2022. október 06. / Nagy Klaudia
Nemcsák Károly 2011 óta vezeti a József Attila Színházat. Több mint 10 év alatt sikerült talpra állítania a teátrumot rossz gazdasági helyzetéből, repertoárját sikeresen megújította, nívós színdarabok kerülnek bemutatásra szakmailag elismert rendezőgárdával. Ami különösen fontos:
újra van egy önálló, ütőképes társulata a színháznak. A 2022/2023-as évadban hat bemutatóval várják a közönséget, színpadra állítják a Made in Hungáriát, Tasnádi István zenés darabját Fenyő Miklós dalaival, Szabó Magda nagy klasszikusát, a Régimódi történetet, Brecht Koldusoperáját, Ivan Menchell Sírpiknik című komédiáját. A Gaál Erzsébet Stúdióban, amely a kísérleti előadások terepe, Márai Sándor ritkán játszott Kaland című műve és Dosztojevszkij A Karamazov testvérek című regényének színpadi adaptációja lesz megtekinthető. A vezetőség hosszú távú tervei között szerepel a technikai megújulás, amely komoly beruházás a színház jövője szempontjából. Nemcsák Károly Jászai Mari-díjas, Kiváló és Érdemes Művésszel legújabb évadukról, a felújítás fontosságáról és a csapatmunka sikeréről beszélgettünk.
Tervei között régóta szerepel a színház épületének továbbépítése. Mekkora beruházást jelent ez pontosan?
N. K.: Az épület technikailag egy művelődési ház szintjén áll, komoly lépést jelentene, ha ezt a beruházást meg tudnánk valósítani. Nemcsak építkezünk, hanem fel kell újítanunk a hang- és fénytechnikát is, így jutunk el egy olyan alapszintre, ami jelenleg hiányzik. A színpadhoz nem tartozik közvetlenül sem oldalszínpad, sem raktárhelyiség, ha éjszaka el kell bontani egy díszletet, akkor a munkatársaim hajnal egy óráig dolgoznak bent a színházban, és viszik át a túloldali raktárba a díszletelemeket, ami sem a környező lakóknak nem jó, sem nekünk, mert hajnalra érnek haza. Amikor a felújítás szóba került, azt tartottuk szem előtt, hogyan tudnánk minél jobban segíteni kollégáink munkáját. Az egész építkezés egy nagyon racionálisan átgondolt és kimondottan a színpadot érintő beruházás.
2021-től saját, önálló társulattal rendelkeznek, ami óriási előrelépés, a színművészek számára nagyfokú stabilitást ad.
N. K.: A társulatépítés folyamatosan zajlott, attól, hogy nem voltak alkalmazottak a kollégáink, társulatként kezeltük azt a 40 főt, akik szorosabban kapcsolódtak a színházhoz. Rájuk kerestünk szerepeket, rájuk építettük az évadot. A társulati forma ad egy olyan gazdasági biztonságot, hogy nem állandóan azzal kell foglalkozniuk, hogy meg tudnak-e élni a fizetésükből. Emellett a színészi előmenetelük is fontos számunkra, hogy jól gazdálkodjunk a tehetségükkel. Nekünk azzal is kell foglalkoznunk, hogyan épül a kollégáink művészi pályája, és ehhez a társulati lét elengedhetetlen. De ennek fordítva is működnie kell, hogy ők is kiemelten szeressék és foglalkozzanak a József Attila Színházzal.
Egy éve nevezte ki Hargitai Iván rendezőt művészeti vezetőnek. Miért rá gondolt, mi az plusz, amit hozzá tud tenni a József Attila Színház művészi arculatához?
N. K.: Sokat rendezett nálunk, láttuk Iván irányába a tiszteletet és a szakmai örömöt a kollégáinkon, amikor vele dolgoztak. A közös alkotómunkák során derült ki, hogy remek lenne, ha ezt a pozíciót elvállalná, és szerencsére ő is ugyanígy gondolta. A társulat tulajdonképpen kiválasztotta. Jól ismeri a kollégákat, a színházunkat, tudja a gondjainkat, az örömeinket, belelátott a mindennapjainkba is, ami nagyon fontos.
Az évad első bemutatója a Made in Hungária, amelyet Lengyel Ferenc állít színpadra. 20 évvel ezelőtt óriási sikerrel ment a Méhes László rendezte produkció. Miért veszik elő újra?
