2016. november 17. / Bóta Gábor
Színházi és filmes banketteken ismertem meg először a Víg Kalmár Vendéglőt. Művészek serege tódult ki a város szélére, Rákospalotára. Tudták, hogy jól fogják tartani őket. Nagy és ízes lesz a trakta. Az adagok huszonkét éve kiadósak, a koszt magyaros és házias.
A Víg Kalmárban némiképp megállt az idő. Nemigen törtek be ide a korszerű konyhatechnológiák. Itt bizony ahhoz hasonlót kapni, amit nagyanyáink főztek. És az ételek olyan szívvel-lélekkel is készülnek, mintha ők kínálnák nekünk. Ez közel sem azt jelenti, hogy minden zsírban tocsog, de meg van adva a módja, és bizony egy paprikás, pacal vagy netán rántott borjúláb növeli a koleszterinszintet, de aki a régi, jól bevált fogásokra vágyik, annak érdemes kicsit itt „bűnöznie”, és legalább időlegesen elfeledkeznie mérlegről, kilókról. Bár a séftől, Gergely Balázstól megtudom, hogy terveznek paleolit ételeket is felszolgálni, de én biztos, hogy nem ezekért jövök majd ide.
A tulajdonos és karizmatikus vendéglős, Hámory Tamás a Magyar Állami Operaház egykori híres baritonistájának, Hámory Imrének a fia. A papa nyolcvanhat baritonfőszerepet tudott, temérdek kép látható róla az egyik szegletben. Tamás ugyan tanult hét évig zongorázni, de tehetségesnek és lustának minősítették, így nem lett muzsikus. Az orvosi pályára vágyott, felvételi eredményéhez gratuláltak az egyetemen, csak lustasága miatt kevés pontszámot hozott a gimnáziumból, így kezdetben kényszerből lett pincér. Hamar megkedvelte azonban a vendéglátást, amiben nagy szerepe volt apósának, Czéh Lászlónak is, aki a legendás irodalmi kávéház, a Luxor híres főpincére volt, többen írtak is róla. Persze Hámory Tamásné, Éva is a Víg Kalmárban tüsténkedik, ő is odamegy csaknem valamennyi asztalhoz, kedvesen tudakolja, ízlett-e az étel. És mivel családi vállalkozásról van szó, Hámoryék lánya, Szilvia intézi az adminisztrációs ügyeket, de az asztaloknál szintén kedves otthonossággal mozog. Családias a hely, miközben kicsinek egyáltalán nem mondható, hiszen jókora a patinás, veretes tükrökkel, ódon tárgyakkal teli nagyterem, ezenkívül a pincében is sok vendéget le tudnak ültetni, hogy a hangulatos, örökzöldekkel díszített kertről, ahol éppen mi is helyet foglalunk, ne is beszéljünk.
Elég állandó a stáb, tíz évnél régebb óta dolgozik itt szinte mindenki. A minket kiszolgáló Huszár László már nyugdíjas, csak heti két nap jön be, az az igazi jól bevált szakember, aki mindent tud. Gyors, közvetlen, pontos, humora van, látszik rajta, hogy még mindig kedvvel teszi a dolgát. Örömmel csillan fel a szeme, amikor kihozza az ételt, és ezzel kedvet is csinál mindig a következő fogáshoz. De azt is észreveszi, ha szusszanásnyi időre szükségünk van, mielőtt hoz még valamit. Egyébként már maga az étlap jókora kedvet csinál az evéshez. Nemcsak a még mindig hatalmas választékkal – bár csökkent vagy huszonöt százalékkal a kínálat –, hanem elmés szövegekkel is. Olvashatjuk például, hogy az árak tartalmazzák az általános forgalmi adót, a személyi jövedelemadót, az iparűzési adót, a füstadót, az ebadót, az alkalmazottak betegállományának első 15 napját, az ellenőrzési szervek által kirótt büntetések összegét. És a következő idézetből az is világossá válik, a vendéglő miért is szuperálhat annyira jól: „élvezve a vállalkozóbarát kormányok által biztosított gondtalan, felhőtlen, mosolygós, derűs, vidám, a baráti jövőbe bizalommal tekintő optimista életet”. Egyébként szerintem, aki itt dugig teletömi a bendőjét, az akkor éppen optimista, ami tán még ki is tart egy ideig.
