Egy szobalány naplója
2016. február 11. / Sz. B.

Az, hogy Léa Seydoux mennyire gyönyörű, már jóval az Adéle élete előtt feltűnhetett, a Franciaország első számú sztárja címet jelenleg Marion Cotillarddal közösen birtokló színésznő ráadásul újabban hollywoodi sikerekben is játszik (például:

Mission: Impossible – Fantom protokoll és Spectre – A fantom vissza­tér). Igazán derék, hogy emellett rendületlenül vállal hazai alkotásokat, ám sajnos, e felettébb dicséretes munkakedv kevésbé minőségi da­ra­bo­kat is eredményez.
Persze az Egy szobalány naplójáért őt hibáztathatjuk a legkevésbé. Octave Mirbeau regényét korábban számos alkalommal feldolgozták, Seydoux olyan színésznők nyomdokába lépett, mint Paulette Goddard (Jean Renoir 1946-os filmjének hősnője) és a Luis Bunuel 1964-es áti­ra­tá­ban remeklő Jeanne Moreau. Ilyen előzmények fényében rejtély, miért gondolta Benoit Jacquot forgatókönyvíró-rendező, hogy egy tradicionális adaptáció bármiféle érdekességgel szolgálhat. Seydoux-t mindig jó látni a vásznon, a szobalány-kosztüm könnyen hagyja elkalandozni a férfinéző gondolatait (és ami azt illeti, a filmben feltűnő férfiakét is), és tettestársa, Vincent Lindon szintén kiváló a zsivány és mogorva kertész szerepében, ám Jacquot munkája akkor sem lenne különösebben izgalmas, ha a történetről még soha nem hallottunk volna. A rendező a feszültséget nem csak megtartani, de megteremteni sem tudja, így mire kigyönyörködtük magunkat a látványban és lassan kirajzolódna a bűnügyi szál, már rég álomba szenderültünk.

Egy szobalány naplója (12)
(Journal d′une femme de chambre)
Francia-belga, feliratos film
Rendező: Benoît Jacquot
Főszereplők: Léa Seydoux, Vincent Lindon
96 perc
Forgalmazó: ADS Service Kft.
Bemutató: 02. 11.