2022. június 15. /
Április végén jelent meg a brit soul-blues énekes legfrissebb albuma Stone By Stone címmel. Ian Siegal két éve jelentette be, hogy nyugodtabb éveket tervez a jövőben. Időközben amszterdami
otthonát el is cserélte egy Karib-szigetekire, de ehhez képest most is egy kilenchetes turné közepén sikerült elérnünk. Ráadásul idén még három alkalommal vissza is tér majd Európába, szóval a tervezett kényelmes nyugdíjas évekre a jelek szerint várni kell még egy kicsit.
Hogy halad a turné? Más fiatal rockzenekarok összesen adnak évente 60-70 koncertet, neked meg most az idei első körút alatt jött össze ez a mennyiség úgy, hogy aztán még kétszer visszatérsz Európába.
I. S: Egyelőre kalandos. Lehet, hogy nem volt a legjobb ötlet az első single-t az I’m The Shit című dalból kihozni, mert minden probléma, ami elképzelhető, előjött. Épphogy elindultunk, amikor a sofőrünknek le kellett mondani a munkát, utána feltörték a zenekari autót, majd jött a változatosság kedvéért egy covid miatti lemondás, és ennek a sorozatnak az egyik legjobban várt fesztiválfellépését Norvégiában végül egy reptéri járattörlés hiúsította meg. „I am the Shit that happens.” Tényleg nagyon fontos az a hatalmas támogatás, amit a közönségtől kapok, ez motivál és ad erőt, hogy újra és újra színpadra álljak. Közhely, de a zenészeket nem a színpadon töltött másfél-két órás programjukért fizetik, az csak a bónusz, az átalvatlan éjszakák, az autókban, vonatokon és lélektelen reptéri várókban töltött végtelen órák azok, amiket meg kell fizetni.
A Stone By Stone, ha jól számolom, már a 14. a sorban. Miben más, mint az előzőek?
I. S: Régi jó barátaimmal készítettük. A producer páros, Greta Valenti és Robin Davey (Beaux Gris Gris & the Apocalypse, Hoax) Grow Vision Studiójában vettük fel tavaly a lemezt Kaliforniában. Gretáékkal azt próbáltuk elérni, hogy minél természetesebb legyen a hangzás, fókuszban a dalokkal. Borzasztó sok szerencse is kellett, hogy ennyi remek zenész barátunk el tudjon jönni. (A Grammy-díjas Shemekia Copeland, a felénk is népszerű Imperial Crowns két frontembere, Stephen Hodges, aki T Bone Burnett, Tom Waits és Mavis Staples zenekarainak állandó tagja, Jimbo Mathus stb.) Olyan időszakban vonultunk stúdióba tavaly, amikor a világ nagy része a covid miatt teljesen leállt. Nagyon hálás vagyok nekik az egész munkáért. Tényleg úgy érzem, hogy sikerült átadni mindazt, amit gondoltam ezekről a dalokról.
Az utóbbi időkben egyre erőteljesebb a szerzeményeidben a kiállás a társadalom perifériájára kerültekkel kapcsolatban.
I. S: Mivel sokszor úgy érzem, hogy a perifériáról sokkal többet tudok, mint a felső tízezer életéről, ez valahogy természetesen jön.
Az előbb szóba kerültek a vendégek a lemezen. A Shemekiával készült duett az egyik csúcspontja az anyagnak. Számomra különösen kedves az Imperial Crowns tagjaival közös nyitó darab is.
I. S: Velük pont Budapesten találkoztam először. Egyből haverok lettünk, azóta számtalan alkalommal összefutottunk a világ legkülönbözőbb helyein, de most először szerepelnek lemezemen. Shemekiával régről ismerjük egymást, hatalmas tehetség és tündéri személy. Az előző lemezére már írtam neki egy dalt, tényleg nagyon örülök, hogy el tudott jönni és felénekelni ezt a kicsit gospeles, Hand In Hand című darabot. Külön öröm és megtiszteltetés, hogy Stephen Hodges is csatlakozott hozzá.
A KK’s Bluest Jimbóval írtátok.
I. S: Jimbo régi barátom, a North Mississippi Allstars tagjain keresztül hozott össze minket a sors. Csináltunk már közös lemezt, turnét. Átküldte a dal egy demo verzióját, mondta, hogy még dolgozzunk rajta, de szerintem annyira erős volt már abban a formában is, hogy nem tudtam mit hozzáírni, számomra az egyik kedvenc, nagyon szuggesztív történet.
Blues zenészként tartanak számon, de ahogy korábban, a mostani anyag is jóval szélesebb palettát fed le.
I. S: Inkább úgy mondanám, hogy bluesrajongó vagyok, aki szereti és szívesen énekli a nagy elődök klasszikusait, és a saját szerény eszközeimmel én is próbálok ehhez valamit hozzátenni, de szerintem a blues zenész az valami olyasmi, mint Bobby Rush, Buddy Guy vagy Taj Mahal. Magamat valahol sokkal inkább olyan dalszerző-előadónak tartom, aki igyekszik megírni a saját történeteit.
Magyarországon mikor láthatunk?
