2023. november 23. /
Szabó K. István rendezőt, a Csokonai Nemzeti Színház – Debrecen művészeti vezetőjét a készülő Csokonai-előadásról kérdeztük. Az előadás különlegessége, hogy a prózai társulat ezzel a produkcióval veszi újra birtokba a megújult Csokonai Teátrumot.
Arra készül, hogy – saját fogalmazása szerint – közös örömjátékkal üdvözölje a megújult Csokonai Teátrumban a debreceni közönséget. A Csokonai Dorottyájának „debreceniesítéséből” és nyelvi korszerűsítéséből születő előadás emellett a társulat számára is egyfajta csapatépítő, hiszen a társulat minden színésze szerepet kap benne. Hisz benne, hogy egy akkora városban, mint Debrecen, a nézőközönség egy-egy alkalmi együttes kultúrafogyasztáson túl valóban közösséggé formálható? Reális jövőképnek érzi, hogy egy színház társulata és közönsége valódi közösséggé váljon?
Sz. K. I.: Csokonai Dorottyája nem színpadra íródott, legalábbis efféle szándék aligha fogalmazódhatott meg a költő fejében. Vígeposz, verses, veretes nagyepikai műfaj, felvonultat, ütköztet, majd kegyes isteni beavatkozás révén feloldozást kínál. Verebes Ernő költő-drámaíróval megpróbáltuk dramatizálni ezt a tömény versezetet, és egy olyan drámai szövegkönyvet összeállítani, melyben Dorottya háborúja színpadképessé válik, és ezt számos friss áthallással megtűzdelve, korszerű színházi játék formájában mutathatjuk meg. Ugyanakkor ez a feldolgozás kiváló lehetőség arra is, hogy a teljes társulatunkat foglalkoztatva, valódi csapatépítő játékként kezeljük. Ahogyan színházon belül a közösségépítés elengedhetetlen feltétele a sikeres munkának, úgy azon kívül is fontos, hogy tevékenységünk egy tágabb közösség bizalmát elnyerje. Én hiszek a színház közösségépítő erejében, a rendszeres színházi találkozások olyan kapcsolódási lehetőségeket kínálnak, melyekkel, ha jól bánunk, kölcsönösen inspirálnak, nézőt, alkotót egyaránt. Nem tekintek fogyasztóként a színházba látogató közönségre, inkább lehetséges partnerként egy olyan kalandban, melyben jó együtt lenni, megtapasztalni a felfedezés örömét.
Hogyan kell elképzelnünk ennek a több száz éves Csokonai-darabnak a mai, debreceni változatát? Mennyire fontos szerepet kap ebben az időhöz és helyhez idomításban a díszlet, a látvány?
Sz. K. I.: Az előadás születése szoros összefüggésben van azzal a folyamattal, ami a debreceni színházi életben zajlik. Infrastrukturális és tartalmi megújulás egy időben, nem hagyhattuk ki a ziccert, hogy erre valamilyen módon ez a születésnapi előadás ne reflektáljon. A színház névadója születésének 250. évfordulóján hazatér maga Csokonai is, összekötve múltat és jelent, új jelentéstartalommal gazdagítva a farsang fogalmát. A látványos, nagy kiállításban, színház a színházban alapkoncepcióra épülő játék a Dorottya keletkezéstörténetébe is betekintést enged, megidézve egy fiatal zseni szellemi vajúdását fiktív térben és időben.
Nem tudja elkerülni az érdeklődő figyelmét, hogy a szereposztás szerint a főszerepet, az idős Dorottyát a debreceni közönség egyik igen kedvelt férfiszínésze, Bakota Árpád játssza, a másik vénasszony, Rebekka szerepében pedig a már-már élő legendának számító Csikos Sándor tűnik majd fel. Miféle csínytevés készül itt?
Sz. K. I.: A megkarcosodott, a meddő várakozásban már-már férfiassá torzuló Dorottyát egy energikus, harcra kész formátumban láthatjuk Bakota Árpád alakításában. Ennek az elképzelésnek egyenes következménye, hogy a legfőbb bizalmasa is hasonszőrű legyen, így Csikos Sándor Rebekkája egy leharcolt aggkisasszony, akiben első ránézésre még nem is sejtjük mekkora hőspotenciál rejlik. A komikum ebben az előadásban hangsúlyosan a groteszk irányába hajlik, amit, szándékunk szerint, finoman kiegyensúlyoznak drámai és lírai költészeti motívumok.
