2015. október 07. / Bóta Gábor
Megszállottként vezeti Karinthy Márton a Karinthy Színházat. Izgalmas, jó színészekkel játszott bemutatókra készülnek, és nem mellékesen azon ritka teátrumok közé tartoznak, ahol a nőknek nem kell sorban állniuk a vécé előtt.
Általában lenni szokott nálad valami tematika az évadra. Most is van?
K. M.: A 33. szezonnál könnyű volt ilyen tematikát találni, hiszen a megváltás éve volt nálunk. Most nekem is gondolkodnom kellett rajta, hogy mi legyen. A 34. évnél végül arra gondoltam, hogy a 3 plusz 4 fogja meghatározni a szezont, hiszen hét bemutatónk lesz. Ebben például benne van egy, az Aradi Kamaraszínházzal való együttműködés, meg esetleg Bozsik Yvette-vel is egy közös produkció. És harmadikként lesz még egy musical, ami igazán nem tartozik nálunk a fő profilba. Ezt is valószínűleg koprodukcióban csináljuk, hiszen nagy léptékű vállalkozás. Nercbanda a címe, egyszer már játszották az Operettszínházban, de akkor nem volt sikere, mert a primadonnák nem vállalták, hogy ők már öregasszonyok. A darab öreg színészekről szól, kicsit olyan, mint a Forgószínpad, ami idős színészek otthonában játszódik. A Kander–Ebb páros írta, akik a Kabarét meg a Chicagót is. Öt öreg színésznő és 2 öreg színész nyomorognak a színészotthonban, és kitalálják, hogyan pezsdítsék fel a gazdasági helyzetüket. Elkezdenek nercbundákat lopni. Korcsmáros György fogja rendezni. Ez februári bemutató, aztán majd beszélünk a korábbiakról is. Nagyon erős gárda alakul Almási Éva, Hámori Ildikó, Kalmár Magda, Lehoczky Zsuzsa, Pásztor Erzsi közreműködésével. Ilyen nagyszabású musicalt még nem csináltunk.
Nagyszínpad is kellene hozzá...
K. M.: Hát igen, tavaly szélesítettem kicsit a színpadot, idén az előteret növeltem meg. Besüllyesztettem a ruhatárat a falba, ettől nagyobb tér jut a közönségnek. És egy újabb helyiséget is kaptunk, az lesz a művészeti titkárság. Tehát megint továbbmentünk a Móricz Zsigmond tér irányába, lassan elérjük.
A végén még átnyúlik a színház Pestre.
K. M.: No persze, a Duna alatt már készül egy titkos átjáró. Különben a színpadunk alatt van egy pince, amit már használok, át lehet járni a színpad alatt. Szerintem onnan indul majd a titkos alagút, amivel át lehet menni Pestre. De terveim között van ott egy metrómegálló is, Karinthy Színház néven, és onnan egyenesen fel lehet majd jönni a nézőtérre. Sajnos hosszú vonat nem fér el, csak egykocsis.
Ez volt a vicc...
K. M.: Kivéve a bemutatókat...
De azért jellemző rád, hogy módszeresen araszolva haladsz előre. Próbatermed is lett, a nők pedig különösen hálásak a nekik kialakított plusz vécéért.
K. M.: Megint lesz két új női vécé. Az erkélyen is lesz már.
Még kettő?
K. M.: Hát most mondd meg, már annyi női vécénk lesz, hogy az nem igaz.
Te hogyan jöttél rá, szinte az összes többi direktorral ellentétben, hogy női vécéből több kell, mint férfiból?
K. M.: Most éppen a Városmajori Szabadtéri Színpadnál bosszankodtam, hogy milyen iszonyatos sor állt nőkből. A férfiaknak át kell rajtuk bukdácsolni, ők nyugodtan bemehetnek, mert a férfivécé üres.
Időnként azért elfoglalják a nők.
K. M.: Időnként betörnek oda, mert nem akarnak lekésni a második részről. De nálunk ez most megoldódott.
Ezen is hülyéskedünk, de az építészek és a direktorok miért nem jöttek rá, hogy női vécéből több kell?
K. M.: Mert hülyék.
Elrontja a nők egész estéjét, hogy már az első rész végén próbálnak a vécéhez rohanni, és ott helyezkedni. Aztán idegeskednek, hogy bejutnak-e a szünet végéig.
K. M.: Általában abból indulnak ki, hogy esélyegyenlőség címén ugyanannyi vécé kell, pedig statisztikailag is valamennyivel kevesebb a férfi, a nézők között pedig abszolút kevesebb. A színházakat a hölgynézők tartják fenn és el. Volt is Fehér Klárának egy darabja a Jókai Színházban, Kevés a férfi címmel.
Semmiségnek tűnik ez, miközben a te színházadat valószínűleg azért is szerették meg sokan, mert az ilyen kis dolgokban is érzik a törődést. Ugyanígy, a fő büfé mellett van egy kisebb a ruhatár mellett is, hogy ott se nagyon kelljen sorban állni. Egy lepukkant kis moziban indultál, és amennyire lehet, otthonossá, családiassá tetted a színházat. A szeretetteljes légkörhöz tartozik az is, hogy nem fagyos mosolyú hoszteszek fogadnak bennünket, hanem olyan lelkes emberek, fiatalok és idősek egyaránt, akikről lerí a színházszeretet.