N. K.: A társulat egy része azokból a kollégáikból áll, akik évek óta a színházhoz kötődnek, de fiatalítani kellett a csapatot, és ebben nagy segítségünkre volt Hargitai Iván. Van hat-nyolc erőteljes, ütőképes fiatal színészünk, akik miatt nagy örömmel vettük elő a Made in Hungáriát. Nem rétegszínház vagyunk, nagyon széles a repertoárunk, vígjátékoktól drámai műveken át zenés darabokat is játsszunk, kiemelt célunk, hogy fiatalítsuk a közönségünket, és minél szélesebb réteget szólítsunk meg. A Made in Hungária fiatalos lendületű darab, az elmúlt évadban Lengyel Ferenc rendezte nálunk a Portugál című darabot Egressy Zoltántól, nagyon jó volt a közös munka, örülök, hogy elvállalta a Made in Hungária rendezését. Tasnádi István darabja nemcsak egy életérzés és népszerű Fenyő-dalok felsorakoztatása, hanem egy korrajz is, kell egy olyan rendező, mint 20 évvel ezelőtt Méhes László, aki pontosan érti, ismeri ezt a kort.
A műfaji sokszínűség jellemzi az idei évadot is, lesz a Régimódi történet, a Koldusopera, a Kaland, A Karamazov testvérek és a Sírpiknik. A Koldusoperát leszámítva ezek a művek ritkábban szerepelnek a színházak műsorkínálatában.
N. K.: A Régimódi történet a Madách Színházban ment utoljára Budapesten 35-40 éve, főleg vidéken játsszák. Hála Istennek készült belőle egy film, ami életben tartotta a sikerét. Túl azon, hogy ezek a darabok tematikájukat illetően teljes mértékben beleillenek a mi koncepciónkba, a Sírpiknik kimondottan azért került a látómezőnkbe, hogy a nagyszerű művésznőinket helyzetbe hozzuk. A drámaírók nem bántak mindig jól a hölgyekkel, a férfiak sokkal több lehetőséget kapnak a drámairodalomban. A Sírpikniket Guelmino Sándor rendezésében láthatjuk majd. Nagyon színes az idei évadprogramunk, és ami engem még jó érzéssel tölt el, hogy olyan alkotókat nyertünk meg ezekre az előadásokra a színészkollégáinkon át a rendezőkig, akik meghatározó alkotói a magyar színházi életnek. Fontos, hogy ők rendeznek nálunk, mert én mindig azt hangsúlyozom, egy próbafolyamat olyan, mint egy kurzus. Kurzus Lengyel Ferenccel, Bagó Bertalannal, Hargitai Ivánnal, Guelmino Sándorral vagy Kiss Csabával.
A gyerekelőadásokon kívül milyen programokkal próbálják bevonzani a fiatalokat?
N. K.: Az elmúlt évadban kezdtük el, és ebben az évadban folytatjuk a Kulissza bérletsorozatunkat, amiben nagyszínházi előadást ajánlunk középiskolások számára kísérőprogramokkal együtt. Részt vehetnek drámapedagógiai programon, illetve az előadás előtt és a végén van egy beszélgetés a darabról, sőt, ha szeretnének tovább foglalkozni az anyaggal, akkor újra visszajöhetnek, és beszélgethetnek velünk. Arra is van lehetőség, hogy a szakmai stábból valaki kimenjen egy osztályfőnöki órán beszélgetni az előadásról, ha már látták, vagy nyílt próbát szervezünk, amire bejöhet egy-egy osztály, hogy érezzék annak súlyát és felelősségét, hogyan készül egy produkció.
Harmadik igazgatói ciklusát tölti jelenleg, ha visszatekint, hogy értékelné, sikerült megvalósítani, amit szeretett volna?
N. K.: A József Attila Színház többrétű intézmény, nemcsak művészekből és színészekből áll, komoly szakmai háttérnek kell biztonságban működni, és ehhez hozzátartozik az épület is. Alapfeltétel, hogy mindenki érezze azt a nyugalmat, erőt, biztonságot, amivel az előadásokat nyugodt körülmények között, magas művészi szinten végre tudják hajtani. Az is a feladatom, hogy amikor át kell adni a színház vezetését, akkor olyan színházat adjak át, ami biztonságban működik professzionális szakemberekkel. Látom a fiatalokban a fantasztikus tehetséget, a hihetetlen vitalitást, erőt, és ezt méltányolni kell. A világot fiatalos lendület és szellemiség jellemzi, amit erősítenünk kell, és ebben nekem partnernek kell lennem. Értékelni ciklusokat nehéz, mert az első azzal telt, hogy a rossz gazdasági helyzetet konszolidálni kellett, a második ciklusban már lehetett látni a hiátusokat, miken kellene javítani. Talán a harmadik ciklus az, amikor az ember érzi annak az örömét, amit az első két ciklusban megvalósított. Csapatban gondolkodtam világéletemben, és az élet is úgy hozta, hogy mindig csapatban játszhattam. Nem érdekelt a pozíció, hanem az, hogy olyan közegben legyek, ahol jók a munkafeltételek. Ebben a pillanatban most az én feladatom, hogy ezt a helyzetet megteremtsem a munkatársaimmal együtt. Akkor igazgat valaki jól, ha megtalálja azokat az embereket, akik a saját területükön a legjobbak. Számomra az a legfontosabb, hogy stabil, nyugodtan működő színházat tudhatok magunkénak.
