Jubilál a Marton Éva Nemzetközi Énekverseny 2024. szeptember 03. / Zsiray-Rummer Zoltán Idén tíz éve indult útjára a Zeneakadémia kétévente megrendezett megmérettetése, ez alkalomból beszélgettünk a névadó világhírű operaénekessel, Prof. em. Ks. Marton Évával az ezúttal már hatodik alkalommal sorra kerülő, szeptember eleji rendezvény jelentőségéről. Hogyan értékeli az eltelt esztendőket, milyen utat járt be az énekverseny? ![]() Világszerte rendkívüli érdeklődés övezi a versenyt, ismét jelentős számban, közel kétszázan jelentkeztek szinte minden kontinensről. Mik a benyomásai róluk? M. É.: Valóban sokan vannak, a 196 pályázó közül 44 koreai tehetség, mellettük 30 kínai, 18 orosz és ugyanennyi magyar, valamint tíz ukrán alkotta a legnépesebb csoportokat, de érkezett jelentkezés az USA, Németország, Kazahsztán, a Dél-afrikai Köztársaság, Kanada, Brazília, Ausztrália és Thaiföld szülötteitől is. A hangfajokat tekintve is nagy a változatosság, és 36-an visszatérő pályázók, hatan pedig immár harmadszor indultak. Idén is nagyon sok tehetséges, jól felkészült énekes van közöttük, az előzsűri, Fried Péter operaénekes és Halász Péter karmester a vezetésemmel viszonylag sok, 84 jelentkezőt jutatott tovább az élő versenybe. Az, hogy általában Ázsiából, valamint orosz és ukrán területekről jönnek legtöbben, nem rendkívüli, talán annak tudható be, hogy nagyobb számban vannak, valamint igyekeznek minden lehetőséget megragadni a kitörésre a karrier reményében. A repertoár igencsak széles, és kötelező elemként szerepelnek benne Liszt-dalok. E kettőnek mi az oka? M. É.: Ezzel is érzékeltetjük, hogy a verseny abban a hatalmas múltú zenei intézményben, a Zeneakadémián zajlik, amelyet egyedülálló módon Liszt Ferenc alapított. Számomra, magyar énekesként, akinek ez az alma matere, személye sokszorosan fontos, egyik példaképem is. Az, amit ő a zenén keresztül elért, és amit csodálatos, karizmatikus személyisége varázsával Magyarországért tett, mindannyiunk számára példa. De szakmai oka is van ennek: több nyelven és többféle stílusban írt dalokat, így tehát a francia, német, olasz repertoárból mindenki kiválaszthatja a neki leginkább megfelelőt. Mi a szerepe manapság egy ilyen nagyszabású, nemzetközi versenynek? A zsűritagok, akik régi ismerősei, a világ jelentős intézményeinek képviselői, talán felfigyelhetnek egy-egy versenyzőre? M. É.: A díjazott versenyzők többségének karrierjében igazi támogatást jelentett a versenyen elért helyezés, a legjobb operaházakban kaptak és kapnak felkéréseket. Hiszen a verseny nemzetközi zsűrijébe az operavilág magyar és külföldi kiválóságai kapnak meghívást, ismét itt lesz az egyik legbefolyásosabb spanyol művészeti menedzser, a londoni Covent Garden casting directora, a barcelonai Liceu volt és a Seattle-i Opera jelenlegi igazgatója, továbbá világhírű énekművészek és magyar szaktekintélyek. |