2023. Április 22. / Szakál Miklós
Galló Ernő – a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház színművésze – először játszik a Karinthy Színházban Olt Tamás rendező felkérésére. Ráadásul egy Karinthy-darabban, A bűvös székben, amelyet március 10-én mutattak be. Galló Ernővel a premier előtt beszélgettünk.
Párhuzamosan játszol Marosvásárhelyen és próbálsz a Karinthy Színházban. Mennyire bonyolult megoldani most ezt a két dolgot?
G. E.: Nézd, sok mindenkinek tartozom hálával. Az anyaszínházamnak azért, mert elengedtek, pedig jelenleg is legalább tizenöt színdarabban játszom. A Karinthy Színháznak pedig azért, hogy felkértek. Az egyeztetések könnyen zajlottak, és egy közvetlen Budapest – Marosvásárhely repülőjárat nagyon sokat segített abban, hogy ez összejöjjön. Kiemelten fontos egy színész számára egy új felkérés. Nagyon inspirálóak tudnak lenni az új impulzusok. Fontos állomás az életemben, hogy a Karinthyban dolgozhatok. Így alkalmam van kimozdulni a komfortzónámból is. Ha már inspiráció, az is nagyon sokat segít, hogy a közreműködők közül senkivel nem dolgoztam még együtt korábban, még csak személyesen sem ismertük egymást senkivel. Ettől még izgalmasabb lett a dolog.
Olt Tamással, a darab rendezőjével most dolgoztok először együtt? Milyen a közös munka, és szerinted miért téged kért fel az Államtitkár szerepének megformálására?
G. E.: Mert egy vérbő, tragikus színészt keresett, és én vagyok az. De a viccet félretéve, párhuzamosan próbáltunk Marosvásárhelyen: ő rendezett egy darabot, én pedig próbáltam egy másikban. Lényegében ott ismerkedtünk meg. Látott rólam amúgy néhány felvételt, és ezért gondolt rám az Államtitkár szerepével kapcsolatban. Az erdélyi színjátszásban nagyon sok hangsúlyt kap a test intenzív használata. Ez is vezethetett oda, hogy rám esett a választása. A humor eklektikájával dolgozhatunk, a burleszktől a szópoénokon át az énekes-táncos dolgokig.
A mű eredetileg száz évvel ezelőtt játszódik. Mit gondolsz, veszített az aktualitásából?
G. E.: Az embereket mindig is érdekelte a hatalom működése, hogy mennyire gyarló tud lenni az ember, pozíciótól függetlenül. A politika fontos része az ember életének, és azt is fontosnak érzem, hogy tudjunk együtt nevetni, görbe tükröt tartani azoknak, akik a közösségeink feletti uralmat gyakorolják. Na, ilyen értelemben ez az alkotás sosem fog veszíteni aktualitásából, hiszen elsősorban emberi sorsokról van szó, azzal a plusszal, hogy éppen a fontos pozícióban lévők válnak nevetségessé. Szerintem a humorban eleve fontos az, hogy mindenkin lehessen nevetni, de ebben a darabban az a legfontosabb – nem is a politikai szál, hanem sokkal inkább az –, hogy bebizonyítsa, mind emberek vagyunk, esendőek, gyarlók, hibát hibára halmozunk, és sokunkat megrészegít a hatalom. Az Államtitkár szerepében is ez a legfontosabb, ő nagy hatalommal rendelkezik, de egy pillanat alatt csúszik ki alóla a talaj, és egyre nagyobb kalamajkába keveri saját magát mérhetetlen becsvágya. De ezekkel a becsvágyakkal a hétköznapi ember is hajlamos megküzdeni. Annyiban azonban mégis fontos a politikai töltet, hogy a néző legálisan tud olyanokon nevetni, akiken a hétköznapokban nem. Nagyon tabusítva van ez a téma. Ez a darab száz éve és most is egyfajta szelep, ahol az ezzel kapcsolatos feszültségeket szórakoztató formában tudja az ember kiélni. Nevet egyet, és ezáltal kicsit megkönnyebbül.
Mi az, amit megragadsz a szerepben a karaktered megformálásánál?
G. E.: Nagyon az elején vagyunk még, de én az a fajta színész vagyok, aki el akar menni a végletekig, hogy aztán abból lenyírjunk, levágjunk dolgokat. Én így működöm. Szerencsés vagyok a kollégákkal. Nagyon nehéz a komédia műfaja. Nem könnyű jól játszani. Koncentrációt, ritmusérzéket, testtudatot, odafigyelést igényel, és nagyon meg tudja nehezíteni, ha a kollégákban nincsenek meg ezek a képességek, de úgy látom, hogy ezzel nincs probléma. Mindenkivel jól kijövök, és mindenkitől lehet tanulni valamit. Bízom benne, hogy ez majd az kész előadáson is fog látszani.
Legendás mimikával és mozgáskultúrával játszol. Találkozunk ezzel is a darabban majd?
G. E.: Van némi jártasságom ebben. Óhatatlanul találkozom munkáim során olyan helyzetekkel, amelyek hasonlóak, de mindig próbálok valami újat és újat belevinni a szerepbe. Az skatulya, ha valakire azt mondják, hogy komikus színész, de az is szép, hogy a komikus színésznek kötelessége, hogy a külső eszközök vagy külsőségek által jusson el a jellemábrázolásig, mert ezáltal élesebb és színesebb karaktereket tud megformálni. Ami még fontos, hogy a szerep megformálása ne túlélés legyen, hanem öröm. Szeretek kísérletezni, de önazonos is maradni. Szeretek a bevált receptekből építkezni, a szerep egyéni jegyeit felhasználni. De ebben a szerepben is megpróbálok valami mást csinálni, amit eddig nem. Remélem, nem okozok csalódást.
