2015. Április 11. / Eszéki Erzsébet
Már fiatalon emlékezetes művészeti performanszokat és kortárszenei fesztiválokat rendezett. Több mint 300 színpadi és filmzenét írt, szerkesztett, több kompozícióját játszották a világban, szerzői lemezei mellett táncjátékok is készültek a zenéiből. Egyik sikertörténete az 1989-ben általa
alapított és vezetett Kapolcsi Művészeti Napok. 2012-től a pécsi Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. ügyvezetője, mi is itt beszélgettünk, az újjávarázsolt Zsolnay Kulturális Negyedben.
Ezen a festményen bámulatosan komplex világ tárul elénk, bármilyen kicsi részletet kiragadunk, abban is benne van az egész, és a sok apró történetből gazdag univerzum áll össze. Talán ez ragadott meg?
M. I.: Az 1500-as évek táján a zenében már a polifóniáé a vezető szerep. A hierarchikus gondolkodás elkezd felbomlani, virágzik a többszólamúság, amelyben minden partitúrasornak önálló értéke van. Bosch sem központosít, hanem egymást erősítő látomásokat, önálló „szólamokat” komponál.
Akkor is, ha a triptichon három gondolatsorra épül, s itt azért van elő- és utóidejűség?
M. I.: A három rész párhuzamosan létezik. Nem egymás után jön, hanem egymás mellett él az édenkert, a földi lét és a pokol. A mű szinte kényszerít arra, hogy minden apró részletet külön és egyben is górcső alá vegyél. Egész életemben izgatott az ilyen fajta részletgazdagság. Például a pécsi Zsolnay Negyed is hasonlóan izgalmas épületegyüttes, itt egy gyártörténeti, építészettörténeti egységről van szó. A 15 műemléképület, a 88 szabadtéri kerámiaszobor önálló esztétikai, történeti jelentőséggel bír, összességében páratlan egyediséget ad ki, sajátos élményt nyújt. Mint a Bosch-kép.
Színházi jelenetek is lehetnének ezek. Ugyanakkor egy-egy festményen ritkán láthatjuk ilyen markánsan, hogy miként áll össze a sok apró részlet egésszé.
M. I.: Mondok egy színházi példát, itt a commedia dell’artéra is jellemző, kis jelenetek sora látható. Komplett színházi előadást vagy filmet lehetne rendezni a kép részletei alapján. Bosch több évszázaddal megelőzte a korát. Egyedülálló, hogy 1500 körül ilyen modern módon lásson és fessen valaki, s ez a komplex gondolkodás ilyen koncentrált formában jelenjen meg. Bosch kiváló filmíró, rendező, fotografáló művész. Ez a fajta szürreális, néhol horrorisztikus látomás nagyon is mai, a XXI. század a világa, az animációs filmek és a fantasy kifejezésmódja.
A triptichonról a templomi oltárkép jut eszünkbe, ez viszont nem oltárkép. Talán van ebben valami fricska, ami tetszik neked, s ezért is választottad ezt a képet?
M. I.: Nem fricskának nevezném, hanem a művészi szabadság bámulatos fokának. Bosch szakrális formát választ egy nem szakrális témához, de ez csak álca. Ismerünk hasonló elvre épülő oratóriumot és operát, amely játszik, álruhát ölt, nem az, aminek látszik. Izgató, bizsergető hatással van az emberre. Ez a Bosch-mű egy rendkívül szabad képi kompozíció. Az a szép benne, hogy a bohózati és a tragikus elemek keverednek a halállal, a pokollal, a tűzzel, a démonokkal. Amikor egy alkotó elgondolkodik, hogy egy zeneműben a mennyországot vagy a poklot miként fogalmazza meg, mint Mozart vagy Verdi a Requiemekben, akkor csak a fantáziavilágára, intuícióira alapozhat. Kizárólag a tehetségén múlik, hogy mit tud ebből átadni. Mit akar érzékeltetni a művész, és mit akar érzékelni ebből a befogadó? Ha megnézem például a víz szerepét, mik ezek a furcsa tavak, hegyek, tenger, hogyan láttatja Bosch mindezt? Órákon át el lehet ezen mélázni. Ott van például a hangszerek szerepe. A hárfa, a lant, a tekerőlant, a dob, a trombitaszerű fúvós hangszer mind egy-egy önálló szereplő. De a halakkal is példálózhatnék.
