2015. december 10. / Gulya István
A The Beach Boyst a többség a könnyed kaliforniai vokális tánczenével azonosítja: napfény, autók, bikinik és szörfdeszkák. Pedig a zenekar fő embere, Brian Wilson kifejezetten utálta a hullámlovaglást, és zenéi sokkal összetettebbek, mint hogy holmi
fékezett sikongatású esztrád-előadásokkal leírhatnánk őket – tudhatjuk meg többek között a Szeretet és köszönet zenékkel kísért életrajzi mozijából. Wilson a 20. század egyik legnagyobb hatású dalszerzőjeként progresszív popjával olyanokra is hatást gyakorolt, mint Marilyn Manson (ez nincs a filmben, de tudjuk). A film címeként Wilson 1988-as szólóalbumának nyitódala szolgált. Külön bukéját adja, hogy a Love and Mercy kapcsán Wilson eredetileg a terapeutáját, dr. Eugene Landyt (és első feleségét, Alexandra Morgant) jelölte meg társszerzőnek, holott a két idősíkon futó film egyik fő bonyodalma épp Wilson és Landy bizarr kapcsolata, amiben a pszichiáter durván, diktatórikus módon „gyógyítja” (valójában elzárja a családjától, a világtól) Wilsont. Közéjük toppan megmentőként a véletlenül megismert Melinda Ledbetter – a későbbi második feleség.
Két, egymásba fonódó korszakban járunk, egyrészt a hatvanas évek közepén, amikor az 1961-ben alakult formáció a sikerei csúcsán jár, és Wilson (ekkori megformálója Paul Dano) egy turnérosszulléte után nem a koncertekre, hanem a lemezkészítésekre szeretne koncentrálni. Jelesül a Pet Soundsra, mely a születésekor nem aratott osztatlan sikert, ám később a „minden idők legjobb albumai” listáin rendre előkelő (gyakran az első helyen) szerepel. Ekkor indul Brian átmeneti mélyrepülése is, hangokat hall, iszik, drogozik, 150 kilósra hízik.
Másrészt kapunk egy „mi történt 20 év múlva” történetet: a zavaradott és teljesen a terapeutája (Paul Giamatti – a parókakészítőjének ezúton is gratulálunk) befolyása alatt álló férfi (John Cusack játssza) találkozik Melindával (Elizabeth Banks), aki próbálja visszaterelni a valós életbe és családjához. A (zenés) életrajzi filmek elmaradhatatlan kliséit itt sem úszhatjuk meg: van gyermekkori trauma (erőszakos apa, alkoholista anya) és filmvégi „kivel mi lett” kiskáté, de szerencsére a Szeretet és köszönet jóval árnyaltabb, kidolgozottabb és élményekkel teltebb egyszerű toposzhalmozásnál. A rendezőként ezzel a filmmel bemutatkozó Bill Pohlad remek érzékkel építi egymásra Wilson életének két meghatározó periódusát, és jó húzása, hogy más színészekkel játszatja a két ént. Dano és Cusack egyedi színészi repertoárjával nagyban hozzájárul a főszereplő lényének és mozgatórugóinak megértéséhez. A Szeretet és köszönet két óra popzene-történelem, a jó fajtából.
DVD
Kritika (3,5)
fékezett sikongatású esztrád-előadásokkal leírhatnánk őket – tudhatjuk meg többek között a Szeretet és köszönet zenékkel kísért életrajzi mozijából. Wilson a 20. század egyik legnagyobb hatású dalszerzőjeként progresszív popjával olyanokra is hatást gyakorolt, mint Marilyn Manson (ez nincs a filmben, de tudjuk). A film címeként Wilson 1988-as szólóalbumának nyitódala szolgált. Külön bukéját adja, hogy a Love and Mercy kapcsán Wilson eredetileg a terapeutáját, dr. Eugene Landyt (és első feleségét, Alexandra Morgant) jelölte meg társszerzőnek, holott a két idősíkon futó film egyik fő bonyodalma épp Wilson és Landy bizarr kapcsolata, amiben a pszichiáter durván, diktatórikus módon „gyógyítja” (valójában elzárja a családjától, a világtól) Wilsont. Közéjük toppan megmentőként a véletlenül megismert Melinda Ledbetter – a későbbi második feleség.
Két, egymásba fonódó korszakban járunk, egyrészt a hatvanas évek közepén, amikor az 1961-ben alakult formáció a sikerei csúcsán jár, és Wilson (ekkori megformálója Paul Dano) egy turnérosszulléte után nem a koncertekre, hanem a lemezkészítésekre szeretne koncentrálni. Jelesül a Pet Soundsra, mely a születésekor nem aratott osztatlan sikert, ám később a „minden idők legjobb albumai” listáin rendre előkelő (gyakran az első helyen) szerepel. Ekkor indul Brian átmeneti mélyrepülése is, hangokat hall, iszik, drogozik, 150 kilósra hízik.
Másrészt kapunk egy „mi történt 20 év múlva” történetet: a zavaradott és teljesen a terapeutája (Paul Giamatti – a parókakészítőjének ezúton is gratulálunk) befolyása alatt álló férfi (John Cusack játssza) találkozik Melindával (Elizabeth Banks), aki próbálja visszaterelni a valós életbe és családjához. A (zenés) életrajzi filmek elmaradhatatlan kliséit itt sem úszhatjuk meg: van gyermekkori trauma (erőszakos apa, alkoholista anya) és filmvégi „kivel mi lett” kiskáté, de szerencsére a Szeretet és köszönet jóval árnyaltabb, kidolgozottabb és élményekkel teltebb egyszerű toposzhalmozásnál. A rendezőként ezzel a filmmel bemutatkozó Bill Pohlad remek érzékkel építi egymásra Wilson életének két meghatározó periódusát, és jó húzása, hogy más színészekkel játszatja a két ént. Dano és Cusack egyedi színészi repertoárjával nagyban hozzájárul a főszereplő lényének és mozgatórugóinak megértéséhez. A Szeretet és köszönet két óra popzene-történelem, a jó fajtából.
DVD
Kritika (3,5)