Időfázisok – Az Év Grafikája díjazottjai 1996-2021
2022. október 18. /

A Magyar Grafikáért Alapítvány (AMGA) kezdeményezte és a megvalósulását követően szervezte az Év Grafikája díj folyamatos, évenkénti átadását, ezzel is népszerűsítve a magyarországi alkotók grafikai művészetét. Maga a díj, Paizs László Kossuth- díjas képzőművész légies plexi alkotása
[kep3]
1993 óta vándordíjként kézről kézre jár, kezdetben szerény, majd jelentősebb anyagi támogatást is biztosítva a kitüntetés mellé. Az évenként elismert személyek kiválasztása ugyancsak rendhagyó módon történik, ugyanis a korábbi díjazottak választják meg a következő esztendő művészét. A Műcsarnok-beli kiállítás különlegessége, hogy a művészek, korábbi – a díjat kiérdemlő – munkáik mellett a legfrissebb alkotásukat is bemutatják itt. Nem kevésbé egyedi és jellemző a kiállítók életkora, köztük a mester–tanítvány múlttal rendelkezőkkel és a napjainkra már három művészgenerációt reprezentáló névsorral. Kiállító művészek: Barczi Pál, Prutkay Péter, Gallusz Gyöngyi, Kótai Tamás, Madácsy István, Zsankó László, Stefanovits Péter, Sebők Éva, Somorjai Kiss Tibor, Szurcsik József, Rácmolnár Sándor, Koralevics Rita, Germán Fatime, Sóváradi Vali, Horváth Kinga, Nagy Csaba, Molnár László József, Födő Gábor, Sáros A Miklós, Bányay Anna, Mórocz István, Ádám Zsófia.

Műcsarnok
10. 22-ig