Bujtor Filmfesztivál Keszthelyen!
– Ötvös Csöpitől augusztus 22-én megdobban a Balaton szíve

2024. augusztus 03. /

Szem nem marad szárazon, annyi filmet és annyi sztárt láthat a közönség augusztus 22-től 25-ig Keszthelyen, a Bujtor István Filmfesztiválon. Kern András, Frenreisz Károly, Koltai Róbert és Piroch Gábor mellett a Bujtor család nyitja meg a színes programkavalkádot, amelyben
filmvetítések, közönségtalálkozók, veteránautós kiállítás, koncertek sora, gasztro programok és kiállítások várják a szórakozni vágyókat. Ötvös Csöpi szelleme mindent áthat majd – ígéri a producerként is tevékenykedő művész, Lutter Imre, a fesztivál igazgatója. Az elmúlt két évből 85 magyar film és azok alkotói mutatkoznak be a XIV. Bujtor István Filmfesztiválon. Az alkotások mindegyike a rangos Bujtor István-díjért és persze a közönség kegyeiért versenyez: ez az a rendezvény, ahol a néző és a filmkészítő közvetlenül beszélgethet a vörös sző­nyegen. A versenyfilmek felét láthatja is a közönség Keszthelyen a Balaton Színházban, s a filmeket az alkotókkal pódiumbeszélgetések és személyes zsűrikonzultáció kíséri. A színészek között olyan mű­vészek vannak, mint Zsótér Sándor, Udvaros Dorottya, Szabó Kimmel Tamás, Reviczky Gábor, Alföldi Róbert, Nagy-Kálózy Eszter, Szarvas József, Sodró Eliza, Pindroch Csaba vagy Gubás Gabi.

Mi az, amit magával hoz a fesztivál a régi helyről, Balatonszemesről, és miben lesz más, mint eddig?
L. I.: Kihagyhatatlan élményt jelentenek idén is az Ötvös Csöpi-filmek, A Pogány Madonna, a Csak semmi pánik, Az elvarázsolt dollár és a Hamis a baba, amelyek vetítése előtt L. Dézsi Zoltán újságíró beszélget majd Kern Andrással és Frenreisz Károllyal, valamint a Csöpi-filmek sztárjaival. Bujtor alkotásait, értékeit, személyiségét visszük tovább, s az, hogy a legfiatalabbak is tömegével vannak jelen az általuk már nem ismerhetett művész filmjein és az új alkotások vetítésein, megteremti azt a folytonosságot, amire Bujtor István mindig is törekedett. A humort, a rejtélyt és a titokzatosságot szem előtt tartva, amelyek alapvető ismertetőjegyei a Csöpi-filmeknek, a filmvilág színe-javát fogadja Keszthely.

Milyen családi programok várják a Balaton szívéhez érkezőket?
L. I.: A kültéri programok sztárvendége lesz Király Viktor, a Mystery Gang, Huzella Péter és DJ Dominique, aki az immár hagyományosnak számító retró utcabál házigazdája lesz. Több tucat rockabilly zenekar lép majd színpadra, s az eddigi keleti autócsodák találkozóját és felvonulását mostantól az amerikai veteránautók is kiegészítik, amiket Keszthely főterén és a Balaton partján is megcsodálhatnak az érdeklődők. Mi több, nemcsak a filmek körében, hanem itt is lesz verseny, az autótulajdonosokkal pedig Viktorin Tamás beszélget. Mindemellett bő gasztronómiai kínálattal készülünk Keszthely főterén, és az alkalmi étkezdék mellett a helyi éttermek egy része is Csöpi Ponttá alakul, ahol Bujtor István és Bud Spencer kedvenc ételeit is kínálják, ezeket telefonos applikáción is megkereshetik majd a látogatók.

2024-től a Magyar Hollywood Tanáccsal és a világhírű Origo Filmstúdióval is együttműködnek a szervezők, a myspace produkció, a Latinovits Emlékmű Alapítvány és a Magyar Versmondók Egyesülete. Mit jelent ez pontosan?
L. I.: A fesztivál két kiállítással készül, ahol a Bujtor Emlékkiállításon testközelből megtekinthető majd a Pogány Madonna és a Hamis a baba szobra, Kardos doktor irodája, az Ötvös Csöpi-filmek legendás jeleneteinek makettjei, forgatásokon készült kulisszafotók, Bujtor István életének fontos momentumai. A Magyar Hollywood Tanács segítségével pedig a jubileumához ért magyar Oscar-díjasokat is bemutatjuk. Az Origo Filmstúdió és a Los Angeles-i Magyar Filmfesztivál a díjazásba száll be: a legjobb filmek alkotói következő filmjük forgatásához kapnak érdemi segítséget, és Hollywoodba repülhetnek filmjük tengerentúli bemutatójára. Hogy kik, majd kiderül, de augusztus 22-én Bujtor Balázs rendőr Zsigulijának felvezetésével, A nagy csinnadratta rendezvényével mindenesetre elindul a fesztivál, ahol felvonulnak a filmsztárok, rendezők, alkotók, a rajongók gyűrűjében. A fesztivál részletes programjai, hírei a www.bujtorfilmfesztival.hu oldalon és a Facebookon is megtalálhatók, a programok többsége ingyenes.