2023. november 07. / Farkas Kitti
Pásztor Ádám, a Pesti Magyar Színház társulatának tagja számos ikonikus zenés darabban látható, az idei évadban tizenegy produkcióban alakít főszerepet. A színpadon általában hősszerelmeseket, izgalmat kereső kalandorokat, vezetőket – igazi pozitív karaktereket formál meg.
Látható például Hosszúként a Valahol Európában című darabban, de ő kapta meg Harún szerepét is az Ezeregy éjszaka című új world musicalban, aminek budapesti ősbemutatója november 3-án lesz a Magyar Színházban. A teátrum vezetősége – mondhatni „rendhagyó” módon – a 2023/2024-es évadban egy újabb izgalmas szerepben gondolt Ádámra. Az Oliver! című előadásban a produkció rosszfiúja, Bill Sikes szerepében debütált október 6-án. Az új szerepek kapcsán beszélgettünk Ádámmal a karakterformálásról, az antihősök igazságáról és saját tapasztalatairól.
Az idei évadban 11 produkcióban láthatnak főszerepben. Ezek közül az egyik új bemutatód az Ezeregy éjszaka, amiben Harúnt alakítod. Összetett és sokoldalú ez a szerep. Mesélnél erről egy kicsit?
P. Á.: Harún a darab folyamán nagyon rögös utat jár be, és itt nemcsak az őt érő kalandokra gondolok, hanem a lelki megpróbáltatásokra is. Akkor igazán szerencsés valaki, ha ezeket az akadályokat nem egyedül kell legyűrnie, és ez Harún esetében is igaz. Minden helyzetben ott van mellette Ali, aki támogatja, tanítja. A darab elején egy trónjától megfosztott, arrogáns király, majd ahogy fokozatosan haladunk a történetben, egyre komolyabb tanításokat kap az élettől, és ezáltal rákényszerül arra, hogy máshogy lássa a világot.
A napokban volt az Oliver! című előadás új beállóinak premierje a Magyar Színházban, ahol Bill Sikes szerepében debütáltál. Bill kimondottan egy „rossz alak”, téged viszont nagyon ritkán lehet negatív karakterben látni. Hogyan készültél erre a szerepre?
P. Á.: Ami a külsőmet illeti, elkezdtem szakállat növeszteni, ami szörnyen zavart, és alig vártam, hogy megborotválkozhassak. De a viccet félretéve, távolról indultam. Próbáltam megérteni egy olyan embert, aki a tekintélyét és a státuszát csak az erőszak eszközével, a megfélemlítéssel képes fenntartani, viszont azt mesterien űzi, hiszen itt nem csupán fizikalitásról van szó, hanem lelki presszióról is. Mindenkinek megtalálja a gyenge pontját, és oda viszi be a halálos döfést. Végül ő sem menekülhet a sorsa elől. Teljesen távol áll tőlem ez a karakter, és pont ettől volt izgalmas megformálnom. Mindamellett egy teljesen más testtudatot is igényel, lassabb, megfontoltabb mozgást, ami sokszor kiszámíthatatlan, erőszakos mozdulatba torkollik, ellentmondást nem tűrve.
Hogyan lehet felépíteni az ő karakterét úgy, hogy te csak a történet második felében szerepelsz?
P. Á.: Az előadás kezdésekor már jelmezben vagyok, teljes készültségi állapotban, mint aki bármelyik percben színpadra léphet. Ez például nekem nagyon sokat segít a ráhangolódásban, hiszen eleve a smink és a jelmez már megváltoztatja a külsőmet, és így jobban le tudok válni a civil énemről. A többi része pedig már egy láthatatlan, belső készülődés a szerepre. Próbálok befele figyelni, átgondolni jelenetről jelenetre a szerepet, és ténylegesen felkészülni lelkileg a színpadra lépésre. Nehéz dolgom van abból a szempontból, hogy a nézőkben kialakulhat egy prekoncepció a szereppel kapcsolatosan, hiszen ők az első felvonásban már hallanak Billről, és így a második felvonásban az első megjelenésemmel felül kell múlnom a képzeletüket. Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen az az energiaszint, amivel színpadra állok, és mennyire sikerül elérnem azt, hogy megfagyjon a levegő.
Mit tanultál vagy éppenséggel mit kaptál ettől a szereptől? Van-e olyan dolog, amit megváltoztatott benned?
P. Á.: Nagyon hálás vagyok ezért a szerepért, mert a komfortzónámon kívül esik, és pont ezért színészileg is nagy kihívás. Ez fontos lépés annak érdekében, hogy ne legyek beskatulyázva egy-egy szerepkörbe, hanem betöltsem azt a funkciót, ami egy színésznek a feladata, ha egy ilyen szerep megtalálja, hogy próbálja a tőle telhető legjobban megoldani, és hitelesen színpadra vinni. Nagyon jó visszajelzéseket kaptam, hogy nem tudtak ebben a szerepben elképzelni, és hogy megleptem őket a szó pozitív értelmében. Az ilyen feladatok által tudok igazán fejlődni, és jobban elmélyülni a hivatásomban. Fontos állomásként fogok erre a lehetőségre tekinteni a szakmai pályámon.
