„A nagy együttesek mellett a kisebb kamaraprodukciók is lehetőséget kapnak”
2022. március 31. / Nagy Klaudia

Tavaly februárban a koronavírus-járvány meggátolta a Budapest Táncfesztivál megrendezését, de a szervezők nem adták fel, így ősszel maradéktalanul megvalósulhatott a hazai táncművészet legrangosabb rendezvénye. Idén a tavaszi időszakban április 28. és május 11. között újra vendégül
látják a hazai és nemzetközi táncszakma legjobbjait. Nemcsak a fesztivál duplázásának szempontjából rendkívüli évad a mostani, ugyanis a Nemzeti Táncszínház 2021 decemberében ünnepelte 20 éves fennál­lását, amit jubileumi dokumentumfilmmel, művészeti kiadvánnyal, rendhagyó programsorozattal tesz emlé­keze­tessé. A Millenáris Parkban megépített új játszóhelyén a legmodernebb technikai feltételek állnak a társulatok rendelkezésére, amit nemzetközi szinten is elismernek. A Nemzeti Táncszínház igazgatójával, Ertl Péterrel arról beszélgettünk, milyen különlegességekkel készülnek a tánckedvelők számára a Budapest Táncfesztiválon és a jubileumi évadban.

2021 februárja helyett 2021 szeptemberében tudták megrendezni a Buda­pest Táncfesztivált, amit a covidjárvány miatt halasztottak erre az időszakra. Sikerült zökkenőmentesen lebonyolítani a rendezvényt?
E. P.: Nagy öröm volt, hogy mind a négy külföldi társulat, melyet ere­detileg februárra hívtunk meg, szeptemberben is örömmel vállalta a felkérést, és ide tudott utazni. Egyik társulatnak sem okozott problémát a be- és a hazautazás, mindegyik tervezett előadást meg tudtuk tartani. Nemcsak a külföldiek, hanem a magyar együttesek is be tudták mutatni a programjukat, ami nagy siker.

A külföldi művészektől milyen visszajelzéseket kapott az új játszóhely?
E. P.: A szeptemberi fesztiválon svájci, német és holland társulatok ven­dégszerepeltek, illetve Ladányi Andrea egy nemzetközi stábot hívott meg, Finn- és Spanyolországból érkeztek művésztársai, bátran mondhatom, az összes külföldi fellépő el volt ragadtatva. Biztos vagyok benne, hogy a Nemzeti Táncszínház és az új épület jó híre általuk is eljut a nemzetközi térbe, hogy milyen fantasztikus technikai feltételekkel rendelkezik a színház, és mennyire a tánc igényeinek megfelelően kialakított épületben volt lehetőségük fellépni Magyarországon.

Milyen előadásokkal nyitják az idei fesztivált?
E. P.: Éveken át A tánc világnapja környékén szerveztük meg a fesztivált, amit az elmúlt 5-6 évben át­he­lyeztünk februárra, de most visszatérünk ehhez a hagyományhoz. A táncművészek legfontosabb ünnepe az UNESCO által is kiemelt, április 29-ei, Jean-Georges Noverre születésének emléket állító A tánc világnapja, így e köré építjük fel a rendezvényt. Április 28-án az amerikai Martha Graham Dance Company ven­dégszereplésével indítunk, akik két félidőt adnak elő a Müpa Fesztivál Színházában, a Táncszínház szervezésében. A kétrészes előadás egyik különlegessége, hogy a Magyar Táncművészeti Egyetem növendékei számára a társulat egyik balettmestere betanítja Martha Graham Panorama című koreográfiáját, melyet az egyetem végzős hallgatói a Martha Graham Dance Company budapesti előadásai keretében mutatnak be. Nagyszerű lehetőség adatik meg ezeknek a diákoknak, hogy ennek a világhírű, amerikai társulatnak a tagjaival egy színpadon léphetnek fel két egymást követő estén. A Panorama a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatóinak előadásában az első részben lesz látható, utána pedig a Martha Graham Dance Company művészei folytatják az előadást. Április 29-én ismét megrendezésre kerül a Magyar Táncművészek Szövetségével közös szervezésben a tánc világnapi díjkiosztó gála a Nemzeti Táncszínház Nagytermében. A táncszövetség minden évben szakmai díjakkal jutalmazza a táncművé­szeket, amelyek számukra kiemelkedően fontos szakmai elismerések. A gálán az előző években díjazottak lépnek fel, és ezzel köszöntik az idén díjat kapó művészeket.

[kep3]

Kiket láthatunk a külföldi társulatok közül?
E. P.: A Martha Graham Dance Companyt követően a Dresden Frankfurt Dance Company lesz a vendégünk, Jacopo Godani Hollow Bones című koreográfiájával. Május 1-jén az Inversedance – Fodor Zoltán Társulat egy vietnámi koreográfus, Anh Ngoc Nguyen által készített koreográfia ősbemutatójával készül Otthon / Home címmel. Május 5-én a Budapest Táncszínház előadásában Földi Béla Ha a világ enyém lenne című koreográ­fiája lesz látható egy estben az Olaszországból érkező Opus Ballet A négy évszak című táncművével együtt. Május 10-én és 11-én a franciaországi Malandain Ballet Biarritz mutatja be Thierry Malandain La Pastorale / Pásztorjáték című táncelőadását, mellyel zárjuk a fesztivált.

