2015. október 06. / Szepesi Krisztina
Kovács Patrícia nemrég még a családalapítással töltötte minden idejét, ám most fejest ugrott a munkába. Látható volt nemrég az AlkalMáté Trupp előadásában, ahol minden évben színművészetis osztálya egyik tagjának életét dolgozzák fel, és már készül a Mindent Éváról szeptemberi bemutatójára az Orlai Produkcióval.
Ahhoz képest, hogy szabadúszó vagy, nincs egy szabad perced se.
K. P.: Négyhónapos terhesen hagytam abba a munkát és utána majdnem egy évig otthon voltam a babával, aztán egy kicsit megint beindult az élet. De mindig megpróbálom úgy vállalni és egyeztetni a munkákat, hogy a gyerek életét a legkevésbé se zavarják meg. A múlt évadban két bemutatóm volt. A Játékszínben a Legyen a feleségem, ahol abszolút segített a színház abban, hogy több időt tudjak otthon tölteni, a másik pedig a Madáchban a Fekete Péter volt, ahol le vagyunk kettőzve, emiatt pedig nem kellett minden próbán ott lennem. Aztán volt fél év, hogy csak esténként játszottam maximum nyolcat egy hónapban, de az tény, hogy ez a nyár bedurvult. Mert az Orlai Produkcióval a Mindent Éváról és az osztállyal való közös munka is teljes embert kíván, ráadásul elvállaltam egy televíziós tehetségkutatóban a zsűrizést, aminek már elkezdődtek az előválogatói, és felkértek egy tévésorozatra is. De nagyon megbízom édesanyámban és a férjemben, Péterben, akik rengeteget segítenek abban, hogy gördülékenyen elvállalhassam ezeket a feladatokat a gyerek mellett.
Volt neked a családalapítás előtt máskor is ilyen zsúfolt időszakod. Hiányzott már?
K. P.: Amikor Hanna megszületett, nem volt hiányérzetem, és pont akkor jöttek a lehetőségek fokozatosan egymás után, amikor már azt éreztem, itt az ideje, hogy magamra is figyeljek. Látszott, hogy ez egy nagyon kemény nyár lesz, de összedugtuk a fejünket a családdal, és fel sem merült, hogy bármelyikre is nemet mondjak. És mondjuk bennem el van veszve egy versenyló, aki akkor futja a legjobb formáját, ha minél nagyobb a nyomás. Nagyon élvezem ezt az időszakot, csak végig kell gondolni az egyeztetést. És nem is a logisztika a legnagyobb probléma, hanem hogy amikor belépek a házunk liftjébe, le tudjam tenni a munkám, és ne vigyem haza. Ezt most tanulom.
Társulatban még gondolkozol?
K. P.: Nagyon szerettem társulati tag lenni, de olyan vagyok, aki nagyon nem szereti rosszul érezni magát, és csak azért nem maradok, hogy elmondhassam, társulatban vagyok. Vagyis hosszú távon keresem a lehetőséget, hogy újból lehorgonyozzak, mert szerintem a színész egy társulatban működik a legjobban, de most nem látom még azt a helyet, amit keresek. Addig is próbálom a legjobbat kihozni a szabadúszásból, és élvezni azt a szabadságot, hogy a magam ura lehetek.
Még mindig egy klasszikus, hagyományos színházra vágysz, miközben olyan helyeken játszol, ahol sem társulatban, sem klasszikus dolgokban nem gondolkodnak?
K. P.: Nagyon szeretem a különféle újító szellemi, összművészeti, rendezői előadásokat nézőként, de játszani kevésbé. Orlainál például mindig emberi történeteket mesélnek el, rendkívül színészcentrikus módon, és teljesen mindegy, hogy fűzőben vagyunk parókával vagy éppen üres színpadon. Nekem továbbra is ez a fontos, legyen szó vígjátékról, tragédiáról vagy éppen egy egészen furcsa humorú pszichokrimiről, amit most próbálunk Pelsőczy Rékával. Mert Mary Orr darabja igazán színészpárti, olyan előadás, amelyben széles skálán lehet mozogni színészként, és szerencsére Réka is nagy teret ad nekünk, hogy szabadon játsszunk.
Mondtad korábban, hogy sokszor kaptál olyan szerepet, amihez nem tudtál magadból hozzáadni. Ez a lány milyen?