Amelyek néhol hatalmasak, sőt: még repülnek is. Máshol meg három ember cipel egy óriáshalat, amelynek a szájában van egy kisebb hal. Fontos megfejtenünk ezeket?
M. I.: Amennyiben tanulmányozom a kor jelentéshordozó szimbólumrendszerét – mit jelent a rák, mit a piros gyümölcs –, talán többet megérthetnék a képből, de inkább hagyom, hogy az egész hasson rám. A Bosch-képhez hasonló, összetett élményt, szuggesztív erőt érzem, mondjuk, a Wagner-operákban is. A germán mitológiára épülő zenedrámáiban a leitmotívumok segítenek tájékozódni, de ezek a zenei szövetben rejtőzködnek, sok esetben csupán tudat alatt hatnak. Csakúgy, mint Boschnál, ahol a halak, szenvedő, máshol játékos lények, furcsa állatok adják a textúrát. Ezeket a végtelenségig lehet analizálni, de nem biztos, hogy mindenáron meg kell fejteni őket. Hagyni és engedni kell, hogy az érzékeinkre hasson a mű.
Végül is ez a művészet. Másképp filozófia lenne. Azért még egy részletkérdés: a képen számos figura félig állat, félig ember. Felismerjük benne az állati vonásainkat?
M. I.: Nem, Bosch egyetlen univerzumot teremtett. Gigantikus lények és csöppet sem szabályos arányok jelennek meg, nyilván mindennek van jelentősége, de rád bízza, hogy miről mit gondolj. Lenyűgöző a vízió expresszivitása, intenzitása.
Vajon a gyerekek mit szólnának ehhez a képhez?
M. I.: Erősen illusztrált mesének „látnák”. Félig ember, félig állatokat már ismerhetnek az animációs filmek, komputerjátékok világából. A hangszereket nem tudnák hová tenni, mert a tekerőlantot nem ismerik, talán még a hárfát sem. Érdemes lenne múzeumpedagógiai foglalkozást szerveznünk, kinagyítanám a képet, a gyerekek meg elmesélnék, hogy mi jut erről az eszükbe. Egyszer azon is gondolkodtam, milyen lenne a kép újrafogalmazása mai eszközzel. Fölvenném, újra összeraknám, és zenét tennék alá. Annyira megfogott, hogy elkezdtem „átkomponálni” az agyamban.
Hallasz valamilyen zenét közben?
M. I.: Talán egy Ligeti-művet. A Le grand macabre című opera világa, ahol sok szín és látomás jelenik meg, néha parodisztikus módon, néha halálosan komolyan. De példálózhatnék a kínai operával is; nem értem a szimbólumrendszert, de lenyűgöz a hangzás, a színészi játék intenzitása, a zenei eszközök használata. Mert engedtem, merem engedni, hogy hasson rám.
Többször beszéltél arról, mennyire háborúellenes vagy. Ott van a képen a háború szelleme, a boszorkányüldözések, a viszályok sora?
M. I.: Az emberi békétlenség szelleme is megjelenik. Az örök, lázálmokkal és gyönyörűségekkel tele élet alapfilozófiája. Ebből a képből többfajta érzelmi állapot indulhat el: erősen militáns hangulat és ennek az ellenkezője is, éppen az egysége miatt. Bosch nem teszi le a garast, nem sulykol beléd valamit, de belekényszerít a szabad, többértelmű megfejtések világába. Egyvalami a fontos: nyitottnak kell lenned. Most, hogy újra látom a triptichont – bár a téma látszólag fényévekre van a képtől –, a saját rémálmaim is felidéződnek: ki az, aki a klasszikus zenét élvezni fogja pár évtized múlva? Kell egyfajta történelmi tudás ahhoz, hogy fölfogják azt például, hogy mit jelent egy szimfónia, mit jelentenek a szvitek, szonáták, versenyművek. A virtuális világ könnyen törölheti a klasszikus európai kultúrát. Akár egy Bosch-képet is… Itt, a Zsolnay Negyedben a múzeumpedagógiától a családi fesztiválokig az a célunk, hogy a fiatalabb generációnak részben átadjuk a „látás-érzékelés” tudományát. Lett légyen szó egy XIX. századi épületről, kerámiáról vagy épp egy 1500 körüli festményről.