I. S: Május végén a B.L.U.E.S névre keresztelt All Star csapattal adunk pár koncertet, aztán júliusban Ripoff Raskolnikov barátommal fellépünk a Gastroblues Fesztiválon, majd szeptember elején a Braindogsszal Tom Waits-dalokat játszunk, és ezt követően lesz pár szóló koncert is, ahol főleg az új lemezen lesz a hangsúly
Stone By Stone már elérhető az online platformokon.
otthonát el is cserélte egy Karib-szigetekire, de ehhez képest most is egy kilenchetes turné közepén sikerült elérnünk. Ráadásul idén még három alkalommal vissza is tér majd Európába, szóval a tervezett kényelmes nyugdíjas évekre a jelek szerint várni kell még egy kicsit.
Hogy halad a turné? Más fiatal rockzenekarok összesen adnak évente 60-70 koncertet, neked meg most az idei első körút alatt jött össze ez a mennyiség úgy, hogy aztán még kétszer visszatérsz Európába.
I. S: Egyelőre kalandos. Lehet, hogy nem volt a legjobb ötlet az első single-t az I’m The Shit című dalból kihozni, mert minden probléma, ami elképzelhető, előjött. Épphogy elindultunk, amikor a sofőrünknek le kellett mondani a munkát, utána feltörték a zenekari autót, majd jött a változatosság kedvéért egy covid miatti lemondás, és ennek a sorozatnak az egyik legjobban várt fesztiválfellépését Norvégiában végül egy reptéri járattörlés hiúsította meg. „I am the Shit that happens.” Tényleg nagyon fontos az a hatalmas támogatás, amit a közönségtől kapok, ez motivál és ad erőt, hogy újra és újra színpadra álljak. Közhely, de a zenészeket nem a színpadon töltött másfél-két órás programjukért fizetik, az csak a bónusz, az átalvatlan éjszakák, az autókban, vonatokon és lélektelen reptéri várókban töltött végtelen órák azok, amiket meg kell fizetni.
A Stone By Stone, ha jól számolom, már a 14. a sorban. Miben más, mint az előzőek?
I. S: Régi jó barátaimmal készítettük. A producer páros, Greta Valenti és Robin Davey (Beaux Gris Gris & the Apocalypse, Hoax) Grow Vision Studiójában vettük fel tavaly a lemezt Kaliforniában. Gretáékkal azt próbáltuk elérni, hogy minél természetesebb legyen a hangzás, fókuszban a dalokkal. Borzasztó sok szerencse is kellett, hogy ennyi remek zenész barátunk el tudjon jönni. (A Grammy-díjas Shemekia Copeland, a felénk is népszerű Imperial Crowns két frontembere, Stephen Hodges, aki T Bone Burnett, Tom Waits és Mavis Staples zenekarainak állandó tagja, Jimbo Mathus stb.) Olyan időszakban vonultunk stúdióba tavaly, amikor a világ nagy része a covid miatt teljesen leállt. Nagyon hálás vagyok nekik az egész munkáért. Tényleg úgy érzem, hogy sikerült átadni mindazt, amit gondoltam ezekről a dalokról.
Az utóbbi időkben egyre erőteljesebb a szerzeményeidben a kiállás a társadalom perifériájára kerültekkel kapcsolatban.
I. S: Mivel sokszor úgy érzem, hogy a perifériáról sokkal többet tudok, mint a felső tízezer életéről, ez valahogy természetesen jön.
Az előbb szóba kerültek a vendégek a lemezen. A Shemekiával készült duett az egyik csúcspontja az anyagnak. Számomra különösen kedves az Imperial Crowns tagjaival közös nyitó darab is.
I. S: Velük pont Budapesten találkoztam először. Egyből haverok lettünk, azóta számtalan alkalommal összefutottunk a világ legkülönbözőbb helyein, de most először szerepelnek lemezemen. Shemekiával régről ismerjük egymást, hatalmas tehetség és tündéri személy. Az előző lemezére már írtam neki egy dalt, tényleg nagyon örülök, hogy el tudott jönni és felénekelni ezt a kicsit gospeles, Hand In Hand című darabot. Külön öröm és megtiszteltetés, hogy Stephen Hodges is csatlakozott hozzá.
A KK’s Bluest Jimbóval írtátok.
I. S: Jimbo régi barátom, a North Mississippi Allstars tagjain keresztül hozott össze minket a sors. Csináltunk már közös lemezt, turnét. Átküldte a dal egy demo verzióját, mondta, hogy még dolgozzunk rajta, de szerintem annyira erős volt már abban a formában is, hogy nem tudtam mit hozzáírni, számomra az egyik kedvenc, nagyon szuggesztív történet.
Blues zenészként tartanak számon, de ahogy korábban, a mostani anyag is jóval szélesebb palettát fed le.
I. S: Inkább úgy mondanám, hogy bluesrajongó vagyok, aki szereti és szívesen énekli a nagy elődök klasszikusait, és a saját szerény eszközeimmel én is próbálok ehhez valamit hozzátenni, de szerintem a blues zenész az valami olyasmi, mint Bobby Rush, Buddy Guy vagy Taj Mahal. Magamat valahol sokkal inkább olyan dalszerző-előadónak tartom, aki igyekszik megírni a saját történeteit.
Magyarországon mikor láthatunk?
I. S: Május végén a B.L.U.E.S névre keresztelt All Star csapattal adunk pár koncertet, aztán júliusban Ripoff Raskolnikov barátommal fellépünk a Gastroblues Fesztiválon, majd szeptember elején a Braindogsszal Tom Waits-dalokat játszunk, és ezt követően lesz pár szóló koncert is, ahol főleg az új lemezen lesz a hangsúly
Stone By Stone már elérhető az online platformokon.