Az élet császárai 2025. augusztus 01. / Fáy Miklós Mi vagyunk az élet császárai, mondta egy interjúban Szálinger Balázs, a költő. Senki nem tudja rólunk, de azért mi vagyunk. Mire az ember csak legyint, persze, az élet császárai, akik nem tudják befizetni a telefonszámlát. Vagy csak nagy nehézségek árán. Ez a császárság? Valószínűleg ez. Nem is a szabadság, hanem az értelmes dologgal foglalkozás szabadsága, ami a nem császároknak csak szabadidős tevékenységként adatik meg, ha elvégezed ezt és azt, a (legalább) nyolc óra munkát, akkor jöhet a (legfeljebb) nyolc óra szórakozás. De egy költőnek a szórakozás nem szóra­kozás, a munka meg nem munka, a kettő egybefolyik, sőt, egybefolyik az álommal is, az is ad használható alapanyagot. Az élet egyanyagú, minden munka és minden szórakozás, és az egész egy nagy császárság. Hogy a művészetnek ilyen mellékhatásai vannak, azt onnét lehet a legbiztosabban tudni, hogy néha azok, akiket a nagyvilág tart császároknak, másra sem vágynak, mint hogy egy kicsit művészek lehessenek. A legismertebb példa Gilbert E. Kaplan, aki milliomos létére nekiállt, és vezényelni kezdett. Egyetlen művet, Mahler 2. szimfóniáját, de azt alaposan megismerte, feldolgozta, és aztán ezt a tudását vitte szerte a vi­lág­ba, különböző szimfonikus zenekarokhoz. Még lemezre is vették vele a darabot. Kaplan lassan tíz éve halott, és most váratlanul követője akadt. Az új botcsinálta karmester (bár a legtöbb karmestert tényleg a bot csinálja) Mandle Cheung kanadai üzletember. Gyermekkora óta rajongott a klasszikus zenéért, és van is némi hangszeres múltja, harmonikázott egy együttesben, de körülbelül ennyi. Hanem egy nap nézte, ahogy egy karmester irányította a zenekart, és arra gondolt, hogy ez tetszik neki. Valaki fölemeli a pálcát, és erre elkezd játszani egy csapat muzsikus. Ez szép. Fura módon Cheung is Mahler 2. szimfóniáját választotta ki magának. Már annyiban fura, hogy nem kezdőknek való feladat, száztagú zenekar, két szólista, kórus, sok embert kell irányítani, de talán ez benne a vonzó. Persze melyik az a zenekar, amelyik egy cég vezérigazgatójával szeretne játszani? Bármelyik. Vagy szinte bármelyik, amelyiknek financiális gondjai vannak. Mert Cheung úr egyelőre nem kap honoráriumot, sőt, neki kell fizetnie a zenekart, a hangversenytermet, a szólistákat, de a koncert összejött neki a Torontói Szimfonikusokkal, és kellemes meglepetésre karmester és zenekar egyszerre fejezte be a darabot, nem tört ki botrány. Botrány? A közönség felállva tapsolt, hogy a zenei élménynek vagy a vállalati igazgatónak, azt ne feszegessük. A lényeg most úgyis az, hogy talán tényeg a művészek az élet császárai. Lehet, hogy nem a költők, de a karmesterek.