2022. március 10. / Nagy Klaudia
Dante Alighierit méltán nevezik az olasz nyelv atyjának és a világirodalom nagy klasszikusának. Leghíresebb műve az, Isteni színjáték a mai napig egyedülálló hatást gyakorol a különböző művészeti ágakra. Tavaly ősszel az itáliai géniusz halála 700. évfordulójának alkalmából kortárs
magyar művészeti kiállítás nyílt Kinek a pokla ma Dante pokla? címmel a Római Magyar Akadémián a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) együttműködésével. A tárlat 2022. február 22-től a Pesti Vigadóban is megtekinthető. A kiállítás kurátorát, Sulyok Miklós művészettörténészt, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagját arról kérdeztük, a magyar képzőművészek alkotásai hogyan állíthatók párhuzamba Dante szellemiségével.
Milyen szempontok alapján válogatott az alkotások között?
S. M.: Komlóssy Gyöngyi, a Római Magyar Akadémia tudományos igazgatóhelyettese keresett meg a kiállítás tervével Dante halálának 700. évfordulójának alkalmából. A Római Magyar Akadémián tavaly novemberben tartottak egy irodalomtörténeti tudományos konferenciát, ami Dante Isteni színjátékának Pokol című énekéről szólt, a mi kiállításunk is ehhez kapcsolódott. 1993-tól 1998-ig Rómában dolgoztam a Magyar Akadémián mint művészeti titkár, ebben az időben indult el a Galéria, programjának az a fő elve, hogy kortárs magyar képzőművészeti alkotásoknak adjon teret. Fontosnak tartottam, hogy ne egyszerűen Dante-illusztrációk kerüljenek kiállításra, mert a Dante-illusztrációk lehetősége a képzőművészetben jószerével kimerült, nem is Isteni színjáték-illusztrációkat kerestem, hanem olyan ma élő magyar művészeket, akik szellemiségükben kapcsolódtak Dantéhoz, akik a Dante által is megragadott problematikát a mai világban próbálják megjeleníteni. Olyan műveket válogattam, amelyek a 20. és 21. század fordulójának lelki szenvedéseit állítják a középpontba. Ezért választottam ki Szurcsik József, Gaál József, Baksai József és Lovas Ilona műveit.
Hány alkotás látható a tárlaton?
S. M.: Nagyon sok alkotásból tudtam választani, mert az alkotók életműve meglehetősen egységes, és kapcsolódik a mitológiából is eredeztethető szenvedéstémához, valamint a Bibliához is. A kiállítást a helyszín is meghatározta, a Római Magyar Akadémiának csodálatos galériahelyisége van a történelmi belvárosban, a Falconieri-palotában, ahol csak bizonyos mennyiségű és bizonyos jellegű művek voltak bemutathatók, így a kiállítás 16 alkotást tartalmaz. Fontos szempont volt, hogy nagy, látványos művek legyenek kiállítva, döbbentse meg az olasz nézőt a magyar művészet ereje. A termek falai feketére voltak festve, ezeknek a nagyméretű műveknek az alaptónusa többnyire vörös, fekete vagy sötét, a fekete falakon egész erőteljes hatást eredményeztek. A Pesti Vigadó Galériájának teljesen más az atmoszférája, de a kiállítás mégis adaptálható volt erre a térre.
A képzőművészetben milyen stílusú pokolábrázolásokkal találkozhatunk?
S. M.: Az iparosítás kezdetekor kialakult nyugat európai világ tálcán kínálja a párhuzamot a pokollal. A képzőművészetben már a 19. századtól kezdve megjelennek az iparosítás kezdetének nyomortelepei, a városok szmogja, az ipari katasztrófák és a két világháború borzalmai. Nincsen rá jobb szó, mint a pokol, aminek a keresztény felfogásban két jellemzője az Istentől való távolság és a szabadulás lehetetlensége, a szenvedés véglegessége. A nyugati világban számos élethelyzetet nem véletlenül, „pokolinak” nevezünk. Én nem ilyen társadalmi témájú műveket válogattam, mert arra gondoltam, hogy a mai világ szenvedése nagyobbrészt lelki szenvedés.
A Vigadóban kiállított sötét tónusú művekben felsejlik valamiféle fény, reménysugár?
