A játék szenvedélyét akarom átérezni
2015. június 05. / Szepesi Krisztina

Oszvald Marika ebben a hónapban ünnepelte hatvanharmadik születésnapját, de még egy frissen végzett színész is megirigyelhetné az energiáját. Március 15-én rengeteg kitüntetése mellé meg­kapta a Kossuth-díjat is, ám ő továbbra sem a dicsfényben sütkérezik, hanem dolgozik, méghozzá reggeltől estig. Új felfogásban mutatták be a Budapesti Operettszínházban a Csínom Palkót, de egy egészen különleges feladatra is készül a színésznő, mégpedig Csehov Sirályában Arkagyina szerepét játssza majd május 31-től az Átrium Film-Színházban a Kultúrbrigáddal közös pro­duk­cióban.

Egyszerre két darabot is próbál, ráadásul az egyik Csehov Sirálya, ami eddigi karrierjében egyedülálló feladat.
O. M.: Most reggeltől estig dolgozom, rohanok egyik helyről a má­sik­ra, nagyon kimerítő. A Sirályt tulajdonképpen kalandvágyból vállaltam el, és lehet, hogy nem én leszek a világ legjobb Arkagyinája, de tö­rek­szem rá. Egy évvel ezelőtt kért fel a szerepre Fehér Balázs Benő, egy fiatal rendező, akit három éve egy kurzuson tanítottam a szín­mű­vé­sze­tin. Úgy gondolta, nekem kell eljátszatnom a szerepet.

Nem gondolta mégis, hogy távol áll öntől egy ilyen feladat?
O. M.: Arkagyina színésznő, így a karaktere abszolút egybevág az én úgynevezett primadonnaságommal, vagyis azzal, ahogy elképzelik, milyen egy operettszínésznő. De mivel tényleg nem úgy van, ahogy elképzelik, egyszerűen úgy kell játszani, mint egy nőt, egy színésznőt, amire nagyon fel is készít engem a rendező, aki egy teljesen mai, modern előadást képzel el. Rengeteget próbálunk, de épp azért érdekes számomra a feladat, mert egy teljesen más karaktert kell megformálni, mint eddig. Mivel úgy érzem, hogy a játék a véremben van, és ez nemcsak az operettre vonatkozik, hanem általában a színészetre, egyáltalán nem gondolom, hogy idegen lenne tőlem ez a feladat. Az operettszínházi előadásokban is inkább a szubrett és a táncoskomikus az, aki a prózai vonalat képviseli, hiszen mi mondjuk a poénokat is. A zenés műfajban is mindent csináltam már, hiszen az operetten kívül musicalben és operában is szerepeltem.

És amúgy is azt szokták mondani, hogy nem tud egy helyben megmaradni sokáig.
O. M.: Azt szeretem, ha feladatokkal bíznak meg, és azoknak meg tudok felelni. Kíváncsi vagyok, hogy ennek a feladatnak is meg tudok-e majd felelni. De semmit nem akarok magamnak bebizonyítani, egy­sze­rűen a játék szenvedélyét akarom átérezni.

Ha nincs önben bizonyítási vágy, akkor mi hajtja?
O. M.: Szeretnék az előadások részese lenni. Alázatos színésznek érzem magam, aki mindig a feladatot akarja megoldani és a rendező elképzeléseit szeretné megvalósítani, hozzátéve természetesen a saját egyéniségemet. Persze mindig vannak ötleteim nekem is a szituációkkal és a táncokkal kapcsolatban, hiszen ahogy mondani szokták, ez valóban csapatmunka.
A Sirály mellett a Csínom Palkó is újszerű feladat lesz, hiszen feldolgozása eltér a klasszikus operett-előadásoktól.
O. M.: Egy játék a játékban gondolattal próbáltuk leporolni a darabot, hiszen a zene tüneményes, a koreográfia pedig zseniális. A magyaros csapásolóstól például csodálatosan euforikus állapotba kerülök mindig. Az előadásban tulajdonképpen egy próbafolyamat látható, vagyis az, ahogy létrejön a Csínom Palkó. Ezáltal a színészek kettős szerepet játszanak, azaz saját magunkat, ahogy készülünk a szerepre, és a karakterünket is, ami nálam a kocsmárosné. Rengeteg szereplő, színészek, táncosok és énekkar van a színpadon, vagyis monstre produkció, miközben elég rizikós vállalkozás, hiszen ez egy elfeledett mű, amit mi most felelevenítettünk.

Talán az is az oka, hogy több mint negyven év után még mindig új feladatokkal árasztják el az Operett­szín­ház­ban, hogy nyitott minden újdonságra.
O. M.: Szerencsém is van, mert a színház nagyon jól bánik az adottságaimmal, és sokszor bele is írnak olyan dolgokat a készülő előadásokba, amik az egyéniségemnek megfelelők. A Csínom Palkóban például csupa fiatalok játszanak, Lehoczky Zsuzsit, Kállay Borit és engem pedig úgy tettek be egy-egy karakterszerepre, hogy mindhármunknak lehetősége van megmutatkozni. Van egy édes kis közös szá­munk is benne, vagyis gondoskodnak rólunk, nem hagynak minket parlagon heverni. Ez pedig nagyon becsülendő dolog.

Mégis honnan jön ez az óriási energia?
O. M.: A játék, a zene és a színpad iránt érzett belső szenvedélyemből táplálkozik, azzal a céllal, hogy ha megnyilvánulok a színpadon, az olyan legyen, amilyet a közönség elvár. Hál’ istennek elmondhatom ma­gam­ról, hogy nagyon sokan szeretnek.