Idén is vár a Kolibri Fesztivál!
2023. szeptember 13. /

Szeptember 2-án immár 32. alkalommal rendezik meg az egész napos, ingyenes évadnyitó Kolibri Fesztivált, amelyen a hagyománynak megfelelően idén is a báb- és utcai előadóművészet legkiválóbb hazai és határon túli képviselői fogadják a közönséget. Az idei vendégfellépők között
szerepel a veszprémi Kabóca és a Miskolci Csodamalom Bábszínház, a Kereplő Színház, Bartha Kata Bábszínháza, valamint a rendezvény elmaradhatatlan résztvevője, Écsi Gyöngyi szlovákiai Meseszínháza. Sarkadi Bence, nemzetközi hírű marionett-mester a Világjáró Marionettek című, sokszoros díjnyertes produkciót hozza el a Jókai térre. Az esemény különlegessége, hogy a hazai résztvevőkön kívül két külföldi partnerszínház, az olasz La Baracca Testoni Ragazzi és az írországi Branar Téatar do Páistí is ven­dég­szerepel egy-egy produkcióval.
[kep3]
A fesztivált a színház megalakulása óta Vitéz László világhírű megelevenítője, Kemény Henrik köré szer­ve­zik, aki egyben a fesztivál és a társulat egyik alapítója. A Kemény Henrik által megteremtett vásári báb­játékos hagyomány ezúttal a kaposvári BábSzínTér Vitéz László meséjében elevenedik meg. Idén is átadják a Kemény Henrik alapította Michel Indali-díjat, amelyet minden évben a műfaj egy-egy kiemelkedő kép­vi­selője érdemel ki. A fesztiválzáró szakmai beszélgetést Szűcs Katalin Ágnes kritikus vezeti.
A fesztiválnak a Kolibri Színház és a megújult Jókai tér ad otthont. Az eseménnyel egy időben már meg­vá­sá­rolhatók az új évad előadásaira szóló jegyek és bérletek.

Kolibri Színház,
09. 02.