogadásból – jelentkeztem, valójában nem akartam színész lenni. Az egyik rostavizsgán az osztályt indító Kerényi Imre mondta is: „Már megint maga az, aki nem is akar színész lenni”. Végül nem kerültem nagyon messze a színház világától, mert népművelés-könyvtár szakon végeztem Debrecenben.
Mégsem egy frissen nyomtatott könyvektől illatozó könyvtárban vagy egy művelődési ház élén teljesedett ki a pályája.
D. I.: Az igazság az, hogy a volt férjem miatt kerültem bele a színház világába, ugyanis akkor már két éve nem volt munkája, és neki akartam színpadi lehetőséget biztosítani. Nagy díszletes, tánckarral, zenekarral, népszerű művészekkel teli színházi előadásokat hoztam létre – Játék a kastélyban, Mágnás Miska, A csúnya lány, Janika –, amiknek a híre gyorsan elterjedt a művelődési házak körében, és egy-két év alatt népszerű is lett a színház, hisz olyan művészekkel dolgoztam, mint Bessenyei Ferenc, Mikó István, Kalmár Magda, Kovács Zsuzsa, Bárdy György, Medgyesi Mária, Bujtor István, Bubik István, Koncz Gábor...
Persze itt nem állt meg, színházi tevékenysége egyre bővült. Hogy lett a Soproni Petőfi Színház igazgatója?
D. I.: Egészen kivételes, határozatlan idejű felkérést kaptam a színház igazgatói posztjára. Több mint 5 gyönyörű évet töltöttem ott, de sajnos a közvetlen főnököm nem az önkormányzat, hanem a Pro Kultúra Sopron akkori vezetője volt, akivel lehetetlenség volt együttműködni. 2012-ben azért hagytam ott az igazgatói széket, mert nem hosszabbította meg a művészeti tanácsadóként velem dolgozó Huszti Péter szerződését. Úgy gondoltam, ha a városnak nem kell Huszti Péter, nekem sem kell a város. Felállt velem az egész társulat, és Budapestre jött. Munkát kellett biztosítanom a színészeknek, ezért még a korábbinál is elszántabban kerestem a helyet, ahol próbálni tudunk, ahová hazajárhatnak a színészek, amit az otthonunknak érezhetünk. 2013 őszén Józsefvárosban kiírtak egy pályázatot a valamikori Józsefvárosi Színház épületére, amit sikerült megnyernünk. A 14 év alatt megtakarított pénzünkből tégláig vertük le a vakolatot, vörös bársonnyal borítottuk be a színházterem falait, függönyökkel és faragott oszlopokkal díszítettük a fogadóhelyiségeket, kicseréltük az elektromos és vízvezetékeket, új mosdókat alakítottunk ki, hang- és fénytechnikát szereltünk be. Az épület külső homlokzata az akkori önkormányzatnak köszönhetően újult meg, ahogy a Kálvária tér is. Létrehoztuk Budapest kis ékszerdobozát.
Milyen képességei tették lehetővé, hogy gyakorlatilag a semmiből egy óriási előadásszámot játszó, sok művészt és a színházi háttérszakmában dolgozót foglalkoztató rendszert működtessen?
D. I.: Azt csinálom, amit szeretek, van bennem hit és akarat. Tudom, hogy elsősorban magamra számíthatok, és arra a „kemény magra”, akik már hosszú évek óta velem dolgoznak. Édesanyám megtanított arra, hogy csak abból főzünk, ami a spájzban van. Nem vettem fel soha hitelt, és a Színház sem. Mivel a működési formánk nonprofit kft., a nyereségünket visszafordítottuk a színházra. Így tudtunk jelmez- és kellékraktárt venni, van 3 teherautónk, és éppen most vásárolunk új hang- és fénytechnikai eszközöket. Biztos lábakon kell állni, hiszen 46 társulati tag, 29 alkalmazott, 49 vállalkozó, összesen tehát 124 ember (és család) biztos megélhetéséről kell gondoskodnunk.
Hogyan sikerült átvészelniük a koronavírusos időszakot?
D. I.: A kormány intézkedéseinek köszönhetően. A járulékkedvezmények és az alkalmazottak fizetésének 50%-os juttatása nagy segítség volt számunkra, így senkit nem kellett elküldenünk. Minden évben sok új bemutatót tartunk, hiszen évi 400 az előadásszámunk. Gyakran, amikor a Kálvária téren előadás van, vidéken is játszunk. Józsefvárosi kis színházként a törzsközönségünknek is tartozunk annyival, hogy változatos programot kínálunk. Nem panaszkodhatunk, nagyon szeretnek minket a környéken, de jönnek távolabbról, sőt Szlovákiából is.