K. M.: Ez valószínűleg belőlem is fakad, másrészt pedig nem akarunk lemaradni a Pesti Broadwayjal való harcban. Hiszen napról napra érezzük, hogy meg kell küzdeni a nézőért. Ahhoz, hogy hozzánk kijöjjenek, kell valami plusz is. Új színházak is alakultak. A Belvárosi Színház konkurenciát jelent nekünk, és a Játékszín szintén nagyon beindult. Amellett, hogy bulvárt is játszom, mindig törekszem arra, hogy legyen valami, ami kicsit az irodalom felé is mutat, minden darabnak legyen kicsi kis mondandója is, valami, ami a színházművészetben is megállja a helyét.
Idén melyik lesz ez a darab?
K. M.: Mindegyikben van valami ilyen. A bolond lányban például meg kell küzdeni egy legendás előadás emlékével, benne Domján Edit, Márkus László, Garas Dezső alakításával. Frissen elolvastam a darabot, és minden legendától függetlenül jó, szellemes, franciás, könnyed, elegáns, pikáns. Arról nem is beszélve, hogy Párizsban élő unokahúgom a szerzőről elnevezett Marcel Achard téren lakik. Ezen a téren gyakran megyek át, ez is inspirált. Földes Eszter, Szabó P. Szilveszter és Csonka András játsszák majd a főszerepeket. Ugyanígy legendás Dunai Ferenc A nadrág című darabja. A szocialista vígjáték prototípusa, dőlt a nevetéstől az előadásán a közönség. Mertek azon nevetni, hogy milyen egy vezető, ami 1956 után óriási dolog volt. Állítólag megszámolták, hogy kétszáznyolcvanszor nevettek a nézők a Vígszínházban. Ez is felkeltette a kíváncsiságomat. Nagyon jól megszerkesztett, felépített, szocialista-realista vígjátékról van szó. Nem akarom áttenni a mába. Ha jó a darab, úgyis szól mindig a máról is.
Mi lesz még?
K. M.: Egy Csalogány család című színészdarab. Divatosan színészcsaládról szól. Kőváry Kati rendezi majd, Gesztesi Károly, Voith Ági, Székhelyi József, Bacsa Ildikó és Széles Tamás játszanak benne. És lesz még Anna csak egy van címmel egy nagyon helyes Camoletti-darab, ami szokásosan a házasságtörésről szóló bohózat. Az évadot talán az jellemzi leginkább, hogy különös, kicsit lökött, de nagyon szerethető családokról szól a bemutatók többsége.
Általában lenni szokott nálad valami tematika az évadra. Most is van?
K. M.: A 33. szezonnál könnyű volt ilyen tematikát találni, hiszen a megváltás éve volt nálunk. Most nekem is gondolkodnom kellett rajta, hogy mi legyen. A 34. évnél végül arra gondoltam, hogy a 3 plusz 4 fogja meghatározni a szezont, hiszen hét bemutatónk lesz. Ebben például benne van egy, az Aradi Kamaraszínházzal való együttműködés, meg esetleg Bozsik Yvette-vel is egy közös produkció. És harmadikként lesz még egy musical, ami igazán nem tartozik nálunk a fő profilba. Ezt is valószínűleg koprodukcióban csináljuk, hiszen nagy léptékű vállalkozás. Nercbanda a címe, egyszer már játszották az Operettszínházban, de akkor nem volt sikere, mert a primadonnák nem vállalták, hogy ők már öregasszonyok. A darab öreg színészekről szól, kicsit olyan, mint a Forgószínpad, ami idős színészek otthonában játszódik. A Kander–Ebb páros írta, akik a Kabarét meg a Chicagót is. Öt öreg színésznő és 2 öreg színész nyomorognak a színészotthonban, és kitalálják, hogyan pezsdítsék fel a gazdasági helyzetüket. Elkezdenek nercbundákat lopni. Korcsmáros György fogja rendezni. Ez februári bemutató, aztán majd beszélünk a korábbiakról is. Nagyon erős gárda alakul Almási Éva, Hámori Ildikó, Kalmár Magda, Lehoczky Zsuzsa, Pásztor Erzsi közreműködésével. Ilyen nagyszabású musicalt még nem csináltunk.
Nagyszínpad is kellene hozzá...
K. M.: Hát igen, tavaly szélesítettem kicsit a színpadot, idén az előteret növeltem meg. Besüllyesztettem a ruhatárat a falba, ettől nagyobb tér jut a közönségnek. És egy újabb helyiséget is kaptunk, az lesz a művészeti titkárság. Tehát megint továbbmentünk a Móricz Zsigmond tér irányába, lassan elérjük.
A végén még átnyúlik a színház Pestre.
