Arácsi Farsang Balatonfüreden
2024. február 05. /

Balatonfüred kis ékszerdoboz városrészében, Balatonarácson már hagyományosan minden évben megrendezik az Arácsi Farsangot.
Az Arácsért Alapítvány szervezésében számos eseményt ismerhetünk már, ami a népi hagyományokra épít, és élővé teszi azokat, bevonja a családokat, fiatalokat és időseket egyaránt. Minden évszakban talál­koz­hatunk egy-egy hagyomány megelevenítésével a programokon keresztül, ahol az értékek közvetítése és a közösségépítés áll a középpontban.

[kep3]

Ez évben február harmadik napján a Koloska- völgy bejáratától, a Béke utcából, a Kutas Árpád Emlékparkból 14.15 órakor indul a jelmezes felvonulás, mely minden évben nagy érdeklődésre tart számot.
A Balatonfüred Város Koncert Fúvószenekara vezetésével induló színes menethez bárki csatlakozhat, aki egyénileg vagy akár csoportosan jelmezt ölt magára.
A Szent Benedek Középiskola udvarán 14.30 órakor kezdődik a farsangi vigadalom, ahol jelmezverseny, tombola, értékes díjak várják a résztvevőket. A télűzés jegyében máglyát gyújtanak, és elégetik a kisze­bábot, de addig is, amíg megérkezik a tavasz, az Arácsért Alapítvány forró teával, forralt borral, harapni­va­ló­val kedveskedik a programra érkező vendégeknek.
Az Arácsi Farsang programot a Miniszterelnökség a NEAO-KP-1-2023/2-000038 sz.a támogatja.

Itt a farsang, áll a bál, hív az Arácsi Karnevál! Facebook/aracsertalapitvany