A szeptemberben elindult évadra tíz felnőtt nagyszínházi és három gyerekszínházi bemutatót terveztek. Emeljünk ki néhányat közülük.
D. I.: Mikó István két előadást rendez a 2021/22-es évadban: az egyik Rejtő Jenő vígjátéka, az Úrilány szobát keres, a másik, mely tavalyról került át, Tamási Áron Vitéz lélek című drámája. Az utóbbi darabban mások mellett Kurkó J. Kristóf, Szuromi Bernadett és Nagy Gábor lesz látható. Nagy Gábornak van egy olyan monológja a darabban, amely nagyon megérinti a nézőket, én sem tudom sírás nélkül végighallgatni. A Segítség! Én vagyok a feleségem! Topolcsányi Laura vígjátéka, amelyben a klasszikus férfi-női szerepek felcserélődnek. Az előadást Nagy Viktor rendezi, Pápai Erikával és Frech’ Zoltánnal a főszerepben. A környéken lakó középiskolások színházba csábítása nem könnyű, de rendszeresen kínálunk nekik a kötelező olvasmányokból színpadi változatot. Ilyen lesz Csokonai Vitéz Mihály Karnyóné című bohózata, amit Dörner György fog színpadra állítani, Sztárek Andreával a címszerepben. Először rendez nálunk Funtek Frigyes, aki George Bernard Shaw művét, a Warrenné mesterségét álmodja színre Pápai Erika és Kisfaludy Zsófia főszereplésével. A gyerekeket pedig a Hamupipőkével, a Holle anyóval, valamint az Az Ezeregyéjszaka meséi alapján készült Aladdinnal várjuk.
21 éve vágott bele a színházépítésbe, 7 éve vették birtokba a Kálvária téri színházat. Mondják, hét évente változunk, várható változás a Turay életében is?
D. I.: Az első, amikor erre gondolok, hogy: ennél rosszabb sose legyen! Aki itt dolgozik, hisz bennem, számít rám, de én már nyugdíjas korú vagyok, gondolkodnom kell az utánpótláson. A műszaki igazgató, Nemes Richárd 17 éve dolgozik velem, a helyettesem, Sebeök Réka pedig 15 éve. Csak művészeti vezetőt nem találtam még. Akkor vonulhatok vissza, ha azt látom, hogy biztonságosan működik a színház. Azt, hogy a díszlet- és jelmeztervezést is magamra vállaltam, anyagi kényszer szülte, gyakran nem volt rá pénz, hogy felkérjek tervezőket. Azt vallom, hogy egy jó vezetőnek mindenhez értenie kell, a saját példámmal pedig bebizonyítottam, hogy mindent meg lehet tanulni.
Ami az utódlást illeti, három gyereke van, úgy láttam a honlapjukon, hogy közülük az egyik, Balázs együtt dolgozik Önnel a színházban.
D. I.: A lányom, Cecília 16 éve dolgozik mellettem, ő a kreatív munkák felelőse. Balázs fiam a Műegyetem mesterszakos közgazdászaként végzett, jelenleg ő a gazdasági igazgatónk. Hat éve dolgozik a Turayban, de mielőtt ezt a pozíciót megkapta volna, meg kellett ismernie a színház minden területét, hogy tisztában legyen vele, milyen munkát végeznek a munkatársaink. Neki való ez a munka, nagyon ért ahhoz, hogy megfogja a pénzt. A kisebbik fiam, Máté 8 éves kora óta katona akart lenni. Az iskola elvégzése után a MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandárhoz került. 4 évig palotaőr volt, nemrég pedig a legújabb koronaőrként tett esküt a Szent Koronára az Országházban. Vagyis hármuk közül kettő továbbviszi a színházat, ha majd visszavonulok, de mindháromra nagyon büszke vagyok.
Ön gyakran hangsúlyozza, hogy a darabválasztással, a rendezéssel a Turay Színház az igényes szórakoztatást szolgálja, a klasszikus értékeket képviseli. Feltételezem, hogy ez a magánéletében is így van.
