Színháztörténetet írt a Budapesti Operettszínház
2024. január 11. /

Premierhétvégét tartottak novemberben a Budapesti Operettszínházban: a 2023/2024-es színházi évad legkülönlegesebb eseményeként bemutatták Orbán János Dénes Kossuth-díjas költő, drámaíró és Pejtsik Péter zeneszerző Az Orfeum mágusa című nagyoperettjét.
Hosszú idő után először került sor új magyar nagyoperett ősbemutatójára a Budapesti Operettszínházban, éppen ezért az előadást komoly szakmai és közönségérdeklődés övezte. Az ősbemutatót Bozsik Yvette Kossuth-díjas színházi alkotó rendezte és koreografálta, díszlettervezője a Kossuth-díjas Ferenczfy-Kovács Attila, jelmeztervezője Berzsenyi Krisztina.
[kep3]
Kiss-B. Atilla Kossuth-díjas operaénekes, a teátrum főigazgatója a bemutató előtti köszöntőjében elmondta, hogy a Nagymező utca 17. szám alatti épület 1923-tól ad otthont az operett műfajának. Kitért arra is, hogy a teátrum története szorosan összefonódott Somossy Károly életével, aki 1894-ben ezen a helyen nyitotta meg Orfeumát, és ahogyan Krúdy Gyula írta, megtanította mulatni Budapestet. Mint ahogyan fogalmazott: „Elérkezett a várva várt esemény, sok évtized után újra életre kel itt, a Nagymező utcai palotában egy új magyar nagy­o­perett.”.

A premier szünetében felavatták Somossy Károly szobrát az épület bejáratánál, a bemutató előtt és azt követően, keretünnepségként Homonnay Zsolt Jászai Mari- és Honthy-díjas színházi alkotó, az Operettszínház művészeti vezetője rendezésében nagyszabású Orfeumi játékokat rendeztek. A zenés utcabálon a közönséget tűzzsonglőrök és artisták várták, és mellettük kikiáltó, dobos és trombitás is gondoskodott a felejthetetlen hangulatról. Mindhárom estén hattagú rezesbanda kíséretében gavallérok húzták végig a Nagymező utcán a pompázatos hintót, amellyel Carola Cecília, a primadonna megérkezett az előadás előtt, hogy Somossy Károly oldalán bevonuljon az Operettszínházba.

Kiss-B. Atilla korábban elmondta, hogy unikális mű született, amelynek minden dallama hiteles, és minden szövegrészlete sokatmondó, többrétegű jelentéstartalommal bír. Aki csupán önfeledt szórakozásra vágyik, ugyanúgy élvezni fogja az előadást, mint az a néző, aki szellemi gyöngyszemek után kutatva felfejti a darab mélyebb rétegeit. Az alkotók és a művészek számára mindig különleges élmény, ha élő, kortárs szerzőkkel dolgozhatnak. Orbán János Dénes, Pejtsik Péter és Bozsik Yvette rendező is nyitott volt a színészek meglátásaira a próbafolyamat során, így valóban mindenki sajátjának érezheti a produkciót. A darab humora lenyűgöző, hangzásvilága és hangszerelése pedig a hollywoodi szuperprodukciókat idézi. Orbán János Dénes igazán izgalmas, szellemes, lendületes színpadi történetet és jól játszható karaktereket vetett papírra, így az alkotók és az előadók is bíznak abban, hogy estéről estére a közönség is örömét leli a művészekkel történő találkozásokban.

A Budapesti Operettszínház előadásain Pfeiffer Gyula Liszt Ferenc-díjas karmester, főzeneigazgató és Tassonyi Zsolt karmester zenei vezetésével majdnem az egész társulat színpadra lép. A főbb szerepekben Dolhai Attila, Homonnay Zsolt, Nagy Lóránt, Fischl Mónika, Lukács Anita, Füredi Nikolett, Kiss Diána, Bordás Barbara, Lévai Enikő, Széles Flóra, Szendy Szilvi, Bojtos Luca, Erdős Attila, Laki Péter és Dénes Viktor láthatók. Közreműködik a Budapesti Operettszínház Zenekara, Énekkara, Balettkara és Musical Együttese, valamint a Bozsik Yvette Társulat. A nézők a darabot a Kiss-B. Atilla igazgatása alatt már jól bevált hármas szereposztásban láthatják.
(X)