újra van egy önálló, ütőképes társulata a színháznak. A 2022/2023-as évadban hat bemutatóval várják a közönséget, színpadra állítják a Made in Hungáriát, Tasnádi István zenés darabját Fenyő Miklós dalaival, Szabó Magda nagy klasszikusát, a Régimódi történetet, Brecht Koldusoperáját, Ivan Menchell Sírpiknik című komédiáját. A Gaál Erzsébet Stúdióban, amely a kísérleti előadások terepe, Márai Sándor ritkán játszott Kaland című műve és Dosztojevszkij A Karamazov testvérek című regényének színpadi adaptációja lesz megtekinthető. A vezetőség hosszú távú tervei között szerepel a technikai megújulás, amely komoly beruházás a színház jövője szempontjából. Nemcsák Károly Jászai Mari-díjas, Kiváló és Érdemes Művésszel legújabb évadukról, a felújítás fontosságáról és a csapatmunka sikeréről beszélgettünk.
Tervei között régóta szerepel a színház épületének továbbépítése. Mekkora beruházást jelent ez pontosan?
N. K.: Az épület technikailag egy művelődési ház szintjén áll, komoly lépést jelentene, ha ezt a beruházást meg tudnánk valósítani. Nemcsak építkezünk, hanem fel kell újítanunk a hang- és fénytechnikát is, így jutunk el egy olyan alapszintre, ami jelenleg hiányzik. A színpadhoz nem tartozik közvetlenül sem oldalszínpad, sem raktárhelyiség, ha éjszaka el kell bontani egy díszletet, akkor a munkatársaim hajnal egy óráig dolgoznak bent a színházban, és viszik át a túloldali raktárba a díszletelemeket, ami sem a környező lakóknak nem jó, sem nekünk, mert hajnalra érnek haza. Amikor a felújítás szóba került, azt tartottuk szem előtt, hogyan tudnánk minél jobban segíteni kollégáink munkáját. Az egész építkezés egy nagyon racionálisan átgondolt és kimondottan a színpadot érintő beruházás.
2021-től saját, önálló társulattal rendelkeznek, ami óriási előrelépés, a színművészek számára nagyfokú stabilitást ad.
N. K.: A társulatépítés folyamatosan zajlott, attól, hogy nem voltak alkalmazottak a kollégáink, társulatként kezeltük azt a 40 főt, akik szorosabban kapcsolódtak a színházhoz. Rájuk kerestünk szerepeket, rájuk építettük az évadot. A társulati forma ad egy olyan gazdasági biztonságot, hogy nem állandóan azzal kell foglalkozniuk, hogy meg tudnak-e élni a fizetésükből. Emellett a színészi előmenetelük is fontos számunkra, hogy jól gazdálkodjunk a tehetségükkel. Nekünk azzal is kell foglalkoznunk, hogyan épül a kollégáink művészi pályája, és ehhez a társulati lét elengedhetetlen. De ennek fordítva is működnie kell, hogy ők is kiemelten szeressék és foglalkozzanak a József Attila Színházzal.
Egy éve nevezte ki Hargitai Iván rendezőt művészeti vezetőnek. Miért rá gondolt, mi az plusz, amit hozzá tud tenni a József Attila Színház művészi arculatához?
N. K.: Sokat rendezett nálunk, láttuk Iván irányába a tiszteletet és a szakmai örömöt a kollégáinkon, amikor vele dolgoztak. A közös alkotómunkák során derült ki, hogy remek lenne, ha ezt a pozíciót elvállalná, és szerencsére ő is ugyanígy gondolta. A társulat tulajdonképpen kiválasztotta. Jól ismeri a kollégákat, a színházunkat, tudja a gondjainkat, az örömeinket, belelátott a mindennapjainkba is, ami nagyon fontos.
Az évad első bemutatója a Made in Hungária, amelyet Lengyel Ferenc állít színpadra. 20 évvel ezelőtt óriási sikerrel ment a Méhes László rendezte produkció. Miért veszik elő újra?
N. K.: A társulat egy része azokból a kollégáikból áll, akik évek óta a színházhoz kötődnek, de fiatalítani kellett a csapatot, és ebben nagy segítségünkre volt Hargitai Iván. Van hat-nyolc erőteljes, ütőképes fiatal színészünk, akik miatt nagy örömmel vettük elő a Made in Hungáriát. Nem rétegszínház vagyunk, nagyon széles a repertoárunk, vígjátékoktól drámai műveken át zenés darabokat is játsszunk, kiemelt célunk, hogy fiatalítsuk a közönségünket, és minél szélesebb réteget szólítsunk meg. A Made in Hungária fiatalos lendületű darab, az elmúlt évadban Lengyel Ferenc rendezte nálunk a Portugál című darabot Egressy Zoltántól, nagyon jó volt a közös munka, örülök, hogy elvállalta a Made in Hungária rendezését. Tasnádi István darabja nemcsak egy életérzés és népszerű Fenyő-dalok felsorakoztatása, hanem egy korrajz is, kell egy olyan rendező, mint 20 évvel ezelőtt Méhes László, aki pontosan érti, ismeri ezt a kort.