D. I.: Mindenben ragaszkodom a klasszikus értékekhez, szokásokhoz, az egervári szabadtéri színházban – ahol minden nyáron egy hónapot játszunk – sem műanyag, hanem bársonyszékeken ül a közönség, a hölgyek pedig alkalmi ruhában érkeznek az előadásra. Szabadidőmben klasszikus komolyzenét, Chopint, Schumannt, Schubertet, Mendelssohnt, Verdit hallgatok, modern zenét ritkán. Van egy tízezer kötetes könyvtáram, de sajnos az utóbbi években már csak szövegkönyveket olvasok. Szeretek régi, ha úgy tetszik, klasszikus filmeket nézni. Kedvenc festőm pedig Siskin, a 19. századi realista orosz festészet kiemelkedő alakja, tájképfestő. Szeretek, mint egy álomvilágba, „besétálni” egy-egy festménybe.
Apropó tájképfestészet, természet. Valószerűtlenül hangzik ugyan, hogy még erre is van kapacitása, de azt csiripelik a pesti verebek, hogy óriási kertet gondoz.
D. I.: Hatezer négyzetméteres a kertem, rengeteg tölgy, platán, nyír, fenyő, bokor, virág van, de sok mindent meg is termelek – epret, uborkát, paprikát, paradicsomot, sárgarépát, zellert... –, szoktam is hozni kóstolót a színházba. Vannak gyümölcsfáim és szőlőm, a kertben üvegház, esővízgyűjtő és komposztáló is van. Csak a füvet nem én nyírom, mert nekem nagyon zajos. A csendet szeretem és a madárcsicsergést... abban is élek.
végzettségű menedzser-igazgató magánszínházat alapított, társulatot szervezett, akik számára állandó játszóhelyet, kőszínházat teremtett, a fővárosban és vidéken játszott népszerű darabokkal rentábilis működést produkált. Arról, hogy milyen út vezetett a Kálvária téren működő, immár 21 éves Turay Ida Színház létrehozásához, működtetéséhez, a 2020-ban a Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozat kitüntetéssel elismert, színházalapító, igazgató Darvasi Ilonával beszélgettünk.
Gyakran hallunk arról, hogy egy ismert művész már gyerekkorában elhatározta, hogy színész lesz, arról azonban nem, hogy valaki színházigazgatóként képzelte el a jövőjét. Önnél milyen út vezetett a direktori székig?
D. I.: Gyerekkoromban én sem terveztem, hogy színházigazgató leszek, kislányként szavalóversenyeket nyertem, de még ennél is fontosabb volt számomra a Kazinczyról elnevezett Szép magyar beszéd országos verseny első helyezése. A magyar nyelv ápolása, a szép magyar beszéd azóta is nagyon fontos nekem a színpadon és a magánéletben is. Ügyelek rá, hogy érthetően beszéljek, nem nyelem le a szavak végét. Olyan színészeket keresek, akiket az igényes, kulturált és kifejező magyar beszéd jellemez, mint például Hűvösvölgyi Ildikó, Piros Ildikó, Bencze Ilona vagy Pásztor Erzsi. Nem tűröm a csúnya szavakat, a káromkodást, sem a színpadon, sem a magánéletben. A szépre és jóra tanítás a célom, nem is tehetünk mást, hiszen példaképek vagyunk. A Színház- és Filmművészeti Főiskolára bár – fogadásból – jelentkeztem, valójában nem akartam színész lenni. Az egyik rostavizsgán az osztályt indító Kerényi Imre mondta is: „Már megint maga az, aki nem is akar színész lenni”. Végül nem kerültem nagyon messze a színház világától, mert népművelés-könyvtár szakon végeztem Debrecenben.
Mégsem egy frissen nyomtatott könyvektől illatozó könyvtárban vagy egy művelődési ház élén teljesedett ki a pályája.
D. I.: Az igazság az, hogy a volt férjem miatt kerültem bele a színház világába, ugyanis akkor már két éve nem volt munkája, és neki akartam színpadi lehetőséget biztosítani. Nagy díszletes, tánckarral, zenekarral, népszerű művészekkel teli színházi előadásokat hoztam létre – Játék a kastélyban, Mágnás Miska, A csúnya lány, Janika –, amiknek a híre gyorsan elterjedt a művelődési házak körében, és egy-két év alatt népszerű is lett a színház, hisz olyan művészekkel dolgoztam, mint Bessenyei Ferenc, Mikó István, Kalmár Magda, Kovács Zsuzsa, Bárdy György, Medgyesi Mária, Bujtor István, Bubik István, Koncz Gábor...
Persze itt nem állt meg, színházi tevékenysége egyre bővült. Hogy lett a Soproni Petőfi Színház igazgatója?
