A Macskalápon a Centrálban 2026. március 12. / Marina Carr, a kortárs drámairodalom egyik királynője, legmeghatározóbb műve, A Macskalápon egy modern Médeia-variáció, melynek középpontjában az elköteleződés mindent felülíró fontossága áll – szülőként, társként és emberi lényként egyaránt. Hester Swane, a Macskalápon bolyongó, tűzvész- tekintetű nő története elemi erejű sorstragédia. Körülötte élő és holt láplakók vonják metsző, hideg tejködbe a misztikum és a rögvalóság határát. Az előadás rendezőjével, Puskás Samuval beszélgettünk. [kep3] Miért épp ezt a darabot választottad, mi adja az aktualitását ma is? P. S.: Lényegében egyidősek vagyunk, én és A Macskalápon. Üldözőbe vett már mindkettőnket a harminc. Én ’96-os vagyok, ezt meg ’98-ban írta a fenomén Marina Carr. Na, most máig szilárd érvényességének két kulcsát tartom a kezemben: egyrészről mindnyájunkat empátiára kötelezve kérlel, hogy kezdjük el komolyan venni az „élni és élni hagyni” jeligét. Ez soha nem volt olyan szükségszerű az egymás mellett létezésünkhöz, mint most, hogy már ennyien osztozunk ezen a Földön. Hogy édes Istenem, legyünk már szívesek megkerülni a másikat három és fél lépéssel, ahelyett, hogy átgázolnánk rajta. Értem ezt akár a legapróbb, leghétköznapibb helyzetekre egy vadidegennel. És a vadidegenek kapcsán itt a másik kulcs. A világban migráló tömegekről fröcsögő, nagyhangú általánosítás közepette baromi könnyű elfeledkezni az előttünk álló ember egyénként való megítéléséről. Evolúciós szinten idegenkedünk az idegenektől, mert vészt hoznak meg betegséget, és viszik a találmányt meg a zsákmányt. Úgyhogy ez a mindnyájunk csontjába ivódott félsz mindig könnyen kovácsol minket ellenálló egységgé. Csak közben sokan ártatlanul esnek áldozatul ennek az általánosításnak. Ráadásul tök feleslegesen, mert ha egyvalamiben mind egyetérthetünk, az az, hogy nincs két egyforma ember. Úgyhogy mekkora marhaság az individualizmus aranykorában balítéletek mentén kiismertnek könyvelni a totál ismeretlen előttünk állót. Tegyük azért hozzá, hogy darabválasztáskor kötelezően száraz paramétereket is mérünk. A kitűzött cél egy, a Centrál profilját és megítélését tovább árnyaló előadás színrevitele volt. A Macskalápon pedig megfelel a magánszínházi működés támasztotta összes követelménynek. A balladai homálynak megágyazó térben a kiállítása költségkímélő, a mű minden szerepe fontos és pontos munkát követel, tehát a társulatnak is kedvez, miközben jól végezte munka esetén ez egy katartikus estét kínáló, fajsúlyos tragédia. Hogy csak néhány fontos kritériumot érintsünk. De fogyasztói tájékoztatóként álljon itt, hogy az anyag nyomokban humort tartalmaz, nyelvezetében meg pikantériát. Mi szerinted a legfőbb mondanivalója az előadásnak? P. S.: Hogy képesnek kell lennünk elköteleződni a másik ember felé. Mert ha egy gyerek mellett elköteleződnek a szülei – nem fűzként fölé hajolva óvják a kék égtől is, csak ott vannak neki –, az olyan üzemanyag, ami egy életen hajt bárkit. Kifogyhatatlanul. Még a környezetének is jut belőle. Ha meg nem köteleződünk el, az olyan űrt támaszt, ami általában betölthetetlennek bizonyul. Vagy legalábbis annyi adományt kíván egy másiktól, amennyivel kevesen szolgálhatnak. Társas lényként a hosszú távú boldogság egyetlen záloga a kölcsönös elköteleződés. Mert akkor nem leszünk egyedül. Kiknek ajánlod a darabot? P. S.: Azoknak, akik bírják a nehezebb – vagy álljunk bele –, az igazán szép-nehéz színházi estéket. Itt a szerzőnő monumentális mozdulatokkal és vérrel, a színészgárda meg finom ecsetvonásokkal és sok árnyalt színnel fest. Az ír lápvidék az ott élők szerint limináris tér, átjáró a szellemek világa és a mienk közt. Nehéz sorsokat kovácsoló, nehéz vidék ihlette, nehéz darab A Macskalápon, ráadásul a kelta mondaörökség összes paranormalitásával kistafírozva, úgyhogy azt hiszem, az edzettebb gyomrú és idegzetű színházfogyasztókat invitálnám legelsősorban. ------------------------------------------------------------------ A Centrál Színház előadásában Puskás Samu új fordításában és rendezésében Hester Swane szerepét Martinovics Dorina alakítja, míg a láp olykor kelta legendákra hajazó lakóit Básti Juli, Szabó Kimmel Tamás, Csoma Judit, Gáspár Sándor, Hermányi Mariann, Pálfi Kata, Pavletits Leona / Sisák Sára, Szécsi Bence, Kerek Dávid, Fodor Tamás és Lukács Ádám keltik életre. ------------------------------------------------------------------