A MOMkult ajánlata – május
2024. május 08. /

BESZÉLŐ LEVELEK
Közel tíz éve derült égből villámcsapásként bukkant fel az a produkciós koncepció, amit anno Megyeri Léna és László megalkotott a Beszélő levelekkel. Korábban ilyen stílusban szerkesztett és

színpadra állított műsor nem igazán volt Magyarországon. Itthon valóban újszerűnek számított a formátum, de a produkció gazdái az angliai Letters Live előadássorozatból inspirálódtak, ami a brit levélőrült, Shaun Usher Letters of Note című blogjából nőtte ki magát.
A magyar változatban az eredeti felépítés annyiban tér el, hogy itthon neves színészek, előadók olvassák fel a leveleket, és külön műsorszámnak számít a moderátorok által prezentált átvezető konferálás is. A MOMkultban újrainduló Beszélő levelek sorozat hűen követi a 2016-ban a Mozsár Műhelyben megalkotott formátumot, a minden hónapban – legközelebb május 23-án – bemutatott előadás rendkívül szórakoztató és szerteágazó ismereteket nyújtó estét ígér.
[kep3]

SHEMEKIA COPELAND
A világhírű amerikai r’n’b-soul-bluesénekesnő, Shemekia Copeland, ötszörös Grammy-díjra jelölt énekesnő, korunk egyik legjellegzetesebb és legmélyebb érzésekkel, érzelmekkel teli előadója július 17-én – Magyarországon először – a MOMkult színpadán ad koncertet. A Little G. Weevill and His Band rövid hangoló-koncertje után a közönség igazi ámulatra számíthat a hivatalosan is a Blues Királynője címmel kitüntetett művész estje során.
A The Chicago Tribune neves jazzkritikusa, Howard Reich szerint Shemekia Copeland a legnagyobb női bluesénekesek egyike, aki dalaival hozzájárul a műfaj fejlődéséhez.
Copeland saját szemüvegén keresztül adja vissza az évszázados blues zenei igazságait, kemény és harcos ütemekkel teli koncertjén folyamatosan jelen van a játékos humora, jókedve, a füstös klubos jazz és blues tiszteletén és egészen magas szinten való előadása különleges, felejthetetlen élményt nyújt majd.


POKORNY LIA
Pokorny Lia színművész legújabb, A majdnem tökéletes boldogság receptje című interaktív, egyszemélyes estjére mindazokat invitálja, akik sokáig hittek abban, hogy a gyerekkori mesék márpedig valóra válhatnak, hogy az oviban nekik hozza a legmenőbb játékot a Jézuska, hogy egyszer egy filmsztárral szerelmesen andaloghatnak majd a naplementében. Azoknak, akik epekedtek már azért, hogy megkaphassák életük cipőjét, ami senki másnak sincs; ha reménykedtek már, hogy varázsütésre minden hozzátartozójuk pont olyan jófej lesz, amilyennek mindig is akarták, ha ábrándoztak arról, hogy megtalálják az igazit, akivel örökkön örökké együtt élhetnek, vagy ha sokáig keresték az örök boldogság elixírjét, de még nem találták meg, akkor ez a mese Önöknek szól!
Ezen az improvizációval és interaktivitással fűszerezett, porcukor illatú estén, május 13-án a MOMkultban a közönség felülhet az érzelmi hullámvasútra, és a mesélő Pokorny Liával együtt fejest ugorhat egy különös kalandokkal teli utazásba, amelynek a végén a legfontosabb kérdésre megtalálhatja a választ.


HALÁSZ JUDIT: CSIRIBIRI
Halász Judit színészi pályafutásával párhuzamosan új műfajt teremtett előadóművészként. Magyar költők verseit évtizedek óta énekli gyermekeknek a magyar könnyűzene legjobbjainak megzenésítésében. Generációk nőttek fel lemezein. A Csirbiri koncerten a filmkoncert zenei anyagából hallható válogatás, amely csokorba fogja Halász Judit egyedülálló pályafutásának legnépszerűbb alkotásait: Helikoffer, Állatkerti útmutató, Boldog születésnapot, Micimackó. Legutoljára 2021 őszén jelent meg lemeze A vitéz, a kalóz meg a nagymama, majd ezt követően 2022 őszén egy válogatáslemez Miénk a világ címmel.
Halász Judit legfontosabb küldetése fenntartani a családok, a gyerekek magyar költészet iránti ér­deklődését. A gyerekek – Magyarországon elsőként – a Mosolyrend Lovagjának választották. A Vígszínház társulatának tagja, a magyarországi UNICEF elnökségében is dolgozik. A magyar állam Jászai Mari- és Érdemes Művész díjjal, a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztjével, valamint Kossuth-díjjal jutalmazta eddigi munkáját.
Halász Judit Csiribiri koncertjének repertoárján szereplő dalokat kicsik és nagyok együtt éneklik, és nem lesz ez másként a következő alkalommal sem, május 12-én, vasárnap, 11:00-kor a MOMkult színház­ter­mében.