[kep3]
Hieronymus Bosch: A gyönyörök kertje, triptichon, 1500 körül
(A középső tábla a Földi gyönyörök kertje, ez 190 x 175 cm, a szárnyak mérete 187,5 x 76,5 cm. A bal oldali tábla a Paradicsom, a jobb oldali a Pokol ábrázolása)
alapított és vezetett Kapolcsi Művészeti Napok. 2012-től a pécsi Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. ügyvezetője, mi is itt beszélgettünk, az újjávarázsolt Zsolnay Kulturális Negyedben.
Ezen a festményen bámulatosan komplex világ tárul elénk, bármilyen kicsi részletet kiragadunk, abban is benne van az egész, és a sok apró történetből gazdag univerzum áll össze. Talán ez ragadott meg?
M. I.: Az 1500-as évek táján a zenében már a polifóniáé a vezető szerep. A hierarchikus gondolkodás elkezd felbomlani, virágzik a többszólamúság, amelyben minden partitúrasornak önálló értéke van. Bosch sem központosít, hanem egymást erősítő látomásokat, önálló „szólamokat” komponál.
Akkor is, ha a triptichon három gondolatsorra épül, s itt azért van elő- és utóidejűség?
M. I.: A három rész párhuzamosan létezik. Nem egymás után jön, hanem egymás mellett él az édenkert, a földi lét és a pokol. A mű szinte kényszerít arra, hogy minden apró részletet külön és egyben is górcső alá vegyél. Egész életemben izgatott az ilyen fajta részletgazdagság. Például a pécsi Zsolnay Negyed is hasonlóan izgalmas épületegyüttes, itt egy gyártörténeti, építészettörténeti egységről van szó. A 15 műemléképület, a 88 szabadtéri kerámiaszobor önálló esztétikai, történeti jelentőséggel bír, összességében páratlan egyediséget ad ki, sajátos élményt nyújt. Mint a Bosch-kép.
Színházi jelenetek is lehetnének ezek. Ugyanakkor egy-egy festményen ritkán láthatjuk ilyen markánsan, hogy miként áll össze a sok apró részlet egésszé.
M. I.: Mondok egy színházi példát, itt a commedia dell’artéra is jellemző, kis jelenetek sora látható. Komplett színházi előadást vagy filmet lehetne rendezni a kép részletei alapján. Bosch több évszázaddal megelőzte a korát. Egyedülálló, hogy 1500 körül ilyen modern módon lásson és fessen valaki, s ez a komplex gondolkodás ilyen koncentrált formában jelenjen meg. Bosch kiváló filmíró, rendező, fotografáló művész. Ez a fajta szürreális, néhol horrorisztikus látomás nagyon is mai, a XXI. század a világa, az animációs filmek és a fantasy kifejezésmódja.
A triptichonról a templomi oltárkép jut eszünkbe, ez viszont nem oltárkép. Talán van ebben valami fricska, ami tetszik neked, s ezért is választottad ezt a képet?
M. I.: Nem fricskának nevezném, hanem a művészi szabadság bámulatos fokának. Bosch szakrális formát választ egy nem szakrális témához, de ez csak álca. Ismerünk hasonló elvre épülő oratóriumot és operát, amely játszik, álruhát ölt, nem az, aminek látszik. Izgató, bizsergető hatással van az emberre. Ez a Bosch-mű egy rendkívül szabad képi kompozíció. Az a szép benne, hogy a bohózati és a tragikus elemek keverednek a halállal, a pokollal, a tűzzel, a démonokkal. Amikor egy alkotó elgondolkodik, hogy egy zeneműben a mennyországot vagy a poklot miként fogalmazza meg, mint Mozart vagy Verdi a Requiemekben, akkor csak a fantáziavilágára, intuícióira alapozhat. Kizárólag a tehetségén múlik, hogy mit tud ebből átadni. Mit akar érzékeltetni a művész, és mit akar érzékelni ebből a befogadó? Ha megnézem például a víz szerepét, mik ezek a furcsa tavak, hegyek, tenger, hogyan láttatja Bosch mindezt? Órákon át el lehet ezen mélázni. Ott van például a hangszerek szerepe. A hárfa, a lant, a tekerőlant, a dob, a trombitaszerű fúvós hangszer mind egy-egy önálló szereplő. De a halakkal is példálózhatnék.
Amelyek néhol hatalmasak, sőt: még repülnek is. Máshol meg három ember cipel egy óriáshalat, amelynek a szájában van egy kisebb hal. Fontos megfejtenünk ezeket?