S. M.: Azok a művészeti alkotások, amelyek valamilyenfajta szándékot vagy hangulatot csak egyféle értelemben ábrázolnak, általában giccsesek. A túlságosan rózsaszín művek ugyanolyan giccsesek, mint a túlságosan fekete vagy pesszimista művek, mert unalmasak. Túl kiszámíthatók, nincsen bennük erő, izgalom vagy feszültség. Ezek a művészek, akiket kiválasztottam, a mai világ lelki problémáit, konfliktushelyzeteit ábrázolják, mégsem egysíkúak. Gaál József különösen megdöbbentő hatású, ember és állat közti átmeneti lényeket ábrázoló, lekötözött alakjai feltárják ennek a szenvedésnek a mikéntjét, ami megkönnyebbíti az embert. Ezt a bizonyos megkönnyebbülést nevezték katarzisnak a klasszikus esztétikában. A kortárs képzőművészetben katarzisról olyan értelemben nem beszélhetünk, mint az ókori görög drámákban, de kétségtelen, hogy létezik az a művészeti effektus, ami a probléma átélése által megkönnyíti a problémától való időleges megszabadulást. Ugyanez jellemző Baksai József olykor mitológiai témájú festményeire, ahol a bibliai téma Szent Kristóf, aki hátán viszi Jézust át a vízen, de ott ül a sátán is, akit valamilyen módon kezelnie kell, mint ahogy mindannyiunk életében előfordulhat, hogy küzdenünk kell a saját lelkünk problémájával. Szurcsik József kihalt tájat ábrázoló képén is ott bujkál az élet, nem pusztán az ipari posztindusztriális civilizáció környezetpusztításának a hatását fedezzük fel, hanem ennek a világnak a harmóniáját is. Lovas Ilona videómunkájában látszólag kilátástalan helyzetben, térden csúszva terelgeti a kalaptompokat, mintha emberi fejek lennének, tologatja őket a földön, látszatra a semmiből semmibe, de filmeffektusokkal eléri, hogy átéljük, hogy a megszabadulás felé segíti ezeket az emberi figurákat pusztán a jelzésszerű fejek által. Ezen a videón a háttérben imádság hallatszik: „Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!” – így könyörgött a jerikói vak Jézushoz. Tudjuk, hogy Jézus megszabadította őt a betegségétől, meggyógyította. Itt is felsejlik a lehetőség, hogy nem vagyunk beleragadva a szenvedésbe, hanem túl tudunk ezen lépni.
magyar művészeti kiállítás nyílt Kinek a pokla ma Dante pokla? címmel a Római Magyar Akadémián a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) együttműködésével. A tárlat 2022. február 22-től a Pesti Vigadóban is megtekinthető. A kiállítás kurátorát, Sulyok Miklós művészettörténészt, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagját arról kérdeztük, a magyar képzőművészek alkotásai hogyan állíthatók párhuzamba Dante szellemiségével.
Milyen szempontok alapján válogatott az alkotások között?
S. M.: Komlóssy Gyöngyi, a Római Magyar Akadémia tudományos igazgatóhelyettese keresett meg a kiállítás tervével Dante halálának 700. évfordulójának alkalmából. A Római Magyar Akadémián tavaly novemberben tartottak egy irodalomtörténeti tudományos konferenciát, ami Dante Isteni színjátékának Pokol című énekéről szólt, a mi kiállításunk is ehhez kapcsolódott. 1993-tól 1998-ig Rómában dolgoztam a Magyar Akadémián mint művészeti titkár, ebben az időben indult el a Galéria, programjának az a fő elve, hogy kortárs magyar képzőművészeti alkotásoknak adjon teret. Fontosnak tartottam, hogy ne egyszerűen Dante-illusztrációk kerüljenek kiállításra, mert a Dante-illusztrációk lehetősége a képzőművészetben jószerével kimerült, nem is Isteni színjáték-illusztrációkat kerestem, hanem olyan ma élő magyar művészeket, akik szellemiségükben kapcsolódtak Dantéhoz, akik a Dante által is megragadott problematikát a mai világban próbálják megjeleníteni. Olyan műveket válogattam, amelyek a 20. és 21. század fordulójának lelki szenvedéseit állítják a középpontba. Ezért választottam ki Szurcsik József, Gaál József, Baksai József és Lovas Ilona műveit.
Hány alkotás látható a tárlaton?
