Korszakok zenéje – MÁV Szimfonikus Zenekar
2022. október 18. /

A MÁV Szimfonikus Zenekar október 13-i hangversenyén, a Zeneakadémián két népszerű Mozart-mű között két neves, kortárs magyar zeneszerző műve hangzik el. A kapcsolat lényege, hogy az ő műveik részben témájuknál fogva, részben zenei formájuk tekintetében szorosan kötődnek régi
korok hagyományaihoz. Dubrovay László 2016-ban bemutatott Faust, az elkárhozott című tánckölteményének anyagából négy zenekari szvi­tet állított össze, amelyek hangversenyteremben is előadhatók. Eötvös Péter ma a világ egyik legelismertebb zeneszerzője, aki Cello Con­certo Grosso című művében két régi műfajt, a versenyművet és a concer­to grossót ötvözte. A szólóhangszer részben a zenekar csel­lószólamával, részben a teljes együttessel folytat párbeszédet. Az Eötvös-darab szólistája Várdai István gordonkaművész, több rangos nemzetközi díj nyertese, és jelenleg a világ egyik legfoglalkoztatottabb csellistája. Szólókarrierje mellett a Bécsi Zeneművészeti Főiskola tanára. A Korszakok zenéje című koncertet Farkas Róbert, a MÁV Szimfonikusok vezető karmestere vezényli, aki a Zeneakadémia után Berlinben fejezte be tanulmányait. Németország több nagyvárosának operaházában vezényel, de sokat szerepel itthon is.

Zeneakadémia
10. 13.