Látható például Hosszúként a Valahol Európában című darabban, de ő kapta meg Harún szerepét is az Ezeregy éjszaka című új world musicalban, aminek budapesti ősbemutatója november 3-án lesz a Magyar Színházban. A teátrum vezetősége – mondhatni „rendhagyó” módon – a 2023/2024-es évadban egy újabb izgalmas szerepben gondolt Ádámra. Az Oliver! című előadásban a produkció rosszfiúja, Bill Sikes szerepében debütált október 6-án. Az új szerepek kapcsán beszélgettünk Ádámmal a karakterformálásról, az antihősök igazságáról és saját tapasztalatairól.
Az idei évadban 11 produkcióban láthatnak főszerepben. Ezek közül az egyik új bemutatód az Ezeregy éjszaka, amiben Harúnt alakítod. Összetett és sokoldalú ez a szerep. Mesélnél erről egy kicsit?
P. Á.: Harún a darab folyamán nagyon rögös utat jár be, és itt nemcsak az őt érő kalandokra gondolok, hanem a lelki megpróbáltatásokra is. Akkor igazán szerencsés valaki, ha ezeket az akadályokat nem egyedül kell legyűrnie, és ez Harún esetében is igaz. Minden helyzetben ott van mellette Ali, aki támogatja, tanítja. A darab elején egy trónjától megfosztott, arrogáns király, majd ahogy fokozatosan haladunk a történetben, egyre komolyabb tanításokat kap az élettől, és ezáltal rákényszerül arra, hogy máshogy lássa a világot.
A napokban volt az Oliver! című előadás új beállóinak premierje a Magyar Színházban, ahol Bill Sikes szerepében debütáltál. Bill kimondottan egy „rossz alak”, téged viszont nagyon ritkán lehet negatív karakterben látni. Hogyan készültél erre a szerepre?
P. Á.: Ami a külsőmet illeti, elkezdtem szakállat növeszteni, ami szörnyen zavart, és alig vártam, hogy megborotválkozhassak. De a viccet félretéve, távolról indultam. Próbáltam megérteni egy olyan embert, aki a tekintélyét és a státuszát csak az erőszak eszközével, a megfélemlítéssel képes fenntartani, viszont azt mesterien űzi, hiszen itt nem csupán fizikalitásról van szó, hanem lelki presszióról is. Mindenkinek megtalálja a gyenge pontját, és oda viszi be a halálos döfést. Végül ő sem menekülhet a sorsa elől. Teljesen távol áll tőlem ez a karakter, és pont ettől volt izgalmas megformálnom. Mindamellett egy teljesen más testtudatot is igényel, lassabb, megfontoltabb mozgást, ami sokszor kiszámíthatatlan, erőszakos mozdulatba torkollik, ellentmondást nem tűrve.
Hogyan lehet felépíteni az ő karakterét úgy, hogy te csak a történet második felében szerepelsz?
P. Á.: Az előadás kezdésekor már jelmezben vagyok, teljes készültségi állapotban, mint aki bármelyik percben színpadra léphet. Ez például nekem nagyon sokat segít a ráhangolódásban, hiszen eleve a smink és a jelmez már megváltoztatja a külsőmet, és így jobban le tudok válni a civil énemről. A többi része pedig már egy láthatatlan, belső készülődés a szerepre. Próbálok befele figyelni, átgondolni jelenetről jelenetre a szerepet, és ténylegesen felkészülni lelkileg a színpadra lépésre. Nehéz dolgom van abból a szempontból, hogy a nézőkben kialakulhat egy prekoncepció a szereppel kapcsolatosan, hiszen ők az első felvonásban már hallanak Billről, és így a második felvonásban az első megjelenésemmel felül kell múlnom a képzeletüket. Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen az az energiaszint, amivel színpadra állok, és mennyire sikerül elérnem azt, hogy megfagyjon a levegő.
Mit tanultál vagy éppenséggel mit kaptál ettől a szereptől? Van-e olyan dolog, amit megváltoztatott benned?
P. Á.: Nagyon hálás vagyok ezért a szerepért, mert a komfortzónámon kívül esik, és pont ezért színészileg is nagy kihívás. Ez fontos lépés annak érdekében, hogy ne legyek beskatulyázva egy-egy szerepkörbe, hanem betöltsem azt a funkciót, ami egy színésznek a feladata, ha egy ilyen szerep megtalálja, hogy próbálja a tőle telhető legjobban megoldani, és hitelesen színpadra vinni. Nagyon jó visszajelzéseket kaptam, hogy nem tudtak ebben a szerepben elképzelni, és hogy megleptem őket a szó pozitív értelmében. Az ilyen feladatok által tudok igazán fejlődni, és jobban elmélyülni a hivatásomban. Fontos állomásként fogok erre a lehetőségre tekinteni a szakmai pályámon.