S. M.: Nagyon sok alkotásból tudtam választani, mert az alkotók életműve meglehetősen egységes, és kapcsolódik a mitológiából is eredeztethető szenvedéstémához, valamint a Bibliához is. A kiállítást a helyszín is meghatározta, a Római Magyar Akadémiának csodálatos galériahelyisége van a történelmi belvárosban, a Falconieri-palotában, ahol csak bizonyos mennyiségű és bizonyos jellegű művek voltak bemutathatók, így a kiállítás 16 alkotást tartalmaz. Fontos szempont volt, hogy nagy, látványos művek legyenek kiállítva, döbbentse meg az olasz nézőt a magyar művészet ereje. A termek falai feketére voltak festve, ezeknek a nagyméretű műveknek az alaptónusa többnyire vörös, fekete vagy sötét, a fekete falakon egész erőteljes hatást eredményeztek. A Pesti Vigadó Galériájának teljesen más az atmoszférája, de a kiállítás mégis adaptálható volt erre a térre.
A képzőművészetben milyen stílusú pokolábrázolásokkal találkozhatunk?
S. M.: Az iparosítás kezdetekor kialakult nyugat európai világ tálcán kínálja a párhuzamot a pokollal. A képzőművészetben már a 19. századtól kezdve megjelennek az iparosítás kezdetének nyomortelepei, a városok szmogja, az ipari katasztrófák és a két világháború borzalmai. Nincsen rá jobb szó, mint a pokol, aminek a keresztény felfogásban két jellemzője az Istentől való távolság és a szabadulás lehetetlensége, a szenvedés véglegessége. A nyugati világban számos élethelyzetet nem véletlenül, „pokolinak” nevezünk. Én nem ilyen társadalmi témájú műveket válogattam, mert arra gondoltam, hogy a mai világ szenvedése nagyobbrészt lelki szenvedés.
A Vigadóban kiállított sötét tónusú művekben felsejlik valamiféle fény, reménysugár?
S. M.: Azok a művészeti alkotások, amelyek valamilyenfajta szándékot vagy hangulatot csak egyféle értelemben ábrázolnak, általában giccsesek. A túlságosan rózsaszín művek ugyanolyan giccsesek, mint a túlságosan fekete vagy pesszimista művek, mert unalmasak. Túl kiszámíthatók, nincsen bennük erő, izgalom vagy feszültség. Ezek a művészek, akiket kiválasztottam, a mai világ lelki problémáit, konfliktushelyzeteit ábrázolják, mégsem egysíkúak. Gaál József különösen megdöbbentő hatású, ember és állat közti átmeneti lényeket ábrázoló, lekötözött alakjai feltárják ennek a szenvedésnek a mikéntjét, ami megkönnyebbíti az embert. Ezt a bizonyos megkönnyebbülést nevezték katarzisnak a klasszikus esztétikában. A kortárs képzőművészetben katarzisról olyan értelemben nem beszélhetünk, mint az ókori görög drámákban, de kétségtelen, hogy létezik az a művészeti effektus, ami a probléma átélése által megkönnyíti a problémától való időleges megszabadulást. Ugyanez jellemző Baksai József olykor mitológiai témájú festményeire, ahol a bibliai téma Szent Kristóf, aki hátán viszi Jézust át a vízen, de ott ül a sátán is, akit valamilyen módon kezelnie kell, mint ahogy mindannyiunk életében előfordulhat, hogy küzdenünk kell a saját lelkünk problémájával. Szurcsik József kihalt tájat ábrázoló képén is ott bujkál az élet, nem pusztán az ipari posztindusztriális civilizáció környezetpusztításának a hatását fedezzük fel, hanem ennek a világnak a harmóniáját is. Lovas Ilona videómunkájában látszólag kilátástalan helyzetben, térden csúszva terelgeti a kalaptompokat, mintha emberi fejek lennének, tologatja őket a földön, látszatra a semmiből semmibe, de filmeffektusokkal eléri, hogy átéljük, hogy a megszabadulás felé segíti ezeket az emberi figurákat pusztán a jelzésszerű fejek által. Ezen a videón a háttérben imádság hallatszik: „Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!” – így könyörgött a jerikói vak Jézushoz. Tudjuk, hogy Jézus megszabadította őt a betegségétől, meggyógyította. Itt is felsejlik a lehetőség, hogy nem vagyunk beleragadva a szenvedésbe, hanem túl tudunk ezen lépni.