Arra készül, hogy – saját fogalmazása szerint – közös örömjátékkal üdvözölje a megújult Csokonai Teátrumban a debreceni közönséget. A Csokonai Dorottyájának „debreceniesítéséből” és nyelvi korszerűsítéséből születő előadás emellett a társulat számára is egyfajta csapatépítő, hiszen a társulat minden színésze szerepet kap benne. Hisz benne, hogy egy akkora városban, mint Debrecen, a nézőközönség egy-egy alkalmi együttes kultúrafogyasztáson túl valóban közösséggé formálható? Reális jövőképnek érzi, hogy egy színház társulata és közönsége valódi közösséggé váljon?
Sz. K. I.: Csokonai Dorottyája nem színpadra íródott, legalábbis efféle szándék aligha fogalmazódhatott meg a költő fejében. Vígeposz, verses, veretes nagyepikai műfaj, felvonultat, ütköztet, majd kegyes isteni beavatkozás révén feloldozást kínál. Verebes Ernő költő-drámaíróval megpróbáltuk dramatizálni ezt a tömény versezetet, és egy olyan drámai szövegkönyvet összeállítani, melyben Dorottya háborúja színpadképessé válik, és ezt számos friss áthallással megtűzdelve, korszerű színházi játék formájában mutathatjuk meg. Ugyanakkor ez a feldolgozás kiváló lehetőség arra is, hogy a teljes társulatunkat foglalkoztatva, valódi csapatépítő játékként kezeljük. Ahogyan színházon belül a közösségépítés elengedhetetlen feltétele a sikeres munkának, úgy azon kívül is fontos, hogy tevékenységünk egy tágabb közösség bizalmát elnyerje. Én hiszek a színház közösségépítő erejében, a rendszeres színházi találkozások olyan kapcsolódási lehetőségeket kínálnak, melyekkel, ha jól bánunk, kölcsönösen inspirálnak, nézőt, alkotót egyaránt. Nem tekintek fogyasztóként a színházba látogató közönségre, inkább lehetséges partnerként egy olyan kalandban, melyben jó együtt lenni, megtapasztalni a felfedezés örömét.
Hogyan kell elképzelnünk ennek a több száz éves Csokonai-darabnak a mai, debreceni változatát? Mennyire fontos szerepet kap ebben az időhöz és helyhez idomításban a díszlet, a látvány?
Sz. K. I.: Az előadás születése szoros összefüggésben van azzal a folyamattal, ami a debreceni színházi életben zajlik. Infrastrukturális és tartalmi megújulás egy időben, nem hagyhattuk ki a ziccert, hogy erre valamilyen módon ez a születésnapi előadás ne reflektáljon. A színház névadója születésének 250. évfordulóján hazatér maga Csokonai is, összekötve múltat és jelent, új jelentéstartalommal gazdagítva a farsang fogalmát. A látványos, nagy kiállításban, színház a színházban alapkoncepcióra épülő játék a Dorottya keletkezéstörténetébe is betekintést enged, megidézve egy fiatal zseni szellemi vajúdását fiktív térben és időben.
Nem tudja elkerülni az érdeklődő figyelmét, hogy a szereposztás szerint a főszerepet, az idős Dorottyát a debreceni közönség egyik igen kedvelt férfiszínésze, Bakota Árpád játssza, a másik vénasszony, Rebekka szerepében pedig a már-már élő legendának számító Csikos Sándor tűnik majd fel. Miféle csínytevés készül itt?
Sz. K. I.: A megkarcosodott, a meddő várakozásban már-már férfiassá torzuló Dorottyát egy energikus, harcra kész formátumban láthatjuk Bakota Árpád alakításában. Ennek az elképzelésnek egyenes következménye, hogy a legfőbb bizalmasa is hasonszőrű legyen, így Csikos Sándor Rebekkája egy leharcolt aggkisasszony, akiben első ránézésre még nem is sejtjük mekkora hőspotenciál rejlik. A komikum ebben az előadásban hangsúlyosan a groteszk irányába hajlik, amit, szándékunk szerint, finoman kiegyensúlyoznak drámai és lírai költészeti motívumok.