Rómeó és Júlia
2016. május 27. / Kritika (3)

Újra mozikban Franco Zeffirelli Rómeó és Júliája, amely egy fél országnak „a” Rómeó és Júlia-film. Az 1968-as produkció óta talán csak Baz Luhrmann 1996-os feldolgozása vívott ki hasonló népszerűséget. De míg az utóbbi

filmben Rómeó, azaz a fiatal Leonardo DiCaprio, Zeffirellijében Júlia, azaz a film idején 17 éves, argentin származású Olivia Hussey (eredeti nevén Olivia Osuna) viszi a prímet. Ez persze minden sikeresebb feldolgozás alapja: észrevenni, hogy most, itt van egy tökéletes Rómeó vagy Júlia.
Ez tartja életben Zeffirelli filmjét is, mert, bár úgy tartják sokan, hogy az olasz rendező a nagy történelmi tablók mestere, aki olyan jól és monumentálisan adja vissza a régi, nagy mesék világát, ez ma már nem tűnik tarthatónak. Itt nagyon érződik az elmúló idő, ezen a téren akkorát ugrott a mozik szintje, hogy szinte bántóak Zeffirelli ka­me­ra­moz­gá­sai, beállításai, annyira esetlegesnek, sőt, olykor igénytelennek tűnnek. A képi hangulatteremtés szintjén is a 80-as évek magyar tévés produkcióinak szintjét látjuk visszaköszönni. Ennél sokkal jobb és egységesebb hangulatú Shakespeare-film volt Kenneth Branagh Sok hűhó semmiért-je, látványban pedig elég a 1996-os, DiCaprio-féle feldolgozást megidézni. Az maga volt a koreográfia és stilizáltság.
Zeffirelli filmjében mégis tud most működni ez a kócosság, a salétromos, kissé málló középkori falakkal, a kissé gazos kertekkel; olykor egészen hitelesen idéződik meg, ahogy a két oligarcha család rettegésben tartja a kis olasz várost (több helyen vették fel, Gubbiótól kezdve egyéb kis toszkán városokig), pribékjeik inzultálják a lakókat. A filmnek van némi humora is, de élet, lüktetés tekintetében nem is emlékeztet egy Fellini-filmre. A túljátszás, a színpadiasság a legerősebb alakításokra, mint John McEnery Mercutiójára vagy Pat Heywood Dajkájára is rányomja bélyegét. És lépten-nyomon felcsendül Nino Rota fülbemászó dallama is, túl sokszor persze. Rómeót Leonard Whiting alakítja, de inkább a pofija, mint a színészi ereje és kisugárzása nyomhatott a latban a kiválasztásánál – és ez nem egy Zeffirelli-színészre igaz megál­la­pí­tás. Whiting később nem is nagyon tudott hasonló sikert felmutatni, 1990 óta pedig nem is nagyon vállalt szerepeket – 2015-ben azonban a Social Suicide című filmben újra együtt játszott Hussey-val. Aki maga sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: 1969-ben még megkapta a legígéretesebb újoncnak járó Golden Globe-ot, de később már elkerülték a nagyobb díjak és a markánsabb alakítások.
Mondjuk ki, ez a film sajnos a giccsességét tudta leginkább megőrizni, ahogy az egész Zeffirelli-életművel valami hasonló a helyzet. De mégis a tökéletes szépségű és varázsú Olivia Hussey önmagában van elég erős érv ahhoz, hogy nagyvásznon is befizessünk a Rómeó és Júliára. Vagy hogy elgondolkodjunk azon, hogy a film egyszerre áldás és átok – megállítja az időt, és demonstrálja, hogy múlik.

Rómeó és Júlia (12)
(Romeo and Juliet)
Olasz-angol, feliratos film
Rendező: Franco Zeffirelli
Főszereplők: Olivia Hussey, Leonard Whiting, Michael York, John McEnery, Milo O’Shea
138 perc
Forgalmazó: Pannonia Entertainment
Már a mozikban