Közeleg a lúdbőrzés ideje, ismét ütős koncertre készül a Talamba
2016. január 21. / Pavlovics Ágota

Négy világszínvonalon játszó muzsikus, akik a közelmúltban az Orient című darabban nyűgöztek le bennünket, majd a Gombóc Artúr meséjéből született zenés mesejátékkal kápráztatták el a gyerekeket, aztán a Prima Primissima díjátadón zenéltek növendékeikkel, napjainkban pedig a
Hungary’s Got Talent döntőseiként drukkolunk nekik, nos, ők invitálnak bennünket különleges utazásra a világ körül. Szitha Miklóssal és Zombor Leventével a Talamba Ütőegyüttes két tagjával nem csak a februári, Müpa-beli koncertjükről beszélgettünk.

A Talambával való minden találkozásom változatos, nagyon színes, mégis felismerhető, csak az együttesre jellemző az élmény, ezt mivel éritek el?
Z. L.: A zenénk is olyan, mint a világ, sokszínű, hiszen minden föld­rész zenéjéből merítünk, de ezeket a zenéket átírjuk a saját stí­lu­sunk­ra talambásítjuk.

Amikor az ember ütőhangszerekre gondol, megjelenik előtte a dob és a cintányér, de nemigen van fogalma róla, milyen hangszert képzeljen maga elé, amikor azt hallja marimba, balafon, kalimba, udu, vibrafon, caxixi, cabasa. Mekkora és milyen hangszerparkkal dolgoztok?
Sz. M.: Amikor a Zeneakadémia elvégzése után együttesként játszani kezdtünk, könnyű dolgunk volt, mert a Konzervatórium kölcsönzött nekünk ütőhangszereket. Aztán ez a kényelmes helyzet megszűnt, és ott álltunk hangszerek nélkül. Először csupán néhány hordónk volt, de az elmúlt 16 évben azért dolgoztunk, hogy több száz, a világ összes kultúrájában használt hangszert beszerezzük, és ezeken játszhassunk. Külföldi útjaink során felkutatjuk az adott hely tradicionális hangszereit, ilyenek az általad előbb felsoroltak is, van, hogy vásárolunk, ha pedig nem találjuk sehol, amit keresünk, elkészítjük magunk. Ma már olyan sok hangszerünk van, hogy kamionnal járjuk az országot, illetve alkalmanként a külföldet. Ez nem egyszerű dolog, hiszen civil foglalkozásunk mellett a próbákat és a fellépéseket időben nehéz összeegyeztetni.

Van olyan hangszer, amelyik hiányzik a gyűjteményetekből?
Z. L.: Sok hangszer van az általunk használtakon kívül is, hiszen az ütős család igen nagy, az ütőhangszerek száma ötezerre tehető. Persze van olyan hangszer is, amelyre vágyunk, de nehéz hozzájutni, többéves várólista van, és bizony az is számít, hogy ki a megrendelő. Egy svájci házaspár találta fel a hangszert, a neve Hangdrum, és első pillantásra nem sokban különbözik egy woktól. Elég nagy, ölben kell tartani, és úgy játszani rajta. Szép, különleges hangja van.

Különleges hangokban nálatok nincs hiány, az ember hol Afrikában, hol a karibi világban vagy egy brazil karnevál kellős közepén érzi magát. Miközben a helyszínek változnak, egyetlen dolog állandó: a lúdbőrzés.
Sz. M.: Az ütőhangszerek minden érzést képesek pontosan kifejezni. Az a missziónk, hogy bemutassuk az ütőhangszerek sokszínű világát, és az élő zene erejével, csodájával ismertessük meg az embereket. Egyáltalán nem mellékesen a zenénkkel a kultúrák közti szakadékokat szeretnénk áthidalni.
Ami azt illeti, abban a tehetségkutató műsorban, ahol döntősök vagytok, meglehetősen nagy szakadék volt a produkcióik színvonala között. A világ egyik legjobb ütőegyütteseként miért jelentkeztetek a műsorba?
Z. L.: Azért, mert az ütőhangszereket és a Talambát elsősorban egy szűk szakmai réteg ismeri, és mi szeretnénk, hogy minél több ember ismerje meg azt, amit immár 16 éve csinálunk. A lehető legtöbb embernek szeretnénk megmutatni, hogy az ütőhangszereket meg lehet úgy szólaltatni, hogy maradandó élményt, igazi szórakozást nyújtsanak. A tehetségkutató a televíziós csatorna főműsoridejében megy, aminek köszönhetően a fellépésünk néhány percében sokkal többen láttak bennünket, mint bármikor eddig, és tehetjük mindezt klasszikus zenészként.

