2023. május 16. /
Mihail Pletnyov orosz zongoraművész-karmester a 2022/23-as évadban rezidens művészként csatlakozott a Concerto Budapest Szimfonikus Zenekarhoz. Az 1990-ben alapított Orosz Nemzeti Zenekar alapítóját és művészeti igazgatóját karmesteri minőségében köszöntheti a közönség a
zenekar május 3-i koncertjén a Müpában, ahol Sibelius, Rachmaninov és Szkrjabin műveit vezényli, Abouzahra Amira közreműködésével.
Mihail Pletnyov kétségkívül azok közé a művészek közé tartozik, akik nem kifejezetten a közönségnek játszanak. Bár fontos számára, hogy a hallgatóság valamilyen formában megérintődjön, saját bevallása szerint elsősorban önmaga számára játszik. „Ha magamnak játszom, akkor minden erőmet arra összpontosítom, hogy megfeleljek a lehető legmagasabb mércének. Mindemellett persze tisztában vagyok vele, hogy az emberek figyelnek, és minél jobban játszom, annál jobban bevonódnak ők is, ami nélkül nem is volna érdemes színpadra lépni” – fejti ki egy alkalommal.
Huszonegy évesen megnyerte a moszkvai Csajkovszkij Nemzetközi Zongoraversenyt, és azonnal lenyűgöző világ körüli turnékra szóló meghívásokkal halmozták el. Karrierje egy időre a vasfüggönyön belül rekedt, hiszen mikor a Szovjetunió bevonult Afganisztánba, a meghívásait lemondták. Mindezt sztoikus nyugalommal vette tudomásul, és tanítani kezdett. Visszatekintve gazdagító időszakként értékelte ezeket az éveket, amelyek lehet, hogy a korai kiégéstől mentették meg.
Filozofikus személyisége a mai napig áthatja munkásságát. Játékosság és komorság, humor és borongósság egyszerre jelenik meg, amikor színpadra lép. Karmesterként és zongoraművészként is folyamatosan meglepi a közönséget örökké megújuló, átgondolt, megismételhetetlen előadásaival.
A Grammy-díjas művész saját bevallása szerint nem szereti a felvételeit visszahallgatni, mert ami a koncertteremben történik, az egyszeri és megismételhetetlen. „Csak az alkotás pillanata az, ami számít, amikor olyan erők irányítanak, amelyekről nem tudom, honnan származnak” – nyilatkozza.
Visszafogott karmesteri stílusáról szívesen emleget egy anekdotát:
Egy karmester koncertet ad. Egymillió dollárt és öt centet kér, és a koncerten mindössze egyetlenegyszer mozdítja meg finoman, alig láthatóan az egyik ujját. Egyetlen gesztus, nem több. Az emberek utána megkérdezik tőle: „Mivel indokolja a honoráriumát, maestro?” Mire ő így felel: „Öt cent az egyetlen gesztusért. Az egymillió dollár azért van, mert tudom, mikor kell ezt megtenni. Ez a karmesterség.”
Pletnyov repertoárja saját állítása szerint „Bachtól Sosztakovicsig” terjed, magába foglalva Schumannt, Lisztet, Mozartot, Beethovent, Csajkovszkijt és még jónéhány zeneszerzőt. „Csak olyan művet játszom vagy dirigálok, ami megérint. Amelyet képes vagyok megérteni” – vallja. Ezeken a kereteken belül a műveket folyamatosan újraértelmezi, amivel nemcsak rajongókat, de néha bírálókat is szerez magának. „Mint zeneszerző magam is tudom, hogy egy partitúra soha nem mondhatja el pontosan azt, amit a zeneszerző akar. A kompozíciók olyanok, akár a gyerekeid. A te nevedet viselik, azt hiszed, hogy hozzád tartoznak, de nem. Saját életük van.”
Mihail Pletnyovot a Concerto Budapest rezidens művészeként több alkalommal is köszönthettük már a pódiumon karmesterként vagy zongoraművészként. Októberben Sosztakovics XV. szimfóniáját és Mozart Esz-dúr zongoraversenyét dirigálta, karácsonykor pedig Csajkovszkij b-moll zongoraversenyét játszotta. Idén márciusban a Mozart-napon kamarazenészként és szólistaként is megcsillantotta tehetségét a Zeneakadémián, és az évadban utoljára, május 3-án karmesteri minőségében lesz jelen a Müpában. A koncerten elhangzik majd Sibelius két népszerű kompozíciója, a Pelléas és Mélisande című szvit és a d-moll hegedűverseny Abouzahra Amira közreműködésével, Rachmaninov A holtak szigete című szimfonikus költeménye és Szkrjabin egyik legjelentősebb alkotása, Az eksztázis költeménye.
