Szadista mesterek és állhatatos tanítványok
2015. január 30. / Kovács Gellért

Az idei Oscar-mezőnyben fontos szerephez jut két mentor, akik nem igazán válogatnak az eszközökben. A Whiplash (premier: február 5.) szitkozódó zenetanára a tökéletes jazzdobolásért kergeti el az őrület határáig kiválasztottját, míg a valós történetet feldolgozó, birkózó-ügyi
Foxcatcherben (premier: január 29.) egy igen veszélyes és félelmetes mecénás viszi túlzásba a rajongást. J. K. Simmons és Steve Carell zseniálisan megformált szemétládái adták az ötletet, hogy a PM te­het­ség­gon­do­zá­si szakosztálya felelevenítsen néhány emlékezetes mester-tanítvány párosítást a mozitörténetből.

Rocky Balboa és Rocky Balboa (1976–2006)
Mikor és hol találkoztak?
Rögtön az elején csalunk – hiszen tudjuk, hogy az olasz csődör edzője eredetileg Mickey bácsi volt. De aztán, amikor jöttek a folytatások, s szaporodtak a hűtőkamrában a bokszzsáknak használt fagyott húsok meg az ellenfelek… Nos, onnantól egyértelmű volt, hogy Rocky igazi mestere az ÉLET. No és saját maga.
Mi volt a mester trükkje? Hogy nem félt senkitől. De tényleg: senkitől. És veszíteni is úgy tudott, mintha nyert volna. Közben pedig úgy ordított, ahogy soha senki.
Mit ért el a tanítvány?
Mindent: saját maga emlékműve lett. És divatot csinált az edzésszerű le-fel lépcsőzésből – már ami a csinos középületek lépcsőit illeti, persze.

Yoda és Luke Skywalker (A birodalom visszavág, 1980)
Mikor és hol találkoztak?
Hol, hol? Hát, persze, hogy a Dagobah rendszerben, akkortájt, amikor igen nehéz idők jártak a lázadókra.
Mi volt a mester trükkje?
Hogy kicsinek és bábnak látszódott – de mindvégig ő irányított. Obi-Wan Kenobi kezdőknek szóló kurzusát követően Luke legalább annyira támaszkodhatott Yoda tudására, mint a zöld manó a botjára. Persze előtte még ki kellett emelnie a repülőjét a mocsárból, az Erő segítségével, hittel és koncentrációval.
Mit ért el a tanítvány?
Némi végtagveszteség után lovag lett belőle, s A Jedi visszatérben visszatért: lelézerkardozta az apját, miközben a haverok másodszor is lerombolták a Halálcsillagot.

Miyagi és Daniel (Karate kölyök, 1984)
Hol találkoztak?
Los Angelesben, ahova a tini fiú anyjával költözött – Daniel rendes gyerek volt, de nem menő. A helyi idióták egyből jól meg is verték, s így a kiszemelt szépleányt is nehéz volt becserkészni. Ám Miyagi már a szomszédból figyelt…
Mi volt a mester trükkje?
Hogy ő se tűnt igazi harcosnak, elvégre leginkább csak a bonszaiokat nyesegette – az elején ráadásul ház körüli munkának álcázta a harcművészeti mozdulatokat is.
Mit ért el a tanítvány?
Övé lett a szép karateruha, a csaj és a trófea is. Ráadásul egy egész generáció számára lett életcél, hogy úgy tudjon darupózból nagyot rúgni, mint a győzedelmes Daniel!

Dr. Hannibal Lecter és Clarice Starling (A bárányok hallgatnak (1991), Hannibal (2001)
Hol találkoztak?
Egy nem annyira mókás helyen. A pszichiáterből lett gourmand sorozatgyilkos és az érzékeny FBI-os hölgy viszonya véletlenül se szokványos mentor-kiválasztott viszony. Clarice egy rendkívül nehéz bűnügyben kért segítséget – de aztán olyan dolgokról is beszélt, amiről nem feltétlenül akart. És kicsit bele is halt ezekbe az ülésekbe.
Mi volt a mester trükkje?
Hogy minden infóért kért valami személyes emléket cserébe.
Mit ért el a tanítvány?
Elkapta, akit akart. De közben a hatása alá is került Hannibalnak. Kapcsolatuk vége tulajdonképpen lezáratlan maradt – bár a könyv és a film kicsit máshogyan hagyta nyitva e bizarr együttműködést.

Leon és Mathilda (Leon, a profi, 1994)
Hol találkoztak?
A szomszédban. A hallgatag bérgyilkos elmebeteg rendőrökből verbuvált halálosztagtól mentette meg a kislányt, aki aztán hálából locsolgatni kezdte Leon szobanövényét. És mellékesen a mesterlövészet rejtelmeibe is belekukkanthatott.
Mi volt a mester trükkje?
Hogy kinyitotta a szívét. De nem igazán volt ideális mostohaapa.
Mit ért el a tanítvány?
Életben maradt. És majdnem kiérdemelt egy folytatást, amelyben ő lett volna a profi. De Luc Besson ezt végül nem forgatta le.

Alonzo és Jake (Kiképzés, 2001)
Hol találkoztak?
Egy álmos kertvárosi reggelen, talán épp a kocsi mellett. A korrupt drognyomozó tuti melót ígért az idealista zöldfülűnek – és meg is mutatta neki egyetlen nap alatt, hogy szerinte mi a tuti.
Mi volt a mester trükkje?
Menő volt a mosolya és mocskosak a húzásai.
Mit ért el a tanítvány?
A nap végére mégis önmaga maradhatott.

Pai Mei és a Menyasszony (Kill Bill: Vol. 2, 2004)
Hol találkoztak?
A lépcsőnél. A profi killert szerelme-főnöke vitte el a zord szakállsimogató nagymesterhez némi továbbképzésre. Nem volt könnyű az edzőtábor.
Mi volt a mester trükkje?
Hogy egy rohadt mocsok volt mindvégig.
Mit ért el a tanítvány?
Megedződött. És azt a bizonyos szívrepesztő technikát is megsúgta neki Pai Mei.

Thomas Leroy és Nina Sayers (Fekete hattyú, 2010)
Hol találkoztak?
A New York City Ballet Companynál. Nina itt táncos, s ő lehetne az összes fontos hattyú. De Thomas, a művészeti vezető előtte még jól megkínozza. Szinte mindenhogy, ahogy a balettosokat szokták.
Mi volt a mester trükkje?
Nem volt neki. Ninában volt a varázslat, hogy kibírta őt.
Mit ért el a tanítvány?
Átváltozott. És feláldozódott a művészet oltárán.