Hogyan kerülnek kapcsolatba a nemzetközileg elismert művészekkel?
E. P.: Minden második évben részt veszünk a düsseldorfi Nemzetközi Táncvásáron, ahol a világ szinte vala­men­nyi táncszakembere összegyűlik, és egy vásár keretében minden társulat és menedzsment népsze­rű­síti, értékesíti a produkciókat. Lehet találkozni a szakma képviselőivel, délelőtt a standokon információt gyűjteni, kapcsolatokat kialakítani, délután és esténként pedig rengeteg táncelőadást megnézni. Aki elmegy erre a rendezvényre, az egész világ táncéletéről kaphat egy aktuális keresztmetszetet. Ezen a vásáron találkozott a Szegedi Kortárs Balett igazgatója Enrico Morelli olasz koreográfussal, akik azóta, közel 10 éve dolgoznak már együtt, ami szép példája annak, hogy egy nemzetközi táncvásáron egy magyar társulat összeismerkedik egy külföldi koreográfussal, és kialakul köztük egy hosszú távú munkakapcsolat.

A hazai fellépők közül kiket emelne ki a programból?
E. P.: A nagy együttesek mellett a kisebb kamaraprodukciók is lehetőséget kapnak. A Feledi Project a TestTérkép című előadással érkezik, és megjelenik egy különleges alkotó, Fehér Ferenc is. Ebben az évben még a Budapesti Operettszínház balettegyüttese is bemutatkozik a Korhatár nélkül című táncelőadással. Különleges budapesti bemutatónk a Győri Balett Ne bánts! című előadása, amely egy nagyon nehéz társa­dalmi problémát dolgoz fel, a családon belüli erőszak kérdését mutatja be a művészet nyelvén, és tudatosítja az emberekben, ha ez megtörténik a környezetükben, akkor vannak olyan társadalmi szervezetek, ame­lyek­hez segítségért lehet fordulni.
2006-tól a színház művészeti menedzsere, majd igazgatóhelyettese, 2013 óta az intézmény igazgatója. Mit tart a legnagyobb mérföldkőnek a színház életében?
E. P.: Ott voltam, amikor a Nemzeti Táncszínház 2001-ben megnyitotta a kapuit, előtte még különböző bérelt helyszíneken mutattuk be az előadásokat. Ezután euforikus élmény volt egy saját kőszínházat megnyitni, és egy 350 napos évados előadássorozatot megtervezni, abban részt venni, és látni, hogy alakul ki a törzsközönségünk. Kiemelkedő pillanat volt, hogy 2019-ben az új épület megnyitásakor működésünk nagyságrendileg jobb technikai körülmények között, jobb elrendezésben és feltételrendszerben folytatód­hatott. Számomra fontos élmény, hogy az egész folyamatot végigsegíthettem. 2021. december 1-jén ünnepeltük a Táncszínház 20 éves jubileumát, az egész évadot ennek szenteljük, például minden hónapban tartunk egy NTSZ20 gálát, ahol 3-4 társulat köszönti a Táncszínházat és a látogatókat egy különleges válogatással. Az ünnepi alkalomból készült egy művészeti album fotókkal és interjúkkal, valamint egy doku­men­tumfilm, amelyben táncegyüttesek, meghatározó szakemberek mesélnek a Táncszínházhoz kötődő élményeikről. A filmhez kapcsolódóan ingyenes kulisszajárásokat szervezünk, minden hónapban egy jeles táncművész-koreográfus alkotóval együtt ketten kísérjük végig az érdeklődőket, és színháztechnikai, színhá­zi titkokat mutatunk meg nekik, utána pedig megtekinthetik A tánc nyelvén beszélünk című, 20 éves jubi­leu­mi filmünket, amelyen keresztül komplex képet kaphatnak a Nemzeti Táncszínházról.

Hosszabb távú terveik között szerepel, hogy vidéken is minél szélesebb közönséghez eljussanak az előa­dásaik. Hol tartanak a megvalósítás folyamatában?
E. P.: Többféle együttműködést tartunk fent. Számos esetben egy előadásos meghívásnak teszünk eleget, és a nálunk fellépő közel 50 társulatból ajánlunk produkciót egy belföldi színháznak, befogadóhelynek. A belföldi forgalmazások másik fontos része, hogy együttműködő partnerként produkciókat közvetítünk a táncfesz­ti­válokra, amelyek különböző nagyvárosainkban, például Győrben, Egerben, Pécsett és Vesz­prém­ben kerülnek megrendezésre. Ezen kívül ebben az évben hat vidéki nemzeti színházzal együttműködve olyan táncelőadások jönnek létre, amelyek a Táncszínház koprodukciós premierjei. Az is kiemelt szempont, hogy az adott város közönsége nemcsak a helyi együttes előadásait tekintheti meg, hanem például a kecskeméti társulat eljut Győrbe, egy másik társulat pedig Debrecenbe vagy Miskolcra. Büszkék vagyunk arra, hogy a Nemzeti Táncszínház szervezésében az egész országban megjelenik ez a nagyon színes és gazdag program.