A táncház mélyen beágyazódott a kultúránkba
2015. Április 11. / Szepesi Krisztina

Berán István a Táncház Egyesület ügyvezető képviselőjeként csapatával teljes gőzzel készül a XXXIV. Országos Táncháztalálkozóra, melynek célja, hogy életben tartsa a táncházmozgalmat és megmutassa a látogatóknak, hogy a néptánc, a népzene és a népművészet mindannyiunké.
Március 27–29. között a Papp László Budapest Sportarénában, a Fonóban és a Fáklya Klubban lehetőség lesz kipróbálni mindent, ami a folklórral kapcsolatos.

Nem mindenki van tisztában a táncház fogalmával, legfeljebb annyi köztudott, hogy amikor régen még nem volt ennyi szórakozási le­he­tő­ség, a falusi emberek összegyűltek és táncoltak.
B. I.: Lényegében egy nem hivatalos művészeti mozgalom van az egész mögött, ami a hetvenes évek elejéig nyúlik vissza, amikor meg­tar­tot­ták az első budapesti, vagyis városi táncházat. Táncegyüttesek persze már nagyon rég, a két világháború között is léteztek, amikor a Gyöngyösbokréta mozgalom indult, amit azonban szervezeti alapon mű­köd­tet­tek. Akkoriban a népzene- és a néptánckutatók rengeteg anya­got gyűjtöttek a folklórról, ami a régió akkori fejletlensége és pél­dául az erdélyi magyarok elszigetelődése miatt nagyon is élő volt alkalmak, szokások formájában. Ez találkozott a beatnemzedék kí­ván­csi­sá­gá­val, amibe beleértendők az építészek, tárgyalkotók, zenészek, táncosok, akik ezzel kezdték el keresni a gyökereiket. Ez a nagyon szerencsés együttállás divatot indított el. A Táncháztalálkozó csak a jéghegy egyik csúcsa a népzene és a néptánc szempontjából. Eredetileg tehát a falusi fiatalok a táncházakkal oldották meg a szórakozási lehetőségüket, amikor kibéreltek egy házat, felkértek egy zenekart, és rendszeresen összegyűltek táncolni. Ebből alakult ki egy városi közművelődési forma a táncházklubokkal. A módszernek az a lényege, hogy tájegységi stí­lus­kö­tött­sé­gek­kel táncolnak rengeteg rögtönzési lehetőséggel folyamatzenére. Ez a profi táncegyüttesek munkájába is beépült, hiszen az a generáció került koreográfusi pozícióba, amelyik táncházon nevelkedett, így több­sé­gük­ben stílusgyakorlatokon keresztül alakulnak ki az előadások. Talán az a titka annak, hogy állandóan fluktuálódik a táncház közönsége, hogy nem produkciócentrikus, vagyis annyi tudással részt lehet benne venni, amennyivel éppen rendelkezik az ember. Én zenészként kerültem bele ebbe, jó húsz évig táncházaztam hétvégente Budapesten, és látom, hogy annyira mélyen beágyazódott a kultúránkba, hogy nem fog egykönnyen eltűnni vagy elfogyni az érdeklődés.

Így aztán nem is kérdés, hogy van-e igény egy háromnapos fesztiválra közel háromezres stábbal.
B. I.: Van egy előtáncház, amit a Fonóban tartunk „Halljunk szót!” címmel, ez tulajdonképpen egy lakodalmi fölszólítás, ami akkor hangzik el, amikor a vőfély meg akarja szakítani a zsizsegést egy bejelentenivalóval. Ez egy normál táncház lesz, nagyjából 650 fős befogadóképességgel, és hasonló esemény lesz szombatról vasárnapra virradóan az Éjszakai bál a Fáklyában. Az Aréna-beli programoknál szombaton inkább a Kárpát-medencei magyarság és a hazai nemzetiségek tánchagyományai dominálnak, melyeknek gerincét a táncházak adják. Fél-háromnegyed órás váltásokkal a küzdőtéren a legkülönfélébb táncok kerülnek terítékre egész nap, ahol tánctanítók segítik a látogatókat néhány viseletbe öltözött táncospárral. A kamaratermekben eközben kiállítások, bemutatók, koncertek és gyerekfoglalkozások váltják egymást, miközben a táncteret körbeveszi a vásár. Mivel húsvét előtt egy héttel lesz a fesztivál, lesznek olyan kézműves foglalkozások, melyek az ünnepre utalnak. A szombat este gálaműsorba torkollik, ahol a Muharay Elemér Művészeti Szövetség és a Martin György Néptáncszövetség lép fel. Előbbi az első világháború idején folklorizálódott tánc- és zenei hagyományokat vonultatja fel, utóbbi pedig az amatőr néptáncegyüttesek krémjét mutatja be. Idén a vasárnap a családoké az Aprók báljával, amire talán többen tudnak majd eljönni akár vidékről is. E napon is széles palettát ismerhetünk meg a néptáncokból, azzal a különlegességgel, hogy gyerekegyüttesek tagjai segítik majd a fiatalok tánctanulását, és a kísérő programok is a családokhoz igazodnak. Ami pedig szintén újdonság, hogy a vasárnap esti gálaműsorban a táncházmozgalomból kinőtt előadói csoport, a Csík zenekar lép fel, vendégként Rúzsa Magdi, Lovasi András, Lakatos Róbert és a Fitos Dezső Társulat is ott lesz. Ezzel azt szeretnénk, hogy olyanok is eljöjjenek, akiket önmagában a Táncháztalálkozó esetleg nem vonzana. Mert – egy hasonlattal élve – sokan azt mondhatnák: „ha nem vagyok horgász, nem megyek el a horgásztalálkozóra”. Ráadásul mivel főként nem produkciókról van szó, nehezen is mutatható meg rövid videoanyagokkal, fotókkal, plakátokkal, milyen érzés ott lenni, így csak az érti meg, milyen élmény ez, aki eljön. Semmilyen teljesítménykényszer nincs, semmiben nem kötelező részt venni, de ki-ki a saját tudásával, vagy azzal, amit ott szerez a tánctanításkor, jól érezheti magát. Ez egy nagyon nyílt és befogadó közeg. Az is a szándékunk, hogy akár a hétköznapokban is legyen erre igény, és menjenek az emberek népzenei koncertre, vigyék el gyerekeiket néptáncoktatásra és hasonló rendezvényekre. Időről időre csinálunk felmérést a látogatottságról és mindből az derült ki, hogy a közönség közel ötven százaléka új. Vagyis nem egy belterjes eseményről van szó, és egyre növekszik az érdeklődés újabb és újabb generációk bekapcsolódásával. Mostanra eljutottunk oda, hogy népszerűvé vált a Táncművészeti Főiskolán a néptánc szakirány, és nagyjából hét évvel ezelőtt a Zeneakadémián is elkezdődött a hangszeres népzeneoktatás. Ez pedig jó és megnyugtató, hiszen ezzel fennmaradhat az, amiért dolgozunk.