K. P.: Iszonyatosan nagy utazás, mert egy nagyon szimpatikus, kedves, szerény, egyszerű lány indul el este 7-kor, akiből 10-re egy rendkívül ellentmondásos szörnyeteg lesz. Óriási jellemfejlődés van ebben az alakban, aki nagyon sok arcát mutatja. Nekem az a feladatom ebben a próbafolyamatban, hogy megtaláljam a saját igazságait, még ha mindenkivel szembemegy is. Nehéz őt szeretni és drukkolni neki, de ezen dolgozom. Nem titok, hogy amikor a rólam szóló előadást csináltuk az osztállyal, akkor felfedtem, hogy nekem is voltak ellentmondásos korszakaim az egyetem előtt. Ez a lány is egy nagyon furcsa hazugsággal indít és egy szerepet játszik, ami nekem ismerős helyzet. Mert amikor nekem is volt ez a nehéz időszakom, akkor nagyon sokszor én is szerepet játszottam. De sose lehet tudni, mikor jöhet jól egy ilyen kamaszkori megbicsaklás. Szerencse ebben a szakmában, hogy ezek az élmények jó tőkévé válhatnak később.
Miközben még mindig keresel valamit, hiszen gyakran vállalsz olyan feladatokat, amik elsőre távol állnak tőled. Itt van például a tehetségkutató zsűrizése.
K. P.: Többféleképpen szeretném értelmezni saját magamat, nem csak úgy, mint színész. Sokkal több minden érdekel a világból, a szórakozatóiparból és magából a színházból is. Azt hiszem, nagyon unatkoznék, ha csak egy színésznő lennék, aki arra vár, hogy gondolkodjanak benne. Aktívabb, keresőbb ember vagyok ennél. Ha nem lenne munkám, akkor is kitalálnék valamit, és kifejezetten érdekel a műfajok keveredése. És meggyőződésem, hogy több lehetek a színpadon is azzal, ha sokféle dolgot próbálok ki a komfortzónámon kívül. Amikor például megtaláltak azzal, hogy menjek el egy világformátumú show zsűrijének castingjára, azért mondtam igent, mert egyszerűen érdekel, hogy annak, aki meglátja bennem a lehetőséget, vajon igaza van-e. Sokkal jobban vonz az ismeretlen és váratlan, amibe akár bele is bukhatok, és akár egy ország gyűlölhet azért, hogy miket mondok, és egyáltalán ki vagyok én ehhez.
Felkészültél erre?
K. P.: A lakás ki van tapétázva post itekkel, hogy nem olvasok kommenteket és kritikát. Nem akarom kinyitni az ablakot a rossznak. Tudom, mit vállaltam, de közben azt érzem, dolgom van ezzel. Van bennem egy jólneveltség, sokáig meg akartam felelni, hogy szeressenek és elfogadjanak, vagyis egy ilyen dolog szerintem azért jött az életembe, hogy bevállaljak valamit, amit eddig nem, hogy ne legyek szimpatikus, és esetleg érdekeket sértsek, miközben vállalom a saját érzéseimet, gondolataimat. Biztos vagyok benne, hogy több leszek azzal, ha feszegetem a határaimat.
Ahhoz képest, hogy szabadúszó vagy, nincs egy szabad perced se.
K. P.: Négyhónapos terhesen hagytam abba a munkát és utána majdnem egy évig otthon voltam a babával, aztán egy kicsit megint beindult az élet. De mindig megpróbálom úgy vállalni és egyeztetni a munkákat, hogy a gyerek életét a legkevésbé se zavarják meg. A múlt évadban két bemutatóm volt. A Játékszínben a Legyen a feleségem, ahol abszolút segített a színház abban, hogy több időt tudjak otthon tölteni, a másik pedig a Madáchban a Fekete Péter volt, ahol le vagyunk kettőzve, emiatt pedig nem kellett minden próbán ott lennem. Aztán volt fél év, hogy csak esténként játszottam maximum nyolcat egy hónapban, de az tény, hogy ez a nyár bedurvult. Mert az Orlai Produkcióval a Mindent Éváról és az osztállyal való közös munka is teljes embert kíván, ráadásul elvállaltam egy televíziós tehetségkutatóban a zsűrizést, aminek már elkezdődtek az előválogatói, és felkértek egy tévésorozatra is. De nagyon megbízom édesanyámban és a férjemben, Péterben, akik rengeteget segítenek abban, hogy gördülékenyen elvállalhassam ezeket a feladatokat a gyerek mellett.
Volt neked a családalapítás előtt máskor is ilyen zsúfolt időszakod. Hiányzott már?
K. P.: Amikor Hanna megszületett, nem volt hiányérzetem, és pont akkor jöttek a lehetőségek fokozatosan egymás után, amikor már azt éreztem, itt az ideje, hogy magamra is figyeljek. Látszott, hogy ez egy nagyon kemény nyár lesz, de összedugtuk a fejünket a családdal, és fel sem merült, hogy bármelyikre is nemet mondjak. És mondjuk bennem el van veszve egy versenyló, aki akkor futja a legjobb formáját, ha minél nagyobb a nyomás. Nagyon élvezem ezt az időszakot, csak végig kell gondolni az egyeztetést. És nem is a logisztika a legnagyobb probléma, hanem hogy amikor belépek a házunk liftjébe, le tudjam tenni a munkám, és ne vigyem haza. Ezt most tanulom.