„Egy zenekart vezényelni nem feladat, hanem kiváltság. Nem tudom magam zongoraművészként, karmesterként vagy zeneszerzőként definiálni. Egyszerűen csak zenész vagyok.”
zenekar május 3-i koncertjén a Müpában, ahol Sibelius, Rachmaninov és Szkrjabin műveit vezényli, Abouzahra Amira közreműködésével.
Mihail Pletnyov kétségkívül azok közé a művészek közé tartozik, akik nem kifejezetten a közönségnek játszanak. Bár fontos számára, hogy a hallgatóság valamilyen formában megérintődjön, saját bevallása szerint elsősorban önmaga számára játszik. „Ha magamnak játszom, akkor minden erőmet arra összpontosítom, hogy megfeleljek a lehető legmagasabb mércének. Mindemellett persze tisztában vagyok vele, hogy az emberek figyelnek, és minél jobban játszom, annál jobban bevonódnak ők is, ami nélkül nem is volna érdemes színpadra lépni” – fejti ki egy alkalommal.
Huszonegy évesen megnyerte a moszkvai Csajkovszkij Nemzetközi Zongoraversenyt, és azonnal lenyűgöző világ körüli turnékra szóló meghívásokkal halmozták el. Karrierje egy időre a vasfüggönyön belül rekedt, hiszen mikor a Szovjetunió bevonult Afganisztánba, a meghívásait lemondták. Mindezt sztoikus nyugalommal vette tudomásul, és tanítani kezdett. Visszatekintve gazdagító időszakként értékelte ezeket az éveket, amelyek lehet, hogy a korai kiégéstől mentették meg.
Filozofikus személyisége a mai napig áthatja munkásságát. Játékosság és komorság, humor és borongósság egyszerre jelenik meg, amikor színpadra lép. Karmesterként és zongoraművészként is folyamatosan meglepi a közönséget örökké megújuló, átgondolt, megismételhetetlen előadásaival.
A Grammy-díjas művész saját bevallása szerint nem szereti a felvételeit visszahallgatni, mert ami a koncertteremben történik, az egyszeri és megismételhetetlen. „Csak az alkotás pillanata az, ami számít, amikor olyan erők irányítanak, amelyekről nem tudom, honnan származnak” – nyilatkozza.
Visszafogott karmesteri stílusáról szívesen emleget egy anekdotát:
Egy karmester koncertet ad. Egymillió dollárt és öt centet kér, és a koncerten mindössze egyetlenegyszer mozdítja meg finoman, alig láthatóan az egyik ujját. Egyetlen gesztus, nem több. Az emberek utána megkérdezik tőle: „Mivel indokolja a honoráriumát, maestro?” Mire ő így felel: „Öt cent az egyetlen gesztusért. Az egymillió dollár azért van, mert tudom, mikor kell ezt megtenni. Ez a karmesterség.”
Pletnyov repertoárja saját állítása szerint „Bachtól Sosztakovicsig” terjed, magába foglalva Schumannt, Lisztet, Mozartot, Beethovent, Csajkovszkijt és még jónéhány zeneszerzőt. „Csak olyan művet játszom vagy dirigálok, ami megérint. Amelyet képes vagyok megérteni” – vallja. Ezeken a kereteken belül a műveket folyamatosan újraértelmezi, amivel nemcsak rajongókat, de néha bírálókat is szerez magának. „Mint zeneszerző magam is tudom, hogy egy partitúra soha nem mondhatja el pontosan azt, amit a zeneszerző akar. A kompozíciók olyanok, akár a gyerekeid. A te nevedet viselik, azt hiszed, hogy hozzád tartoznak, de nem. Saját életük van.”
Mihail Pletnyovot a Concerto Budapest rezidens művészeként több alkalommal is köszönthettük már a pódiumon karmesterként vagy zongoraművészként. Októberben Sosztakovics XV. szimfóniáját és Mozart Esz-dúr zongoraversenyét dirigálta, karácsonykor pedig Csajkovszkij b-moll zongoraversenyét játszotta. Idén márciusban a Mozart-napon kamarazenészként és szólistaként is megcsillantotta tehetségét a Zeneakadémián, és az évadban utoljára, május 3-án karmesteri minőségében lesz jelen a Müpában. A koncerten elhangzik majd Sibelius két népszerű kompozíciója, a Pelléas és Mélisande című szvit és a d-moll hegedűverseny Abouzahra Amira közreműködésével, Rachmaninov A holtak szigete című szimfonikus költeménye és Szkrjabin egyik legjelentősebb alkotása, Az eksztázis költeménye.
„Egy zenekart vezényelni nem feladat, hanem kiváltság. Nem tudom magam zongoraművészként, karmesterként vagy zeneszerzőként definiálni. Egyszerűen csak zenész vagyok.”