Párhuzamosan játszol Marosvásárhelyen és próbálsz a Karinthy Színházban. Mennyire bonyolult megoldani most ezt a két dolgot?
G. E.: Nézd, sok mindenkinek tartozom hálával. Az anyaszínházamnak azért, mert elengedtek, pedig jelenleg is legalább tizenöt színdarabban játszom. A Karinthy Színháznak pedig azért, hogy felkértek. Az egyeztetések könnyen zajlottak, és egy közvetlen Budapest – Marosvásárhely repülőjárat nagyon sokat segített abban, hogy ez összejöjjön. Kiemelten fontos egy színész számára egy új felkérés. Nagyon inspirálóak tudnak lenni az új impulzusok. Fontos állomás az életemben, hogy a Karinthyban dolgozhatok. Így alkalmam van kimozdulni a komfortzónámból is. Ha már inspiráció, az is nagyon sokat segít, hogy a közreműködők közül senkivel nem dolgoztam még együtt korábban, még csak személyesen sem ismertük egymást senkivel. Ettől még izgalmasabb lett a dolog.
Olt Tamással, a darab rendezőjével most dolgoztok először együtt? Milyen a közös munka, és szerinted miért téged kért fel az Államtitkár szerepének megformálására?
G. E.: Mert egy vérbő, tragikus színészt keresett, és én vagyok az. De a viccet félretéve, párhuzamosan próbáltunk Marosvásárhelyen: ő rendezett egy darabot, én pedig próbáltam egy másikban. Lényegében ott ismerkedtünk meg. Látott rólam amúgy néhány felvételt, és ezért gondolt rám az Államtitkár szerepével kapcsolatban. Az erdélyi színjátszásban nagyon sok hangsúlyt kap a test intenzív használata. Ez is vezethetett oda, hogy rám esett a választása. A humor eklektikájával dolgozhatunk, a burleszktől a szópoénokon át az énekes-táncos dolgokig.
A mű eredetileg száz évvel ezelőtt játszódik. Mit gondolsz, veszített az aktualitásából?
G. E.: Az embereket mindig is érdekelte a hatalom működése, hogy mennyire gyarló tud lenni az ember, pozíciótól függetlenül. A politika fontos része az ember életének, és azt is fontosnak érzem, hogy tudjunk együtt nevetni, görbe tükröt tartani azoknak, akik a közösségeink feletti uralmat gyakorolják. Na, ilyen értelemben ez az alkotás sosem fog veszíteni aktualitásából, hiszen elsősorban emberi sorsokról van szó, azzal a plusszal, hogy éppen a fontos pozícióban lévők válnak nevetségessé. Szerintem a humorban eleve fontos az, hogy mindenkin lehessen nevetni, de ebben a darabban az a legfontosabb – nem is a politikai szál, hanem sokkal inkább az –, hogy bebizonyítsa, mind emberek vagyunk, esendőek, gyarlók, hibát hibára halmozunk, és sokunkat megrészegít a hatalom. Az Államtitkár szerepében is ez a legfontosabb, ő nagy hatalommal rendelkezik, de egy pillanat alatt csúszik ki alóla a talaj, és egyre nagyobb kalamajkába keveri saját magát mérhetetlen becsvágya. De ezekkel a becsvágyakkal a hétköznapi ember is hajlamos megküzdeni. Annyiban azonban mégis fontos a politikai töltet, hogy a néző legálisan tud olyanokon nevetni, akiken a hétköznapokban nem. Nagyon tabusítva van ez a téma. Ez a darab száz éve és most is egyfajta szelep, ahol az ezzel kapcsolatos feszültségeket szórakoztató formában tudja az ember kiélni. Nevet egyet, és ezáltal kicsit megkönnyebbül.
Mi az, amit megragadsz a szerepben a karaktered megformálásánál?
G. E.: Nagyon az elején vagyunk még, de én az a fajta színész vagyok, aki el akar menni a végletekig, hogy aztán abból lenyírjunk, levágjunk dolgokat. Én így működöm. Szerencsés vagyok a kollégákkal. Nagyon nehéz a komédia műfaja. Nem könnyű jól játszani. Koncentrációt, ritmusérzéket, testtudatot, odafigyelést igényel, és nagyon meg tudja nehezíteni, ha a kollégákban nincsenek meg ezek a képességek, de úgy látom, hogy ezzel nincs probléma. Mindenkivel jól kijövök, és mindenkitől lehet tanulni valamit. Bízom benne, hogy ez majd az kész előadáson is fog látszani.
Legendás mimikával és mozgáskultúrával játszol. Találkozunk ezzel is a darabban majd?
G. E.: Van némi jártasságom ebben. Óhatatlanul találkozom munkáim során olyan helyzetekkel, amelyek hasonlóak, de mindig próbálok valami újat és újat belevinni a szerepbe. Az skatulya, ha valakire azt mondják, hogy komikus színész, de az is szép, hogy a komikus színésznek kötelessége, hogy a külső eszközök vagy külsőségek által jusson el a jellemábrázolásig, mert ezáltal élesebb és színesebb karaktereket tud megformálni. Ami még fontos, hogy a szerep megformálása ne túlélés legyen, hanem öröm. Szeretek kísérletezni, de önazonos is maradni. Szeretek a bevált receptekből építkezni, a szerep egyéni jegyeit felhasználni. De ebben a szerepben is megpróbálok valami mást csinálni, amit eddig nem. Remélem, nem okozok csalódást.