Kedvünkért összeválogatott hideg vegyes ízelítővel kezdünk, van benne karakteres házi kolbász, sonka sárgadinnyével párosítva, füstölt lazac, tatár, camembert és fűszervaj. Utána pedig jön az igazi, alföldi típusú, tartalmas gulyásleves, finoman fűszerezve, nemcsak erős paprikát, hanem még chili-esszenciát is kínálnak hozzá (980 Ft). A szájban elomló bakonyi harcsapaprikás erdei gombákkal készül (3200 Ft), és lágy sztrapacska dukál mellé. A rántott borjúláb, ami már kevés helyen kapható, kívül roppanós, belül szinte krémesen rezeg, összetéveszthetetlen íz (2600 Ft). Az új-zélandi báránybordákat kicsit túlsütik, még zamatos a hús, de rózsaszínűbben megnyerőbb lenne (4800 Ft). A bélszín baconnal, rásütött camembert-rel és paradicsommal (5980 Ft) szintén jobb lett volna, ha kevesebb időt tölt a tűzhelyen, az étlap angolosan vagy médiumra ígéri, ez bizony túl van azon. De aztán hoznak egy igazi angolosat, ami már magáért beszél. A szalontüdő olyan kellemesen savanykás, ahogy a nagykönyvben meg van írva (1800 Ft). A zsemlegombóc hozzá szinte megszólal. A pacalt nem szeretem, de itt mégis eszem (1800 Ft). Vad mindig rendelhető, az őzfilé Rossini módon libamájat, gombát, barnamártást tartalmaz. A nyári grillkínálatból kitűnik a zamatos oldalas (3200 Ft) és a csevapcsicsa ajvárral, apróra vágott hagymával (3200 Ft). A ház fantáziadús specialitása a furfangos rétes, ami különböző fachjaiban egyszerre túrós, almás és meggyes (980 Ft).
A Víg Kalmár a jó étvágyú lakmározások és az ebből is fakadó életöröm helye.
[kep3]
XV., Fő út 78.
A Víg Kalmárban némiképp megállt az idő. Nemigen törtek be ide a korszerű konyhatechnológiák. Itt bizony ahhoz hasonlót kapni, amit nagyanyáink főztek. És az ételek olyan szívvel-lélekkel is készülnek, mintha ők kínálnák nekünk. Ez közel sem azt jelenti, hogy minden zsírban tocsog, de meg van adva a módja, és bizony egy paprikás, pacal vagy netán rántott borjúláb növeli a koleszterinszintet, de aki a régi, jól bevált fogásokra vágyik, annak érdemes kicsit itt „bűnöznie”, és legalább időlegesen elfeledkeznie mérlegről, kilókról. Bár a séftől, Gergely Balázstól megtudom, hogy terveznek paleolit ételeket is felszolgálni, de én biztos, hogy nem ezekért jövök majd ide.
A tulajdonos és karizmatikus vendéglős, Hámory Tamás a Magyar Állami Operaház egykori híres baritonistájának, Hámory Imrének a fia. A papa nyolcvanhat baritonfőszerepet tudott, temérdek kép látható róla az egyik szegletben. Tamás ugyan tanult hét évig zongorázni, de tehetségesnek és lustának minősítették, így nem lett muzsikus. Az orvosi pályára vágyott, felvételi eredményéhez gratuláltak az egyetemen, csak lustasága miatt kevés pontszámot hozott a gimnáziumból, így kezdetben kényszerből lett pincér. Hamar megkedvelte azonban a vendéglátást, amiben nagy szerepe volt apósának, Czéh Lászlónak is, aki a legendás irodalmi kávéház, a Luxor híres főpincére volt, többen írtak is róla. Persze Hámory Tamásné, Éva is a Víg Kalmárban tüsténkedik, ő is odamegy csaknem valamennyi asztalhoz, kedvesen tudakolja, ízlett-e az étel. És mivel családi vállalkozásról van szó, Hámoryék lánya, Szilvia intézi az adminisztrációs ügyeket, de az asztaloknál szintén kedves otthonossággal mozog. Családias a hely, miközben kicsinek egyáltalán nem mondható, hiszen jókora a patinás, veretes tükrökkel, ódon tárgyakkal teli nagyterem, ezenkívül a pincében is sok vendéget le tudnak ültetni, hogy a hangulatos, örökzöldekkel díszített kertről, ahol éppen mi is helyet foglalunk, ne is beszéljünk.
