Ismét megELEVENedik a Bartók Béla Boulevard
2023. május 18. /

Az Eleven Tavasz idén június 2-3. között pezsdíti fel a Bartók Béla Boulevard-t a nyárváró fesztiválja során, ahol a közösségek ereje kerül a középpontba.
Színes köztéri programokkal vár mindenkit a főszervező Bartók Boulevard Egyesület a Gellért és a Gárdonyi téren, valamint a Feneketlentónál. A Finnagorával való együttműködésnek köszönhetően finn kulturális programokkal gazdagodik tovább az Eleven Tavasz, ahol a zenei programok mellett workshopokkal, gasztroprogramokkal és kiállításokkal várják a látogatókat az utca és környékének legjobb kulturális és gasztrohelyei, üzletei!
A Faur Zsófi Galériában a Szentendrén élő és alkotó Lukoviczky Endre festőművész és grafikus önálló kiállítása, Lajkó Nóra Festészet fehér zajjal című performansza pedig a Kelet Kávézó és Galériában lesz megtekinthető. Kustán Ádám a Bor- és Kézművesben, a Nehézlemez Műhely a Gárdonyi téren lép fel, élményfestést és kreatív festőworkshopot tart az Art Master Kreatív Műhely. A Gellérthegy boszorkányainak nyomába eredhetünk a Sétaműhely segítségével, Mika Edit jól ismert sétája idén borkóstolóval egészül ki, a Figaró Bűvészbolt által pedig varázslat költözik a BBB KultPontba. A Medence Csoporttal Re+concept kreatív újrahasznosító workshopján használt reklámmolinókból bárki látványos, jól használható, egyedi tárgyat készíthet, de alkothatunk a fesztiválon makettet és nemezbőrből kulcstartót is.
A programból nem hiányozhatnak a környezettudatos események sem, így a Tudatos Vásárlók Vidámparkja a Gárdonyi téren nyílik meg, de lesz ruhafeldolgozó foglalkozás, vagy a Finnagora közreműködésével finn nyelvű kávézóval és Nokiakiállítással is kedveskednek nekünk.
Az Eleven Tavasz együttműködő partnerei: Budapest Főváros Önkormányzata, Finnagora, Újbuda Önkormányzata, BBB KultPont, Insert projekt, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, SzentImre 100.
[kep3]