2016. augusztus 04. / Gulya István
Jeff Nichols filmjei több jelentést rétegeznek egymásra. Ilyen volt a Fegyverek és emberek és a Mud, és ilyen az elemző írásokban legtöbbet hivatkozott Take Shelter is, ez a családi drámát és a világvége-víziót sajátosan ötvöző kisrealista alkotás. Az Éjféli látomás sem lóg ki a sorból.
Alapvetően két fő tartalmat gyúr egybe: a (gondolkodásában) felnőtté érő gyermek szülői elengedését a transzcendens dimenzióelmélettel (egyszerűbben: ezen a mi kis világunkon kívül túl léteznek mások is). Úgy, hogy közben számos műfajjal kacérkodik, a szektás thillert a megszállt lélek horrorjával, az utazós-üldözős filmet a családi drámával, az akciót a sci-fivel vegyíti, illetve mindezt egybegyúrja.
Alton (Jaeden Lieberher) sötét foncsorú úszószemüvegben lapozza kedvenc képregényeit a kocsi hátsó ülésén, miközben apja, Roy (Michael Shannon) és apja barátja, Lucas (Joel Edgerton), akiről csak később derül ki, hogy egyébként rendőr, robog az éjszakában. Menekülnek. Egy szekta elől, amely mindenáron meg akarja kaparintani a kisfiút – hiszen vállalása, boldogsága, létezése alapja. Alton szeméből ugyanis (nagy fájdalmak közepette) időnként nagy robajjal varázsos kék sugarat lövell, egy édenszerű létezés lehetőségét közvetíti, és általában véve: emberfeletti dolgokra képes. Őt akarja nyilván az FBI-ban megtestesülő hatóság is, mert míg a szekta a megváltást látja benne, a hatalom a fegyvert – kivéve a gyerekes-naiv kódfejtőt (Adam Driver) –, az üldözők száma így hamar duplikálódik. A szülők ellenben „csak” a gyereket látják. Apa és a jó barát anyához (Kirsten Dunst) igyekszik, mert Alton előrejelzése szerint eljött az idő, hogy azon a helyen legyen, ahol kell. Mert a fiú nem idevaló.
Ennél költőibb és lényegre törőbb értelmezése a szülői fennhatóságból kilépő kisembernek nem nagyon van. Történetében és képeiben Nichols konkrétabban fogalmazott, mint a Take Shelter esetében, remélve, hogy bár csökken a szimbólumok ereje, az egyértelműsítéssel nyer. A megfejtést nem bízza a közönségre, végül mindent – amennyire lehetséges – megindokol. Az nem biztos, hogy mindenkinek jó, hogy a természetfeletti magyarázatot nyer, de a felnövés meséjét bárki a maga elképzelései szerint értelmezheti. Jó eséllyel a kamaszok többet megéreznek ebből a remek filmből, mint a toposzaikba belekopott felnőttek.
DVD
Pro Video
Kritika (3,5)
Michal Shannon top 5
2013 - Az acélember
2012 – The Iceman
2012 – Mud
2011 – Take Shelter
2008 – A szabadság útjai
Alapvetően két fő tartalmat gyúr egybe: a (gondolkodásában) felnőtté érő gyermek szülői elengedését a transzcendens dimenzióelmélettel (egyszerűbben: ezen a mi kis világunkon kívül túl léteznek mások is). Úgy, hogy közben számos műfajjal kacérkodik, a szektás thillert a megszállt lélek horrorjával, az utazós-üldözős filmet a családi drámával, az akciót a sci-fivel vegyíti, illetve mindezt egybegyúrja.
Alton (Jaeden Lieberher) sötét foncsorú úszószemüvegben lapozza kedvenc képregényeit a kocsi hátsó ülésén, miközben apja, Roy (Michael Shannon) és apja barátja, Lucas (Joel Edgerton), akiről csak később derül ki, hogy egyébként rendőr, robog az éjszakában. Menekülnek. Egy szekta elől, amely mindenáron meg akarja kaparintani a kisfiút – hiszen vállalása, boldogsága, létezése alapja. Alton szeméből ugyanis (nagy fájdalmak közepette) időnként nagy robajjal varázsos kék sugarat lövell, egy édenszerű létezés lehetőségét közvetíti, és általában véve: emberfeletti dolgokra képes. Őt akarja nyilván az FBI-ban megtestesülő hatóság is, mert míg a szekta a megváltást látja benne, a hatalom a fegyvert – kivéve a gyerekes-naiv kódfejtőt (Adam Driver) –, az üldözők száma így hamar duplikálódik. A szülők ellenben „csak” a gyereket látják. Apa és a jó barát anyához (Kirsten Dunst) igyekszik, mert Alton előrejelzése szerint eljött az idő, hogy azon a helyen legyen, ahol kell. Mert a fiú nem idevaló.
Ennél költőibb és lényegre törőbb értelmezése a szülői fennhatóságból kilépő kisembernek nem nagyon van. Történetében és képeiben Nichols konkrétabban fogalmazott, mint a Take Shelter esetében, remélve, hogy bár csökken a szimbólumok ereje, az egyértelműsítéssel nyer. A megfejtést nem bízza a közönségre, végül mindent – amennyire lehetséges – megindokol. Az nem biztos, hogy mindenkinek jó, hogy a természetfeletti magyarázatot nyer, de a felnövés meséjét bárki a maga elképzelései szerint értelmezheti. Jó eséllyel a kamaszok többet megéreznek ebből a remek filmből, mint a toposzaikba belekopott felnőttek.
DVD
Pro Video
Kritika (3,5)
Michal Shannon top 5
2013 - Az acélember
2012 – The Iceman
2012 – Mud
2011 – Take Shelter
2008 – A szabadság útjai