Elég állandó a stáb, tíz évnél régebb óta dolgozik itt szinte mindenki. A minket kiszolgáló Huszár László már nyugdíjas, csak heti két nap jön be, az az igazi jól bevált szakember, aki mindent tud. Gyors, közvetlen, pontos, humora van, látszik rajta, hogy még mindig kedvvel teszi a dolgát. Örömmel csillan fel a szeme, amikor kihozza az ételt, és ezzel kedvet is csinál mindig a következő fogáshoz. De azt is észreveszi, ha szusszanásnyi időre szükségünk van, mielőtt hoz még valamit. Egyébként már maga az étlap jókora kedvet csinál az evéshez. Nemcsak a még mindig hatalmas választékkal – bár csökkent vagy huszonöt százalékkal a kínálat –, hanem elmés szövegekkel is. Olvashatjuk például, hogy az árak tartalmazzák az általános forgalmi adót, a személyi jövedelemadót, az iparűzési adót, a füstadót, az ebadót, az alkalmazottak betegállományának első 15 napját, az ellenőrzési szervek által kirótt büntetések összegét. És a következő idézetből az is világossá válik, a vendéglő miért is szuperálhat annyira jól: „élvezve a vállalkozóbarát kormányok által biztosított gondtalan, felhőtlen, mosolygós, derűs, vidám, a baráti jövőbe bizalommal tekintő optimista életet”. Egyébként szerintem, aki itt dugig teletömi a bendőjét, az akkor éppen optimista, ami tán még ki is tart egy ideig.
Kedvünkért összeválogatott hideg vegyes ízelítővel kezdünk, van benne karakteres házi kolbász, sonka sárgadinnyével párosítva, füstölt lazac, tatár, camembert és fűszervaj. Utána pedig jön az igazi, alföldi típusú, tartalmas gulyásleves, finoman fűszerezve, nemcsak erős paprikát, hanem még chili-esszenciát is kínálnak hozzá (980 Ft). A szájban elomló bakonyi harcsapaprikás erdei gombákkal készül (3200 Ft), és lágy sztrapacska dukál mellé. A rántott borjúláb, ami már kevés helyen kapható, kívül roppanós, belül szinte krémesen rezeg, összetéveszthetetlen íz (2600 Ft). Az új-zélandi báránybordákat kicsit túlsütik, még zamatos a hús, de rózsaszínűbben megnyerőbb lenne (4800 Ft). A bélszín baconnal, rásütött camembert-rel és paradicsommal (5980 Ft) szintén jobb lett volna, ha kevesebb időt tölt a tűzhelyen, az étlap angolosan vagy médiumra ígéri, ez bizony túl van azon. De aztán hoznak egy igazi angolosat, ami már magáért beszél. A szalontüdő olyan kellemesen savanykás, ahogy a nagykönyvben meg van írva (1800 Ft). A zsemlegombóc hozzá szinte megszólal. A pacalt nem szeretem, de itt mégis eszem (1800 Ft). Vad mindig rendelhető, az őzfilé Rossini módon libamájat, gombát, barnamártást tartalmaz. A nyári grillkínálatból kitűnik a zamatos oldalas (3200 Ft) és a csevapcsicsa ajvárral, apróra vágott hagymával (3200 Ft). A ház fantáziadús specialitása a furfangos rétes, ami különböző fachjaiban egyszerre túrós, almás és meggyes (980 Ft).
A Víg Kalmár a jó étvágyú lakmározások és az ebből is fakadó életöröm helye.
[kep3]
XV., Fő út 78.