2025. május 11. / Vass Antónia
Április 12-től látható a tatabányai Jászai Mari Színházban Andrew Bovell díjnyertes drámája, az Idegen nyelvek, amely Guelmino Sándor rendezésében került színre. A darab kilenc ember életébe
enged betekintést, akik félresiklott párkapcsolatuk problémái elől egy másik partner karjaiba menekülnek. A figurák küzdelmeiről, megcsalásról, a darabban rejlő színészi kihívásokról, valamint a sorsszerűségről az előadás egyik szereplőjével, Dévai Balázzsal beszélgettünk.
Az Idegen nyelvek izgalmas színészi kihívásokat rejt magában, hiszen egyetlen este alatt három férfi bőrébe kell belebújnod. Hogyan közelítesz ezekhez a szereplőkhöz?
D. B.: Valóban különleges helyzet, három nagyon eltérő személyiségről van szó. Az első egy narcisztikus alak, a második egy kicsit elesettebb figura, aki nem tudja feldolgozni, hogy elhagyta a szerelme, míg a harmadik egy olyan férfi, aki a házasságát egyfajta csapdaként éli meg. Guelmino Sándorral törekszünk rá, hogy finom, mégis jól megkülönböztethető eszközökkel rajzoljuk fel őket.
Viszont a szereplőket elég kényes szituációkba helyezte a szerző, Andrew Bovell.
D. B.: Igen, rögtön az első jelenetben belecsapunk a közepébe, egy olcsó motelszobában látjuk a szereplőinket, ahogy éppen a megrekedt házasságuk elől menekülve, egymásban próbálnak kiutat találni, és csillapítani felgyülemlett vágyaikat. Aztán azt látjuk, ahogy pár órával később, a kaland után, a résztvevők hogyan viselkednek saját otthonukban a párjaikkal. A bűntudatukkal és a felbolydult érzékeikkel, különböző lelki terheikkel birkózva. Aztán, ahogy halad előre a történet, új szereplők új történetekkel kapcsolódnak be, hogy egyfajta „pillangóhatásként” végzetesen megváltoztassanak mindent.
Mennyire tudsz meríteni a saját élményeidből vagy tapasztalataidból?
D. B.: Bizonyos mértékig mindhárom férfival tudok azonosulni. Olyan típusú emberek, akikkel mindnyájan találkozhatunk a mindennapokban, akár a saját környezetemben is látok hasonló karaktertípusokat. Ezek jól megírt figurák, akiknek izgalmas belebújni a bőrébe. Én kifejezetten élvezem, ha olyan alakokat játszhatok, akiken keresztül kicsit máshogy nézhetek a világra.
Guelmino Sándor rendező egy korábbi nyilatkozatában kiemelte a darab kapcsán, hogy a szereplők sokszor monologizálnak, ami színészileg is plusz kihívást jelent.
D. B.: A szerző nagyon érdekes formáját választotta a történetmesélésnek. A különböző párok történetei összefonódnak, ami sokszor azt eredményezi, hogy a jelenetek mind térben, mind időben egybefolynak. Előfordul, hogy párhuzamosan látunk két külön eseményt, amiben a szereplők olykor pontosan ugyanabban a pillanatban szólalnak meg, és ugyanazokat a mondatokat is mondják egy nagyon hasonló szituációban, és mégis teljesen különböző módon. Emellett rengeteg utalás hangzik el már a darab elején, amely később nyer értelmet, és a sok kis mozaikból előbb-utóbb összeáll egy összefüggő történet. És természetesen ott vannak az említett részek, amikor a karakterek csak magukban vannak, egy történetet mesélnek vagy levelet írnak, esetleg egy telefonfülkéből próbálnak üzenetet hagyni. Egyszerre látunk mindenkit a színpadon, a történetek pedig kavarodnak, egymásba folynak, és olykor találkoznak vagy metszik egymást.
A különböző találkozásokból is kiderül, hogy az Idegen nyelvek nagyon erősen épít a sorsszerűségre. Te hiszel a sorsban?
D. B.: Én igen, viszont azt is látom, hogy ahogy a darabbéli figurák esetében és a való életünkben is, rengeteg tényező befolyásolhatja egy párkapcsolat kisiklását. Mire belelépünk egy házasságba, többnyire már jó sok addig megélt terhet cipelünk, arról nem is beszélve, hogy életünk legelső évei, amit a családban töltünk, alapjaiban határozzák meg, ahogyan a többi emberhez viszonyulunk. Felnőttként aztán nagymértékben az ekkor kialakult viselkedésmintákat követjük. A mi szereplőink többnyire életközepi válsággal is küzdenek, és 40-50 évesen már nehéz változtatni a bevett sémáinkon, és akár fordítani a sorsunkon.
A megcsalás egy kísérlet erre?
D. B.: Valószínűleg inkább egy pótcselekvés vagy menekülési forma a félresiklott kapcsolatokból. Egy olyan dolog, amivel egyébként a saját vágyvezérelt életünkben gyakran szembesülünk. A kérdés csak az, hogy miként állunk hozzá. Van-e olyan helyzet, ami igazolhat egy félrelépést? El tudunk-e számolni a lelkiismeretünkkel, a másiknak tett ígéretünkkel? És akkor mi van, ha egy egyszerű félrelépésből egy másik dimenzió nyílik ki, új ígéretekkel? Súlyos dilemmák, és ahogy mi a hétköznapokban, a mi szereplőink is jócskán megküzdenek velük.
enged betekintést, akik félresiklott párkapcsolatuk problémái elől egy másik partner karjaiba menekülnek. A figurák küzdelmeiről, megcsalásról, a darabban rejlő színészi kihívásokról, valamint a sorsszerűségről az előadás egyik szereplőjével, Dévai Balázzsal beszélgettünk.
