Rendezte: Jodie Foster
2016. június 15. / Szalóky Bálint

Amikor A taxisofőr gyerekprostituáltjaként felfigyelt rá a világ, senki sem gondolta volna, hogy Jodie Fosterből nemcsak a szerepeit gondosan megválogató, kétszeres Oscar-díjas színésznő
lesz (az 1988-as A vádlottakért, illetve az 1991-es A bárányok hallgatnakért vehette át a szobrot), hanem idővel elismert rendező is. Foster legújabb rendezése, a Cannes-ban debütáló, nálunk június 2-től látható Pénzes cápa – lássuk, milyen állomások vezettek idáig.


Más, mint a többiek (1991)
Történet: Fred hétéves és matekzseni. A tehetség azonban nem csak áldás, hanem óriási teher is: a fiú nehezen illeszkedik be a kortársai közé, egyedülálló édesanyja (Foster) pedig hiába neveli a legnagyobb szeretettel, tudásával nem képes lépést tartani.
Alkotótársak: Foster mellett a főbb szerepekben Dianne Wiest és Harry Connick Jr. látható. Fredet Adam Hann-Byrd alakítja, ő azonban felnőttként nem futott be jelentős karriert.
Fogadtatás: Meglehetősen pozitív volt, igaz, inkább a két színész közötti kémiát, mintsem magát a drámát értékelték a kritikusok. Foster első rendezése igazi szívhez szóló családi mozi, korrekt közönségfilm, mely a lehető legjobb évben fogant: 1991-ben Foster színészként abszolút a csúcson volt, hiszen ekkor mutatták be máig leghíresebb felnőttkori filmjét, A bárányok hallgatnakot.


Szédült hétvége (1995)
Történet: Claudiára (Holly Hunter) rájár a rúd: nem elég, hogy kirúgták az állásából, kamasz lánya sem hagyja nyugodni: a gyermek épp elkezdte az ismerkedést a szexszel. A lehető legrosszabbkor jön tehát a hálaadás, amit Claudia a szülői házban kénytelen eltölteni a meglehetősen zakkant rokonsággal.
Alkotótársak: Hunter mellé díszes gárda gyűlt össze: Robert Downey Jr., Dylan McDermott, Charles Durning, Steve Guttenberg, Geraldine Chaplin, Claire Danes és Anne Bancroft egyaránt feltűnnek a filmben, amit ráadásul hazánkfia, az Oscarra jelölt Koltai Lajos fényképezett.
Fogadtatás: Sztárszereposztása ellenére Foster legkevésbé ismert rendezői próbálkozása, pedig több témához is érzékenyen nyúl – a meleg testvér szerepeltetése egyfajta korai coming outnak is felfogható. Robert Downey Jr. túl a Chaplin Oscar-jelölést hozó szakmai sikerén éppen ekkortájt hagyta maga mögött első fénykorát: a forgatás alatt végig heroinozott, függőségével néhány éven belül jó egy évtizedre kiírta magát az élvonalból.

A hódkóros (2011)
Történet: Walter (Mel Gibson) sikeres játékgyár-igazgató, ám hiába a siker és a szerető feleség (Foster), a férfi mély depresszióba zuhan, hamarosan mindenkit elidegenít magától. Minden megváltozik azonban, amikor hősünk egy hódbábot talál a kukában. A kézre húzható játéknak saját személyisége lesz, és elkezdi irányítani a férfi életét.
Alkotótársak: Gibson és Foster mellett az akkor még kevésbé ismert Jennifer Lawrence is a gárdát erősíti egy mellékszerepben.
Fogadtatás: A páros nem először dolgozott együtt, a Maverick – Halálos póker sikerét azonban nem sikerült megismételni. A borzasztó magyar cím csak itthon nehezítette a forgalmazást, Amerikában azonban Gibsonnak jóval nagyobb gondjai akadtak: részeg ámokfutásának köszönhetően jóformán kinyírta a karrierjét. A premier elhalasztása sokat nem segített, végül pár moziban mutatták be és temették el a jó szándékú, ám kissé egyenetlen dramedyt. A levitézlett sztár iránti általános ellenszenvet jól mutatja az 1 millió dollárt is csak alulról súroló összbevétel.

Pénzes cápa (2016)
Történet: Lee, a pénzügyitanácsadó-guru és tévésztár (George Clooney) minden szava arany. Kivéve, amikor Lee téved. Az egyik ilyen tévedése miatt Kyle (Jack O’Connell) minden pénzét elveszíti: a fiú kétségbeesésében beront a stúdióba, és túszul ejti Lee-t. A stúdió teljes személyzetét fogva tartva lehetetlen kéréssel áll elő: a munkanap végére a részvények árának megadott szintre kell emelkednie, máskülönben kivégez mindenkit a helyszínen.
Alkotótársak: Clooney és A rendíthetetlenből ismert O’Connell mellett Julia Roberts és Dominic West látható a vásznon.
Fogadtatás: Az egyelőre bemutatás előtt álló alkotás egyszerre ötvözi Foster sérült lelkek iránti érzékenységét és Clooney politikai érdeklődését. A Kánikulai délután, az Őrült város és más hasonló túszejtős filmek nyomdokain haladó mozi a mostanában főleg mellékszerepeket vállaló Julia Roberts számára is a nagy visszatérést jelentheti. Roberts és Clooney az Ocean’s Eleven filmekben szerepelt együtt legutóbb.

Tévésorozatok
Bár Jodie Foster elsősorban mozifilmekben érdekelt rendezőként, legelső rendezése egy tévés projekt volt: a George A. Romero nevéhez köthető Tales from the Darkside című horrorantológia-sorozat egyik epizódját vezényelte le 1988-ban. A tévéhez két és fél évtizeddel később tért vissza legközelebb: a Netflix két népszerű szériájában is tevékenykedett. Az Orange is the New Black című női börtönös dramedyből eddig két epizódot jegyez, az itthon is vetített politikai drámából, a Kártyavárból pedig a 22. epizódot rendezte. Remek alkalom lehetett a színészből lett rendezőnek, hogy Kevin Spaceyt és Robin Wrightot instruálja.