K. M.: No persze, a Duna alatt már készül egy titkos átjáró. Különben a színpadunk alatt van egy pince, amit már használok, át lehet járni a színpad alatt. Szerintem onnan indul majd a titkos alagút, amivel át lehet menni Pestre. De terveim között van ott egy metrómegálló is, Karinthy Színház néven, és onnan egyenesen fel lehet majd jönni a nézőtérre. Sajnos hosszú vonat nem fér el, csak egykocsis.
Ez volt a vicc...
K. M.: Kivéve a bemutatókat...
De azért jellemző rád, hogy módszeresen araszolva haladsz előre. Próbatermed is lett, a nők pedig különösen hálásak a nekik kialakított plusz vécéért.
K. M.: Megint lesz két új női vécé. Az erkélyen is lesz már.
Még kettő?
K. M.: Hát most mondd meg, már annyi női vécénk lesz, hogy az nem igaz.
Te hogyan jöttél rá, szinte az összes többi direktorral ellentétben, hogy női vécéből több kell, mint férfiból?
K. M.: Most éppen a Városmajori Szabadtéri Színpadnál bosszankodtam, hogy milyen iszonyatos sor állt nőkből. A férfiaknak át kell rajtuk bukdácsolni, ők nyugodtan bemehetnek, mert a férfivécé üres.
Időnként azért elfoglalják a nők.
K. M.: Időnként betörnek oda, mert nem akarnak lekésni a második részről. De nálunk ez most megoldódott.
Ezen is hülyéskedünk, de az építészek és a direktorok miért nem jöttek rá, hogy női vécéből több kell?
K. M.: Mert hülyék.
Elrontja a nők egész estéjét, hogy már az első rész végén próbálnak a vécéhez rohanni, és ott helyezkedni. Aztán idegeskednek, hogy bejutnak-e a szünet végéig.
K. M.: Általában abból indulnak ki, hogy esélyegyenlőség címén ugyanannyi vécé kell, pedig statisztikailag is valamennyivel kevesebb a férfi, a nézők között pedig abszolút kevesebb. A színházakat a hölgynézők tartják fenn és el. Volt is Fehér Klárának egy darabja a Jókai Színházban, Kevés a férfi címmel.
Semmiségnek tűnik ez, miközben a te színházadat valószínűleg azért is szerették meg sokan, mert az ilyen kis dolgokban is érzik a törődést. Ugyanígy, a fő büfé mellett van egy kisebb a ruhatár mellett is, hogy ott se nagyon kelljen sorban állni. Egy lepukkant kis moziban indultál, és amennyire lehet, otthonossá, családiassá tetted a színházat. A szeretetteljes légkörhöz tartozik az is, hogy nem fagyos mosolyú hoszteszek fogadnak bennünket, hanem olyan lelkes emberek, fiatalok és idősek egyaránt, akikről lerí a színházszeretet.
K. M.: Ez valószínűleg belőlem is fakad, másrészt pedig nem akarunk lemaradni a Pesti Broadwayjal való harcban. Hiszen napról napra érezzük, hogy meg kell küzdeni a nézőért. Ahhoz, hogy hozzánk kijöjjenek, kell valami plusz is. Új színházak is alakultak. A Belvárosi Színház konkurenciát jelent nekünk, és a Játékszín szintén nagyon beindult. Amellett, hogy bulvárt is játszom, mindig törekszem arra, hogy legyen valami, ami kicsit az irodalom felé is mutat, minden darabnak legyen kicsi kis mondandója is, valami, ami a színházművészetben is megállja a helyét.
Idén melyik lesz ez a darab?
K. M.: Mindegyikben van valami ilyen. A bolond lányban például meg kell küzdeni egy legendás előadás emlékével, benne Domján Edit, Márkus László, Garas Dezső alakításával. Frissen elolvastam a darabot, és minden legendától függetlenül jó, szellemes, franciás, könnyed, elegáns, pikáns. Arról nem is beszélve, hogy Párizsban élő unokahúgom a szerzőről elnevezett Marcel Achard téren lakik. Ezen a téren gyakran megyek át, ez is inspirált. Földes Eszter, Szabó P. Szilveszter és Csonka András játsszák majd a főszerepeket. Ugyanígy legendás Dunai Ferenc A nadrág című darabja. A szocialista vígjáték prototípusa, dőlt a nevetéstől az előadásán a közönség. Mertek azon nevetni, hogy milyen egy vezető, ami 1956 után óriási dolog volt. Állítólag megszámolták, hogy kétszáznyolcvanszor nevettek a nézők a Vígszínházban. Ez is felkeltette a kíváncsiságomat. Nagyon jól megszerkesztett, felépített, szocialista-realista vígjátékról van szó. Nem akarom áttenni a mába. Ha jó a darab, úgyis szól mindig a máról is.
Mi lesz még?
K. M.: Egy Csalogány család című színészdarab. Divatosan színészcsaládról szól. Kőváry Kati rendezi majd, Gesztesi Károly, Voith Ági, Székhelyi József, Bacsa Ildikó és Széles Tamás játszanak benne. És lesz még Anna csak egy van címmel egy nagyon helyes Camoletti-darab, ami szokásosan a házasságtörésről szóló bohózat. Az évadot talán az jellemzi leginkább, hogy különös, kicsit lökött, de nagyon szerethető családokról szól a bemutatók többsége.