Játékszín – megújulás, kívül-belül
2014. november 06. /

Idén a nyári „leállás” korántsem a pihenést jelentette a Játékszín tulajdonosai és dolgozói számára. Belsőépítészek, asztalosok, kárpitosok segítségével teljesen megújult a nézőtér, a

felújított zsöllyékben még komfortosabb, kényelmesebb körülmények várják a nézőket. Átépült a körút felőli portál, ahol a jövőben nem­zet­kö­zi jegypénztár várja a kulturális programokra éhes nagyérdeműt – a saját előadások mellett hazai és külföldi produkciókra, koncertekre is lehet majd jegyet kapni. Az egykori nézőtéri büfé helyén egy patinás kis kávézó, művészklub nyitja meg kapuit Művészbejáró néven, ami már nemcsak a szünetekben áll a nézők rendelkezésére: délután kávéházként üzemel, az előadások után pedig pódiumszínpadi pro­duk­ciók­nak, koncerteknek, fellépéseknek ad helyet. A színházban hamarosan ajándékbolt is nyílik, ahol az előadásokhoz, művészekhez kapcsolódó tárgyak, apróságok lesznek kaphatók, hogy az élmény még maradandóbb legyen.