Lukács – Harland – Grenadier Trio
2016. augusztus 01. /

Lukács Miklós cimbalomművész kétségkívül hazánk egyik legjelentősebb zenészegyénisége. Virtuóz játéka, páratlan muzikalitása, a hangszerében rejtőző lehetőségek minden elképzelhetőt
felülmúló feltárása minden alkalommal rabul ejti hallgatóit. Ezúttal egy egészen új formációval jelentkezik az Opus Jazz Club színpadán. A két kiemelkedő amerikai jazzmuzsikussal – Eric Harland dobossal és Larry Grenadier bőgőssel – alkotott trióval június 4-én adnak koncertet az Opusban.
A fellépést megelőző napokban egy lemez anyagát is rögzítik a BMC stúdiójában, mely a közeljövőben jelenik majd meg a BMC Records gondozásában. A 37 éves, többszörös Grammy-jelölt Eric Harland ge­ne­rá­ció­já­nak legkeresettebb dobosa, aki több mint 200 felvételen mű­kö­dött már közre. Larry Grenadier, a kortárs jazz egyik legelismertebb és legkiválóbb bőgőse terjedelmes életművet tudhat magáénak, mely­ben a műfaj leginvenciózusabb és legbefolyásosabb művészeivel működött együtt.
„Nagy örömömre mindketten boldogan mondtak igent a felkérésemre! A repertoár néhány régi kompozícióm mellett vadonatúj műveimet fogja tartalmazni, amelyeket kifejezetten erre az új produkcióra komponáltam” – mondta el Lukács Miklós az új projekt kapcsán.

BMC – Opus Jazz Club (IX., Mátyás u. 8.)
06.04., 21h