Társulatban még gondolkozol?
K. P.: Nagyon szerettem társulati tag lenni, de olyan vagyok, aki nagyon nem szereti rosszul érezni magát, és csak azért nem maradok, hogy elmondhassam, társulatban vagyok. Vagyis hosszú távon keresem a lehetőséget, hogy újból lehorgonyozzak, mert szerintem a színész egy társulatban működik a legjobban, de most nem látom még azt a helyet, amit keresek. Addig is próbálom a legjobbat kihozni a szabadúszásból, és élvezni azt a szabadságot, hogy a magam ura lehetek.
Még mindig egy klasszikus, hagyományos színházra vágysz, miközben olyan helyeken játszol, ahol sem társulatban, sem klasszikus dolgokban nem gondolkodnak?
K. P.: Nagyon szeretem a különféle újító szellemi, összművészeti, rendezői előadásokat nézőként, de játszani kevésbé. Orlainál például mindig emberi történeteket mesélnek el, rendkívül színészcentrikus módon, és teljesen mindegy, hogy fűzőben vagyunk parókával vagy éppen üres színpadon. Nekem továbbra is ez a fontos, legyen szó vígjátékról, tragédiáról vagy éppen egy egészen furcsa humorú pszichokrimiről, amit most próbálunk Pelsőczy Rékával. Mert Mary Orr darabja igazán színészpárti, olyan előadás, amelyben széles skálán lehet mozogni színészként, és szerencsére Réka is nagy teret ad nekünk, hogy szabadon játsszunk.
Mondtad korábban, hogy sokszor kaptál olyan szerepet, amihez nem tudtál magadból hozzáadni. Ez a lány milyen?
K. P.: Iszonyatosan nagy utazás, mert egy nagyon szimpatikus, kedves, szerény, egyszerű lány indul el este 7-kor, akiből 10-re egy rendkívül ellentmondásos szörnyeteg lesz. Óriási jellemfejlődés van ebben az alakban, aki nagyon sok arcát mutatja. Nekem az a feladatom ebben a próbafolyamatban, hogy megtaláljam a saját igazságait, még ha mindenkivel szembemegy is. Nehéz őt szeretni és drukkolni neki, de ezen dolgozom. Nem titok, hogy amikor a rólam szóló előadást csináltuk az osztállyal, akkor felfedtem, hogy nekem is voltak ellentmondásos korszakaim az egyetem előtt. Ez a lány is egy nagyon furcsa hazugsággal indít és egy szerepet játszik, ami nekem ismerős helyzet. Mert amikor nekem is volt ez a nehéz időszakom, akkor nagyon sokszor én is szerepet játszottam. De sose lehet tudni, mikor jöhet jól egy ilyen kamaszkori megbicsaklás. Szerencse ebben a szakmában, hogy ezek az élmények jó tőkévé válhatnak később.
Miközben még mindig keresel valamit, hiszen gyakran vállalsz olyan feladatokat, amik elsőre távol állnak tőled. Itt van például a tehetségkutató zsűrizése.
K. P.: Többféleképpen szeretném értelmezni saját magamat, nem csak úgy, mint színész. Sokkal több minden érdekel a világból, a szórakozatóiparból és magából a színházból is. Azt hiszem, nagyon unatkoznék, ha csak egy színésznő lennék, aki arra vár, hogy gondolkodjanak benne. Aktívabb, keresőbb ember vagyok ennél. Ha nem lenne munkám, akkor is kitalálnék valamit, és kifejezetten érdekel a műfajok keveredése. És meggyőződésem, hogy több lehetek a színpadon is azzal, ha sokféle dolgot próbálok ki a komfortzónámon kívül. Amikor például megtaláltak azzal, hogy menjek el egy világformátumú show zsűrijének castingjára, azért mondtam igent, mert egyszerűen érdekel, hogy annak, aki meglátja bennem a lehetőséget, vajon igaza van-e. Sokkal jobban vonz az ismeretlen és váratlan, amibe akár bele is bukhatok, és akár egy ország gyűlölhet azért, hogy miket mondok, és egyáltalán ki vagyok én ehhez.
Felkészültél erre?
K. P.: A lakás ki van tapétázva post itekkel, hogy nem olvasok kommenteket és kritikát. Nem akarom kinyitni az ablakot a rossznak. Tudom, mit vállaltam, de közben azt érzem, dolgom van ezzel. Van bennem egy jólneveltség, sokáig meg akartam felelni, hogy szeressenek és elfogadjanak, vagyis egy ilyen dolog szerintem azért jött az életembe, hogy bevállaljak valamit, amit eddig nem, hogy ne legyek szimpatikus, és esetleg érdekeket sértsek, miközben vállalom a saját érzéseimet, gondolataimat. Biztos vagyok benne, hogy több leszek azzal, ha feszegetem a határaimat.