D. I.: Egészen kivételes, határozatlan idejű felkérést kaptam a színház igazgatói posztjára. Több mint 5 gyönyörű évet töltöttem ott, de sajnos a közvetlen főnököm nem az önkormányzat, hanem a Pro Kultúra Sopron akkori vezetője volt, akivel lehetetlenség volt együttműködni. 2012-ben azért hagytam ott az igazgatói széket, mert nem hosszabbította meg a művészeti tanácsadóként velem dolgozó Huszti Péter szerződését. Úgy gondoltam, ha a városnak nem kell Huszti Péter, nekem sem kell a város. Felállt velem az egész társulat, és Budapestre jött. Munkát kellett biztosítanom a színészeknek, ezért még a korábbinál is elszántabban kerestem a helyet, ahol próbálni tudunk, ahová hazajárhatnak a színészek, amit az otthonunknak érezhetünk. 2013 őszén Józsefvárosban kiírtak egy pályázatot a valamikori Józsefvárosi Színház épületére, amit sikerült megnyernünk. A 14 év alatt megtakarított pénzünkből tégláig vertük le a vakolatot, vörös bársonnyal borítottuk be a színházterem falait, függönyökkel és faragott oszlopokkal díszítettük a fogadóhelyiségeket, kicseréltük az elektromos és vízvezetékeket, új mosdókat alakítottunk ki, hang- és fénytechnikát szereltünk be. Az épület külső homlokzata az akkori önkormányzatnak köszönhetően újult meg, ahogy a Kálvária tér is. Létrehoztuk Budapest kis ékszerdobozát.
Milyen képességei tették lehetővé, hogy gyakorlatilag a semmiből egy óriási előadásszámot játszó, sok művészt és a színházi háttérszakmában dolgozót foglalkoztató rendszert működtessen?
D. I.: Azt csinálom, amit szeretek, van bennem hit és akarat. Tudom, hogy elsősorban magamra számíthatok, és arra a „kemény magra”, akik már hosszú évek óta velem dolgoznak. Édesanyám megtanított arra, hogy csak abból főzünk, ami a spájzban van. Nem vettem fel soha hitelt, és a Színház sem. Mivel a működési formánk nonprofit kft., a nyereségünket visszafordítottuk a színházra. Így tudtunk jelmez- és kellékraktárt venni, van 3 teherautónk, és éppen most vásárolunk új hang- és fénytechnikai eszközöket. Biztos lábakon kell állni, hiszen 46 társulati tag, 29 alkalmazott, 49 vállalkozó, összesen tehát 124 ember (és család) biztos megélhetéséről kell gondoskodnunk.
Hogyan sikerült átvészelniük a koronavírusos időszakot?
D. I.: A kormány intézkedéseinek köszönhetően. A járulékkedvezmények és az alkalmazottak fizetésének 50%-os juttatása nagy segítség volt számunkra, így senkit nem kellett elküldenünk. Minden évben sok új bemutatót tartunk, hiszen évi 400 az előadásszámunk. Gyakran, amikor a Kálvária téren előadás van, vidéken is játszunk. Józsefvárosi kis színházként a törzsközönségünknek is tartozunk annyival, hogy változatos programot kínálunk. Nem panaszkodhatunk, nagyon szeretnek minket a környéken, de jönnek távolabbról, sőt Szlovákiából is.
A szeptemberben elindult évadra tíz felnőtt nagyszínházi és három gyerekszínházi bemutatót terveztek. Emeljünk ki néhányat közülük.
D. I.: Mikó István két előadást rendez a 2021/22-es évadban: az egyik Rejtő Jenő vígjátéka, az Úrilány szobát keres, a másik, mely tavalyról került át, Tamási Áron Vitéz lélek című drámája. Az utóbbi darabban mások mellett Kurkó J. Kristóf, Szuromi Bernadett és Nagy Gábor lesz látható. Nagy Gábornak van egy olyan monológja a darabban, amely nagyon megérinti a nézőket, én sem tudom sírás nélkül végighallgatni. A Segítség! Én vagyok a feleségem! Topolcsányi Laura vígjátéka, amelyben a klasszikus férfi-női szerepek felcserélődnek. Az előadást Nagy Viktor rendezi, Pápai Erikával és Frech’ Zoltánnal a főszerepben. A környéken lakó középiskolások színházba csábítása nem könnyű, de rendszeresen kínálunk nekik a kötelező olvasmányokból színpadi változatot. Ilyen lesz Csokonai Vitéz Mihály Karnyóné című bohózata, amit Dörner György fog színpadra állítani, Sztárek Andreával a címszerepben. Először rendez nálunk Funtek Frigyes, aki George Bernard Shaw művét, a Warrenné mesterségét álmodja színre Pápai Erika és Kisfaludy Zsófia főszereplésével. A gyerekeket pedig a Hamupipőkével, a Holle anyóval, valamint az Az Ezeregyéjszaka meséi alapján készült Aladdinnal várjuk.
