2016. Április 20. / GK
Laurent és Antoine – két apa, két középkorú francia férfi (Vincent Cassel és Francois Cluzet) közös nyaralásra indul, s mindketten viszik a lányukat is magukkal. A napfényes vakációzás során
azonban történik egy kis „baleset”: Antoine tinédzser lánya kikezd Laurent-nal… Ez az alaphelyzet Jean-Francois Richet új filmjében, az Egy őrült pillanatban. A rendezővel Párizsban váltottunk szót.
Van egy kis Lolita-íze a sztorinak, nem gondolja?
J.-F. R.: Ha egy fiatal lány egy idősebb férfivel kavar, az mindig egy Lolita-sztori lesz. Lolita örök. Egy archetípus. Mégsem mondanám, hogy az én filmem egy klasszikus Lolita-történet. Távolról sem az.
Nem tartott a konzervatív nézők dühétől?
J.-F. R.: Miért tartottam volna?! Vegyünk egy másik példát; egy férfi el akarja tenni a feleségét láb alól. Megesik az ilyesmi is néha. Lehet filmet csinálni belőle? Lehet. Mindenből lehet. Azt hiszem, válaszoltam a kérdésére. Konfliktus nélkül nincs dráma, nincs cselekmény. Mi, franciák, nagyobb ügyet csinálunk abból, ha egy barátunk elárul, mint abból, ha egy fiatal lány lefekszik egy idősebb férfivel.
Miért van ez így?
J.-F. R.: Az ilyen szerelmi viszonyok igen gyakoriak. Mindenképpen gyakoribbak, mint a baráti árulások.
Hollywoodban is engednék, hogy egy hasonló filmet csináljon?
J.-F. R.: Ha egy nagy amerikai sztár vállalná a főszerepet, lehetséges lenne. Egy amerikai sztárral minden lehetséges. Ha Brad Pitt vagy Leonardo DiCaprio azt mondja, csináljuk, hirtelen minden ajtó megnyílik.
Mi van a DiCaprio alatti szintekkel? Ott is lehetséges volna? Adrian Lyne 1997-es Lolitája Jeremy Ironsszal a főszerepben csak nagy nehézségek árán kerülhetett az amerikai mozikba. Intő példa lehet ez Hollywoodnak.
J.-F. R.: Ahhoz, hogy erre válaszolni tudjak, nekem is próbálkoznom kéne egy hasonló projekttel.
Hollywooddal azért ön is próbálkozott; John Carpenter klasszikusát, A 13-as rendőrőrs ostromát remake-elte Ethan Hawke főszereplésével.
J.-F. R.: Eddig két úgynevezett zsánerfilmet készítettem az Államokban, ezek közül az első a Carpenter-remake volt. Ugyanazt akartam én is, mint a megbízóim: nem voltak nézetkülönbségek. Mindkét amerikai filmemnél enyém volt a végső vágás joga. Nagy szerencsém volt Carpenterrel: 10 ezer dollárért adta el nekem a megfilmesítési jogokat, noha korábban vonakodott eladogatni a filmjeit, a stúdiókat is visszautasította. De látta a második filmemet, és egy tízesért nekem adta A 13-as rendőrőrsöt. Ez szinte aprópénznek számít ebben a szakmában. Neki mutattam meg először a kész filmet. Ő az első sorban ült, én az utolsóban. A végén annyit mondott, hogy sikerült átmentenem az eredeti lelkét.
És a második amerikai filmje?
J.-F. R.: Épp most fejeztem be egy filmet Mel Gibsonnal, Blood Father a címe. Az én filmem, az én vízióm. Nem a stúdióé.
Mi a Blood Father sztorija?
J.-F. R.: Gibson egy börtönviselt férfit játszik. Meg kell mentenie a lányát.
Ki választott kit: Gibson önt vagy ön Gibsont?
J.-F. R.: Én ajánlottam Gibsonnak a forgatókönyvet. Megnézte a filmjeimet, elolvasta a könyvet, és igent mondott.
Kaszkadőr csinálta az akciójeleneteket, vagy maga Gibson?
J.-F. R.: Ragaszkodott hozzá, hogy ő maga csinálja. Az autós jeleneteket is.
Vincent Casselt is hagyta kaszkadőr nélkül akciózni első közös filmjükben, a Halálos közellenségben?
J.-F. R.: A második részben van egy autós ütközés: én is és a jelenetben szereplő színész, Samuel Le Bihan is a kocsiban ültünk, amikor a másik belénk jött. Akkor is ott ültem volna, ha a producerem megtiltja.
A Halálos közellenségben a hírhedt francia gengszter, Jacques Mesrine élettörténetét dolgozta fel. Mesrine alvilági kollégái békén hagyták?
J.-F. R.: Akadt egy-két hajdani nehézfiú, aki megpróbált izmozni, de nem hagytam magam megfélemlíteni.
Mi volt a megfélemlítés módja?
J.-F. R.: Kaptam néhány fenyegetést.
Leveleket?
J.-F. R.: Találkoztam velük. A filmre való felkészülés során.
Mivel fenyegették?
J.-F. R.: Pénzt akartak, nem is keveset. Cserébe azért, hogy felhasználom a filmben az alakjukat. És bele akartak szólni abba is, hogy miként ábrázolom őket.
Mennyi pénzt akartak?
J.-F. R.: Kérdezze a produceremet, az összegeket ő ismeri. Én csak annyit mondtam neki, hogy egy fillért sem fizetünk.