M. I.: Amennyiben tanulmányozom a kor jelentéshordozó szimbólumrendszerét – mit jelent a rák, mit a piros gyümölcs –, talán többet megérthetnék a képből, de inkább hagyom, hogy az egész hasson rám. A Bosch-képhez hasonló, összetett élményt, szuggesztív erőt érzem, mondjuk, a Wagner-operákban is. A germán mitológiára épülő zenedrámáiban a leitmotívumok segítenek tájékozódni, de ezek a zenei szövetben rejtőzködnek, sok esetben csupán tudat alatt hatnak. Csakúgy, mint Boschnál, ahol a halak, szenvedő, máshol játékos lények, furcsa állatok adják a textúrát. Ezeket a végtelenségig lehet analizálni, de nem biztos, hogy mindenáron meg kell fejteni őket. Hagyni és engedni kell, hogy az érzékeinkre hasson a mű.
Végül is ez a művészet. Másképp filozófia lenne. Azért még egy részletkérdés: a képen számos figura félig állat, félig ember. Felismerjük benne az állati vonásainkat?
M. I.: Nem, Bosch egyetlen univerzumot teremtett. Gigantikus lények és csöppet sem szabályos arányok jelennek meg, nyilván mindennek van jelentősége, de rád bízza, hogy miről mit gondolj. Lenyűgöző a vízió expresszivitása, intenzitása.
Vajon a gyerekek mit szólnának ehhez a képhez?
M. I.: Erősen illusztrált mesének „látnák”. Félig ember, félig állatokat már ismerhetnek az animációs filmek, komputerjátékok világából. A hangszereket nem tudnák hová tenni, mert a tekerőlantot nem ismerik, talán még a hárfát sem. Érdemes lenne múzeumpedagógiai foglalkozást szerveznünk, kinagyítanám a képet, a gyerekek meg elmesélnék, hogy mi jut erről az eszükbe. Egyszer azon is gondolkodtam, milyen lenne a kép újrafogalmazása mai eszközzel. Fölvenném, újra összeraknám, és zenét tennék alá. Annyira megfogott, hogy elkezdtem „átkomponálni” az agyamban.
Hallasz valamilyen zenét közben?
M. I.: Talán egy Ligeti-művet. A Le grand macabre című opera világa, ahol sok szín és látomás jelenik meg, néha parodisztikus módon, néha halálosan komolyan. De példálózhatnék a kínai operával is; nem értem a szimbólumrendszert, de lenyűgöz a hangzás, a színészi játék intenzitása, a zenei eszközök használata. Mert engedtem, merem engedni, hogy hasson rám.
Többször beszéltél arról, mennyire háborúellenes vagy. Ott van a képen a háború szelleme, a boszorkányüldözések, a viszályok sora?
M. I.: Az emberi békétlenség szelleme is megjelenik. Az örök, lázálmokkal és gyönyörűségekkel tele élet alapfilozófiája. Ebből a képből többfajta érzelmi állapot indulhat el: erősen militáns hangulat és ennek az ellenkezője is, éppen az egysége miatt. Bosch nem teszi le a garast, nem sulykol beléd valamit, de belekényszerít a szabad, többértelmű megfejtések világába. Egyvalami a fontos: nyitottnak kell lenned. Most, hogy újra látom a triptichont – bár a téma látszólag fényévekre van a képtől –, a saját rémálmaim is felidéződnek: ki az, aki a klasszikus zenét élvezni fogja pár évtized múlva? Kell egyfajta történelmi tudás ahhoz, hogy fölfogják azt például, hogy mit jelent egy szimfónia, mit jelentenek a szvitek, szonáták, versenyművek. A virtuális világ könnyen törölheti a klasszikus európai kultúrát. Akár egy Bosch-képet is… Itt, a Zsolnay Negyedben a múzeumpedagógiától a családi fesztiválokig az a célunk, hogy a fiatalabb generációnak részben átadjuk a „látás-érzékelés” tudományát. Lett légyen szó egy XIX. századi épületről, kerámiáról vagy épp egy 1500 körüli festményről.
[kep3]
Hieronymus Bosch: A gyönyörök kertje, triptichon, 1500 körül
(A középső tábla a Földi gyönyörök kertje, ez 190 x 175 cm, a szárnyak mérete 187,5 x 76,5 cm. A bal oldali tábla a Paradicsom, a jobb oldali a Pokol ábrázolása)