21 éve vágott bele a színházépítésbe, 7 éve vették birtokba a Kálvária téri színházat. Mondják, hét évente változunk, várható változás a Turay életében is?
D. I.: Az első, amikor erre gondolok, hogy: ennél rosszabb sose legyen! Aki itt dolgozik, hisz bennem, számít rám, de én már nyugdíjas korú vagyok, gondolkodnom kell az utánpótláson. A műszaki igazgató, Nemes Richárd 17 éve dolgozik velem, a helyettesem, Sebeök Réka pedig 15 éve. Csak művészeti vezetőt nem találtam még. Akkor vonulhatok vissza, ha azt látom, hogy biztonságosan működik a színház. Azt, hogy a díszlet- és jelmeztervezést is magamra vállaltam, anyagi kényszer szülte, gyakran nem volt rá pénz, hogy felkérjek tervezőket. Azt vallom, hogy egy jó vezetőnek mindenhez értenie kell, a saját példámmal pedig bebizonyítottam, hogy mindent meg lehet tanulni.
Ami az utódlást illeti, három gyereke van, úgy láttam a honlapjukon, hogy közülük az egyik, Balázs együtt dolgozik Önnel a színházban.
D. I.: A lányom, Cecília 16 éve dolgozik mellettem, ő a kreatív munkák felelőse. Balázs fiam a Műegyetem mesterszakos közgazdászaként végzett, jelenleg ő a gazdasági igazgatónk. Hat éve dolgozik a Turayban, de mielőtt ezt a pozíciót megkapta volna, meg kellett ismernie a színház minden területét, hogy tisztában legyen vele, milyen munkát végeznek a munkatársaink. Neki való ez a munka, nagyon ért ahhoz, hogy megfogja a pénzt. A kisebbik fiam, Máté 8 éves kora óta katona akart lenni. Az iskola elvégzése után a MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandárhoz került. 4 évig palotaőr volt, nemrég pedig a legújabb koronaőrként tett esküt a Szent Koronára az Országházban. Vagyis hármuk közül kettő továbbviszi a színházat, ha majd visszavonulok, de mindháromra nagyon büszke vagyok.
Ön gyakran hangsúlyozza, hogy a darabválasztással, a rendezéssel a Turay Színház az igényes szórakoztatást szolgálja, a klasszikus értékeket képviseli. Feltételezem, hogy ez a magánéletében is így van.
D. I.: Mindenben ragaszkodom a klasszikus értékekhez, szokásokhoz, az egervári szabadtéri színházban – ahol minden nyáron egy hónapot játszunk – sem műanyag, hanem bársonyszékeken ül a közönség, a hölgyek pedig alkalmi ruhában érkeznek az előadásra. Szabadidőmben klasszikus komolyzenét, Chopint, Schumannt, Schubertet, Mendelssohnt, Verdit hallgatok, modern zenét ritkán. Van egy tízezer kötetes könyvtáram, de sajnos az utóbbi években már csak szövegkönyveket olvasok. Szeretek régi, ha úgy tetszik, klasszikus filmeket nézni. Kedvenc festőm pedig Siskin, a 19. századi realista orosz festészet kiemelkedő alakja, tájképfestő. Szeretek, mint egy álomvilágba, „besétálni” egy-egy festménybe.
Apropó tájképfestészet, természet. Valószerűtlenül hangzik ugyan, hogy még erre is van kapacitása, de azt csiripelik a pesti verebek, hogy óriási kertet gondoz.
D. I.: Hatezer négyzetméteres a kertem, rengeteg tölgy, platán, nyír, fenyő, bokor, virág van, de sok mindent meg is termelek – epret, uborkát, paprikát, paradicsomot, sárgarépát, zellert... –, szoktam is hozni kóstolót a színházba. Vannak gyümölcsfáim és szőlőm, a kertben üvegház, esővízgyűjtő és komposztáló is van. Csak a füvet nem én nyírom, mert nekem nagyon zajos. A csendet szeretem és a madárcsicsergést... abban is élek.