Szeretünk kacérkodni az újdonságokkal
2015. május 21. / Szepesi Krisztina

Nagy Viktor jubileumot ünnepel a Kultkikötővel, amit tíz éve társaival karöltve azért kezdtek el, mert úgy gondolták, a Balaton hívószavai nem csak a „lángos” és a hekk lehetnek, s az igazi nya­ra­lás­hoz mindenképpen hozzátartoznak a kulturális programok is. Ezen a nyáron három új helyszínt megnyitva június végétől augusztus végéig ismét rengeteg újdonságot kínálnak a
nyaraló közönségnek számos színházi előadással – köztük egy saját bemutatóval –, kiállításokkal, kon­cer­tek­kel, gyerekelőadásokkal és olyan műfajokkal is, melyeket eddig még nem láthattak a Kultkikötőbe látogatók.

A jubileumot ünneplő Kultkikötő tere jelentősen kitágult.
N. V.: Már az első évben is voltak nagyratörő terveink, álmaink, hiszen a Balaton már tíz éve is izgalmas lehetőségeket tartogatott számos elhagyott élménytérrel – vagyis számunkra potenciális helyszínnel. Ilyen volt akkoriban első és legfontosabb bázisunk, a Balatonföldvári Szabadtéri Színház is. Akkor persze igény még nem mutatkozott arra, amibe belekezdtünk, de azt gondoltuk, miért ne csinálhatnánk a Balatonon egy kulturális teret, hogy ne csak a selymes víz, a hekk és a lángos csábítsa ide a pihenni, feltöltődni vágyókat, hanem például egy színházi előadás vagy koncert is. Nem számított, mi lesz, ha nem működik, amibe belevágtunk: a vakmerő vállalkozás személyes ügy, szerelemgyerek volt, rengeteg energiát fektettünk bele, kitartóan dolgoztunk. Aztán az évek során odáig jutottunk, hogy nagyon sokan már a Kultkikötő programjaihoz igazítják a nyaralásukat. Nálunk valóban minden egyes előadás, minden egyes este egyszeri és megismételhetetlen, hiszen a közönségnek egy produkciót csak egyszer van alkalma megnézni. Eltelt tíz év, és mostanra már más balatoni városok is úgy látják, a Kultkikötőben további lehetőségek rejlenek. Balatonfenyves és Balatonboglár városok kértek fel minket kulturális prog­ram­szer­ve­zésre, és arra, hogy az alig egy hónapos szezont náluk is kiterjesszük június végétől augusztus végéig.

Nem csak térben bővültök. Tavaly újdonság volt a határon túli előadások meghívása, idén pedig operett-gálaestet is terveztek.
N. V.: Ez a műfaj még soha nem kopogtatott be hozzánk, de most ki szeretnénk próbálni. Így van ez minden területen, akár a független színházi előadásokat, akár a képzőművészeti kiállításokat, akár a filmvetítéseket nézzük, szeretünk kacérkodni az újdonságokkal. Semmiképp sem szeretnénk beleülni a jóba, ami már bevált. Minden évben felmérjük a nézői igényeket, és odafigyelünk a visszajelzésekre. Mivel minden műfajból a legjobbat igyekszünk elhozni a Balaton-partra, az operett műfajában is a minőségre törekszünk: nagy öröm, hogy az épp ebben az évben Kossuth-díjjal kitüntetett Oszvald Marika is elfogadta meghívásunkat.

Hogyan ünneplitek a születésnapot?
N. V.: A tizedik évben frissebb, letisztultabb, elegánsabb ruhába öltöztetjük a Kultkikötőt. A nagy szülinapi mulatságon – augusztus 1-jén – pedig egy meglepetésekkel teli, hatalmas Budapest Bár koncerttel ünneplünk. Ebben az évben minden fellépőnket – legyen új vendég vagy visszatérő, régi barát, mint például a Quimby együttes – megkértük arra, hogy készüljenek valami különlegességgel a születésnapunkra.
Ti magatok is készültök valamivel?
N. V.: Igen, ebben az évben saját kiállítású előadást is tervezünk, ami szintén újdonság. Nagyon fontosak voltak számunkra az eddig más színházakkal együttműködésben készült előadások, de úgy éreztük, tíz év alatt felnőttünk annyira, hogy belevágjunk egy saját produkció kiállításába is. Az előadás több szempontból is érdekes. Különlegessége egyrészt, hogy a fantasztikus humorú gyerekkönyveiről ismert írónő, Janikovszky Éva ezúttal felnőtteknek szóló írásából áll össze az est. Ráadásul mindez férfihangra készül. Ezen kívül a műfaj sem mindennapi: képzeletszínház, ami a néző-hallgató figyelmét, fantáziáját, tapasztalatait hívja játékra, és mindenekelőtt a nevetőizmait dolgoztatja meg. Ennél többet most még nem árulnék el róla.

Te magad is színpadra állsz a kecskeméti Katona József Színház előadásában, ahol egyébként ebben az évadban három bemutatód volt.
N. V.: A Mohácsi János rendezte Balfék című előadásban lépek fel, bár igazából soha nem ragaszkodtam ahhoz, hogy színészként vagy rendezőként részt vegyek a programokban, mert épp elég izgalom számomra szervezőként azt figyelni, hogy minden rendben van-e, megtelik-e a nézőtér és hogy kegyes lesz-e hozzánk az időjárás. Az, hogy ebben az évadban vállalhattam színészi feladatokat, annak a csapatnak köszönhető, amellyel együtt dolgozunk a Kultkikötőn, hiszen amint vége a szezonnak, ők szinte azonnal elkezdik szervezni a következőt. Az alapos előkészítő munkára szükség is van, hiszen idén is 180 programot koordinálunk. Amíg el nem kezdődik a próba vagy az előadás, én is csak ezzel foglalkozom. Amikor színpadra lépek, akkor persze ki kell kapcsolnom az agyam fesztiválszervezői részét, hiszen a közönség nem arra kíváncsi.

Mit ajánlanál a nézőknek a Kultkikötő idei programjai közül?
N. V.: Azt hiszem, mindenki megtalálja majd a kedvére való előadást. A zenés műfaj szerelmesei bizonyára örülnek majd a Csoportterápia című „mjúzikelkámedinek”, ami szintén Kecskemétről érkezik – Cseke Péter rendezésében. Az Orlai Produkció előadásaiban olyan neves művészek lépnek a színpadra, mint Lázár Kati, Benedek Miklós, Lukáts Andor vagy Szabó Kimmel Tamás. A Rózsavölgyi Szalon előadásában Molnár Piroskát és Jordán Tamást láthatják, a Thália Színházból pedig a legújabb bemutató, a Ketten egyedül érkezik Schell Judittal és Csányi Sándorral. Lesz egy rendhagyó KFT-koncert vendégekkel, s ismét eljön a tíz éve nálunk alakult Neptun Brigád is, ezúttal a Bankhitel című produkcióval. A budapesti Játékszín három vígjátékkal érkezik hozzánk, és újra vendégünk lesz a Szabadkai Népszínház, valamint a Budaörsi Latinovits Színház. A családokat számos színvonalas gyerekelőadással várjuk minden hétvégén három helyszínen is. Egészen különleges szín a palettán a Méhek koncertje vagy Láng Annamária és a Mezítlábas Zenészek „tangóoperája”. A tizedik évad mottója: „Víz Tiszta Kultúra”. Ez azt hiszem, mindent magában foglal, amit a Kultkikötőről gondolunk.