Szüksége volt védelemre?
J.-F. R.: Nem volt. Meg tudom védeni magamat.
azonban történik egy kis „baleset”: Antoine tinédzser lánya kikezd Laurent-nal… Ez az alaphelyzet Jean-Francois Richet új filmjében, az Egy őrült pillanatban. A rendezővel Párizsban váltottunk szót.
Van egy kis Lolita-íze a sztorinak, nem gondolja?
J.-F. R.: Ha egy fiatal lány egy idősebb férfivel kavar, az mindig egy Lolita-sztori lesz. Lolita örök. Egy archetípus. Mégsem mondanám, hogy az én filmem egy klasszikus Lolita-történet. Távolról sem az.
Nem tartott a konzervatív nézők dühétől?
J.-F. R.: Miért tartottam volna?! Vegyünk egy másik példát; egy férfi el akarja tenni a feleségét láb alól. Megesik az ilyesmi is néha. Lehet filmet csinálni belőle? Lehet. Mindenből lehet. Azt hiszem, válaszoltam a kérdésére. Konfliktus nélkül nincs dráma, nincs cselekmény. Mi, franciák, nagyobb ügyet csinálunk abból, ha egy barátunk elárul, mint abból, ha egy fiatal lány lefekszik egy idősebb férfivel.
Miért van ez így?
J.-F. R.: Az ilyen szerelmi viszonyok igen gyakoriak. Mindenképpen gyakoribbak, mint a baráti árulások.
Hollywoodban is engednék, hogy egy hasonló filmet csináljon?
J.-F. R.: Ha egy nagy amerikai sztár vállalná a főszerepet, lehetséges lenne. Egy amerikai sztárral minden lehetséges. Ha Brad Pitt vagy Leonardo DiCaprio azt mondja, csináljuk, hirtelen minden ajtó megnyílik.
Mi van a DiCaprio alatti szintekkel? Ott is lehetséges volna? Adrian Lyne 1997-es Lolitája Jeremy Ironsszal a főszerepben csak nagy nehézségek árán kerülhetett az amerikai mozikba. Intő példa lehet ez Hollywoodnak.
J.-F. R.: Ahhoz, hogy erre válaszolni tudjak, nekem is próbálkoznom kéne egy hasonló projekttel.
Hollywooddal azért ön is próbálkozott; John Carpenter klasszikusát, A 13-as rendőrőrs ostromát remake-elte Ethan Hawke főszereplésével.
J.-F. R.: Eddig két úgynevezett zsánerfilmet készítettem az Államokban, ezek közül az első a Carpenter-remake volt. Ugyanazt akartam én is, mint a megbízóim: nem voltak nézetkülönbségek. Mindkét amerikai filmemnél enyém volt a végső vágás joga. Nagy szerencsém volt Carpenterrel: 10 ezer dollárért adta el nekem a megfilmesítési jogokat, noha korábban vonakodott eladogatni a filmjeit, a stúdiókat is visszautasította. De látta a második filmemet, és egy tízesért nekem adta A 13-as rendőrőrsöt. Ez szinte aprópénznek számít ebben a szakmában. Neki mutattam meg először a kész filmet. Ő az első sorban ült, én az utolsóban. A végén annyit mondott, hogy sikerült átmentenem az eredeti lelkét.
És a második amerikai filmje?
J.-F. R.: Épp most fejeztem be egy filmet Mel Gibsonnal, Blood Father a címe. Az én filmem, az én vízióm. Nem a stúdióé.
Mi a Blood Father sztorija?
J.-F. R.: Gibson egy börtönviselt férfit játszik. Meg kell mentenie a lányát.
Ki választott kit: Gibson önt vagy ön Gibsont?
J.-F. R.: Én ajánlottam Gibsonnak a forgatókönyvet. Megnézte a filmjeimet, elolvasta a könyvet, és igent mondott.
Kaszkadőr csinálta az akciójeleneteket, vagy maga Gibson?
J.-F. R.: Ragaszkodott hozzá, hogy ő maga csinálja. Az autós jeleneteket is.
Vincent Casselt is hagyta kaszkadőr nélkül akciózni első közös filmjükben, a Halálos közellenségben?
J.-F. R.: A második részben van egy autós ütközés: én is és a jelenetben szereplő színész, Samuel Le Bihan is a kocsiban ültünk, amikor a másik belénk jött. Akkor is ott ültem volna, ha a producerem megtiltja.
A Halálos közellenségben a hírhedt francia gengszter, Jacques Mesrine élettörténetét dolgozta fel. Mesrine alvilági kollégái békén hagyták?
J.-F. R.: Akadt egy-két hajdani nehézfiú, aki megpróbált izmozni, de nem hagytam magam megfélemlíteni.
Mi volt a megfélemlítés módja?
J.-F. R.: Kaptam néhány fenyegetést.
Leveleket?
J.-F. R.: Találkoztam velük. A filmre való felkészülés során.
Mivel fenyegették?
J.-F. R.: Pénzt akartak, nem is keveset. Cserébe azért, hogy felhasználom a filmben az alakjukat. És bele akartak szólni abba is, hogy miként ábrázolom őket.
Mennyi pénzt akartak?
J.-F. R.: Kérdezze a produceremet, az összegeket ő ismeri. Én csak annyit mondtam neki, hogy egy fillért sem fizetünk.
Szüksége volt védelemre?
J.-F. R.: Nem volt. Meg tudom védeni magamat.