A Művészetek Palotájában tavaly telt házas koncertet adtatok, és idén február 21-én ismét a Müpa színpadára álltok. Idén milyen műsorral?
Z. L.: Tour de Drums címmel virtuális föld körüli utazásra visszük el a közönséget. A műsort úgy szerkesztettük meg, hogy földrajzi térségek mentén haladunk. Lesz egy nagyobb lélegzetű afrikai blokkunk, ennek tökéletesítésben sokat segít nekünk Ibro Fall guineai mesterdobos, táncos barátunk. A következő földrajzi térség az Ibériai-félsziget, ahol a szenvedélyes szerelmes és a szívszorító muzsika egyformán jelen van. Végül Magyarországra érkezünk, ahol magyar népballadák adaptációit mutatjuk be. Ebben a zenei blokkban két nagyszerű művész, Szomor György és Szita Eszter énekhangja gazdagítja a produkciónkat. Röviden: koncertünkön különleges ütőhangszereink segítségével a világ hangjai fognak egyesülni és alkotnak izgalmas, egyedülálló hangzást. Idén a koncertünk hang-, fény- és látványelemekben is gazdag lesz. Többet nem árulhatunk el, mert meglepetés, de le fogunk térni a föld körüli pályáról, és bemutatjuk a földönkívüliek általunk elképzelt zenei világát a közönségnek.

Kik lesznek még a vendégeitek?
Z. L.: Peter Mhagama tanzániai énekes, Sab Martenius és a Gödöllei Legények énekelnek, Csányi István pedig szaxofonon játszik.

Folyamatosan keresitek az új kifejezési formákat, sok koncertet adtok, és rendszeresen muzsikáltok gyerekeknek is.
Sz. M.: A gyerekek megalakulásunk óta különleges helyet foglalnak el az életünkben. Évente közel 30000, többnyire hátrányos helyzetű gyerekhez visszük el a zenét interaktív hangszerbemutatók formájában. A koncertjeink nagy részét ezek az előadások teszik ki. Elmondhatatlan öröm látni, ahogy ismerkednek az ütőhangszerekkel olyan gyerekek, akik szinte soha nem jutnak el koncertre. Személy szerint számomra az is tanulságos és felemelő élmény, amikor látom a zene szerezte örömet sérült, fogyatékkal élő tanítványaim arcán.

Sok minden összetart benneteket: közös tanulmányok, közös zenélés, némi képzavarral élve az, hogy egy húron pendültök. De hogy lett a debreceni srácokból gödöllői zenekar?
Z. L.: Közös életünk egyik kissé hepehupás szakaszában dr. Gémesi György polgármester megkérdezte tőlünk: tud-e segíteni valamiben. Arra jutottunk, hogy csak úgy tud, ha mindannyian Gödöllőre költözünk, és a város zenekara leszünk. Mi a családjainkkal egyeztetve megköszöntük és elfogadtuk a segítséget. Gödöllő immár 8 éve az otthonunk. Szeretünk itt élni, jó érzés számunkra, hogy szeretnek minket a gödöllőiek. Sok ilyen kultúrát kedvelő és támogató város kellene az országban. Ha több ilyen lenne, biztosan mindenki jobban érezné magát a bőrében.