Az Idegen nyelvek izgalmas színészi kihívásokat rejt magában, hiszen egyetlen este alatt három férfi bőrébe kell belebújnod. Hogyan közelítesz ezekhez a szereplőkhöz?
D. B.: Valóban különleges helyzet, három nagyon eltérő személyiségről van szó. Az első egy narcisztikus alak, a második egy kicsit elesettebb figura, aki nem tudja feldolgozni, hogy elhagyta a szerelme, míg a harmadik egy olyan férfi, aki a házasságát egyfajta csapdaként éli meg. Guelmino Sándorral törekszünk rá, hogy finom, mégis jól megkülönböztethető eszközökkel rajzoljuk fel őket.
Viszont a szereplőket elég kényes szituációkba helyezte a szerző, Andrew Bovell.
D. B.: Igen, rögtön az első jelenetben belecsapunk a közepébe, egy olcsó motelszobában látjuk a szereplőinket, ahogy éppen a megrekedt házasságuk elől menekülve, egymásban próbálnak kiutat találni, és csillapítani felgyülemlett vágyaikat. Aztán azt látjuk, ahogy pár órával később, a kaland után, a résztvevők hogyan viselkednek saját otthonukban a párjaikkal. A bűntudatukkal és a felbolydult érzékeikkel, különböző lelki terheikkel birkózva. Aztán, ahogy halad előre a történet, új szereplők új történetekkel kapcsolódnak be, hogy egyfajta „pillangóhatásként” végzetesen megváltoztassanak mindent.
Mennyire tudsz meríteni a saját élményeidből vagy tapasztalataidból?
D. B.: Bizonyos mértékig mindhárom férfival tudok azonosulni. Olyan típusú emberek, akikkel mindnyájan találkozhatunk a mindennapokban, akár a saját környezetemben is látok hasonló karaktertípusokat. Ezek jól megírt figurák, akiknek izgalmas belebújni a bőrébe. Én kifejezetten élvezem, ha olyan alakokat játszhatok, akiken keresztül kicsit máshogy nézhetek a világra.
Guelmino Sándor rendező egy korábbi nyilatkozatában kiemelte a darab kapcsán, hogy a szereplők sokszor monologizálnak, ami színészileg is plusz kihívást jelent.
D. B.: A szerző nagyon érdekes formáját választotta a történetmesélésnek. A különböző párok történetei összefonódnak, ami sokszor azt eredményezi, hogy a jelenetek mind térben, mind időben egybefolynak. Előfordul, hogy párhuzamosan látunk két külön eseményt, amiben a szereplők olykor pontosan ugyanabban a pillanatban szólalnak meg, és ugyanazokat a mondatokat is mondják egy nagyon hasonló szituációban, és mégis teljesen különböző módon. Emellett rengeteg utalás hangzik el már a darab elején, amely később nyer értelmet, és a sok kis mozaikból előbb-utóbb összeáll egy összefüggő történet. És természetesen ott vannak az említett részek, amikor a karakterek csak magukban vannak, egy történetet mesélnek vagy levelet írnak, esetleg egy telefonfülkéből próbálnak üzenetet hagyni. Egyszerre látunk mindenkit a színpadon, a történetek pedig kavarodnak, egymásba folynak, és olykor találkoznak vagy metszik egymást.
A különböző találkozásokból is kiderül, hogy az Idegen nyelvek nagyon erősen épít a sorsszerűségre. Te hiszel a sorsban?
D. B.: Én igen, viszont azt is látom, hogy ahogy a darabbéli figurák esetében és a való életünkben is, rengeteg tényező befolyásolhatja egy párkapcsolat kisiklását. Mire belelépünk egy házasságba, többnyire már jó sok addig megélt terhet cipelünk, arról nem is beszélve, hogy életünk legelső évei, amit a családban töltünk, alapjaiban határozzák meg, ahogyan a többi emberhez viszonyulunk. Felnőttként aztán nagymértékben az ekkor kialakult viselkedésmintákat követjük. A mi szereplőink többnyire életközepi válsággal is küzdenek, és 40-50 évesen már nehéz változtatni a bevett sémáinkon, és akár fordítani a sorsunkon.
A megcsalás egy kísérlet erre?
D. B.: Valószínűleg inkább egy pótcselekvés vagy menekülési forma a félresiklott kapcsolatokból. Egy olyan dolog, amivel egyébként a saját vágyvezérelt életünkben gyakran szembesülünk. A kérdés csak az, hogy miként állunk hozzá. Van-e olyan helyzet, ami igazolhat egy félrelépést? El tudunk-e számolni a lelkiismeretünkkel, a másiknak tett ígéretünkkel? És akkor mi van, ha egy egyszerű félrelépésből egy másik dimenzió nyílik ki, új ígéretekkel? Súlyos dilemmák, és ahogy mi a hétköznapokban, a mi szereplőink is jócskán megküzdenek velük.