A műfaji sokszínűség jellemzi az idei évadot is, lesz a Régimódi történet, a Koldusopera, a Kaland, A Karamazov testvérek és a Sírpiknik. A Koldusoperát leszámítva ezek a művek ritkábban szerepelnek a színházak műsorkínálatában.
N. K.: A Régimódi történet a Madách Színházban ment utoljára Budapesten 35-40 éve, főleg vidéken játsszák. Hála Istennek készült belőle egy film, ami életben tartotta a sikerét. Túl azon, hogy ezek a darabok tematikájukat illetően teljes mértékben beleillenek a mi koncepciónkba, a Sírpiknik kimondottan azért került a látómezőnkbe, hogy a nagyszerű művésznőinket helyzetbe hozzuk. A drámaírók nem bántak mindig jól a hölgyekkel, a férfiak sokkal több lehetőséget kapnak a drámairodalomban. A Sírpikniket Guelmino Sándor rendezésében láthatjuk majd. Nagyon színes az idei évadprogramunk, és ami engem még jó érzéssel tölt el, hogy olyan alkotókat nyertünk meg ezekre az előadásokra a színészkollégáinkon át a rendezőkig, akik meghatározó alkotói a magyar színházi életnek. Fontos, hogy ők rendeznek nálunk, mert én mindig azt hangsúlyozom, egy próbafolyamat olyan, mint egy kurzus. Kurzus Lengyel Ferenccel, Bagó Bertalannal, Hargitai Ivánnal, Guelmino Sándorral vagy Kiss Csabával.
A gyerekelőadásokon kívül milyen programokkal próbálják bevonzani a fiatalokat?
N. K.: Az elmúlt évadban kezdtük el, és ebben az évadban folytatjuk a Kulissza bérletsorozatunkat, amiben nagyszínházi előadást ajánlunk középiskolások számára kísérőprogramokkal együtt. Részt vehetnek drámapedagógiai programon, illetve az előadás előtt és a végén van egy beszélgetés a darabról, sőt, ha szeretnének tovább foglalkozni az anyaggal, akkor újra visszajöhetnek, és beszélgethetnek velünk. Arra is van lehetőség, hogy a szakmai stábból valaki kimenjen egy osztályfőnöki órán beszélgetni az előadásról, ha már látták, vagy nyílt próbát szervezünk, amire bejöhet egy-egy osztály, hogy érezzék annak súlyát és felelősségét, hogyan készül egy produkció.
Harmadik igazgatói ciklusát tölti jelenleg, ha visszatekint, hogy értékelné, sikerült megvalósítani, amit szeretett volna?
N. K.: A József Attila Színház többrétű intézmény, nemcsak művészekből és színészekből áll, komoly szakmai háttérnek kell biztonságban működni, és ehhez hozzátartozik az épület is. Alapfeltétel, hogy mindenki érezze azt a nyugalmat, erőt, biztonságot, amivel az előadásokat nyugodt körülmények között, magas művészi szinten végre tudják hajtani. Az is a feladatom, hogy amikor át kell adni a színház vezetését, akkor olyan színházat adjak át, ami biztonságban működik professzionális szakemberekkel. Látom a fiatalokban a fantasztikus tehetséget, a hihetetlen vitalitást, erőt, és ezt méltányolni kell. A világot fiatalos lendület és szellemiség jellemzi, amit erősítenünk kell, és ebben nekem partnernek kell lennem. Értékelni ciklusokat nehéz, mert az első azzal telt, hogy a rossz gazdasági helyzetet konszolidálni kellett, a második ciklusban már lehetett látni a hiátusokat, miken kellene javítani. Talán a harmadik ciklus az, amikor az ember érzi annak az örömét, amit az első két ciklusban megvalósított. Csapatban gondolkodtam világéletemben, és az élet is úgy hozta, hogy mindig csapatban játszhattam. Nem érdekelt a pozíció, hanem az, hogy olyan közegben legyek, ahol jók a munkafeltételek. Ebben a pillanatban most az én feladatom, hogy ezt a helyzetet megteremtsem a munkatársaimmal együtt. Akkor igazgat valaki jól, ha megtalálja azokat az embereket, akik a saját területükön a legjobbak. Számomra az a legfontosabb, hogy stabil, nyugodtan működő színházat tudhatok magunkénak.