„Az árkok betemetésére kell fókuszálni” 2017. január 05. / Jónás Ágnes A Thália Színház továbbra is az igényes szórakoztatás mezsgyéjén halad: a 2016/2017-es évad nagyszínpadi bemutatói között olyan ínyencségeket találunk, mint például a Bérgyilkos a barátom, a Kean, a színész, az olasz bűn legmélyét feltáró A főnök meg én meg a főnök, valamint a Karinthy Ferenc színdarabján alapuló Gellérthegyi álmok, mely a vizuális tánc- és színházi fantázia világába kalauzolja a nézőket. A darabok kapcsán Csányi Sándor művészeti vezetővel többek között a színészi spektrumok tágításának fontosságáról és a színház falain belüli aktuálpolitizálás létjogosultságáról is beszélgettünk. Amikor legutóbb beszéltünk, azt mondta, nem különösebben szeret interjút adni, pedig bizonyára tudja, hogy az olvasók – legfőképp a hölgyek – előszeretettel olvasnak önről. Cs. S.: A színpadon kívüli terepeken nem igazán szeretek szerepelni, és nagyon távol áll tőlem, hogy különböző orgánumoknak önmagamról beszéljek. Rendszerint heti két-három interjúfelkérésem van, s ha én mindegyiknek eleget tennék, akkor a csapból is én folynék. Ez meglehetősen visszatetsző lenne, az olvasók pillanatok alatt megutálnának. Szívesen nyilatkozom, amennyiben van szakmai apropó, de ha nincs, akkor szerintem jobb csendben maradni. Apropóból ezúttal nincs hiány, hiszen a Thália Színház ez évadban is számos különleges és izgalmas bemutatót ígér. Október 4-én debütált Francis Veber Bérgyilkos a barátom című vígjátéka, melyben a rendre nehézfiúkat és gengsztereket megformáló Szabó Győző most egy pszichiáter szerepét ölti magára. Művészeti vezetőként a szórakoztatás mellett a színészi spektrumok tágítását is fontosnak érzi? Cs. S.: Természetesen! Győző a Balkán kobrában bérgyilkost, a Rövid a pórázban bűnözőt alakított, most nagyon boldog, hogy végre egy kifinomult, választékosan beszélő karaktert kell megformálnia. Fontosnak tartom, hogy felkavarjuk kicsit az állóvizet az által, hogy színészeinknek más-más arcaival is megismertessük a közönséget. A bohózatot a Karinthy Ferenc színdarabján alapuló, különleges látványvilágot ígérő táncos produkció, a Gellérthegyi álmok követte november 5-én, melyet Schell Judit és Finta Gábor előadásában láthatnak a nézők. Cs. S.: Ebben a darabban a játék és a táncolás öröme tökéletesen összefonódik, a táncot arra használhatjuk, amire született: örömre. Ezt a műfajt akkor szerencsés elővenni, amikor az érzelmek olyan szintre emelkednek, amikor a próza már kevés. Itt két, egymás számára idegen ember, egy nő és egy férfi találkozik egy gellérthegyi villában, akik az egymásnak mesélt múltbéli történeteiket a tánc nyelvén jelenítik meg. Kicsit olyan ez, mint amikor a gyerekek elkezdenek csapongani egy történetmesélés során, s bizonyos pontokon eljátsszák vagy eltáncolják a cselekményt. Az egyik jelenetben a szereplők egyik pillanatról a másikra a világűrben találják magukat – a képzelet kiterjesztését olyan különleges vetítési technika teszi felejthetetlenül plasztikussá, amely prózai színházban egészen újszerű és lenyűgöző hatást kelt. A jövő év első bemutatójára március 4-én kerül sor Alexandre Dumas – Jean-Paul Sartre: Kean, a színész címmel, Kelemen József rendezésében, Szervét Tibor és Gubás Gabi főszereplésével. Célja a darabnak, hogy megfejtse, hogy válik színésszé egy ember, vagy a színészlétnek más vetületét vizsgálja inkább? Cs. S.: Az emberekben gyakran felvetődik a kérdés, hogy miként tud a színész egy másik ember bőrébe bújni, és hihetően megjeleníteni egy személyiségétől eltérő karaktert a színpadon. E mély gondolatokkal és öniróniával teletűzdelt, 18. századi, kosztümös darab a szerep és az ember közötti valóságot, az elégedettség, a siker, az önbizalom és a feleslegessé válás, a meghasonlás pólusait állítja fókuszba. Betekintést enged az angol királyi udvarba, ahol pletykák és intrikák szövik át a mindennapokat. Edmund Kean ünnepelt színész, akiért mindenki odavan, de csak annyira, hogy például feleségül senki nem menne hozzá. Kean pontosan tudja, hogy az emberek nem őt szeretik, hanem a szerepet, amelyet nap mint nap magára ölt. A fő kérdés, hogy mi játszódik le benne, amikor abbahagyja a színpadi szereplést, hogyan viseli a magányt, az unatkozást, valamint azokat az időszakokat, amikor senki nem kíváncsi rá. A három évszázaddal ezelőtti darab rendkívül mai, hiszen a multinacionális cégeknél számos Kean dolgozik. A főnök kedveli őket, az üzleti partnereket lenyűgözi a tudásuk, azonban amikor hazamennek, szembesülnek az őket körülvevő ürességgel. Mi az oka annak, hogy csak ebben az egy darabban – a herceg szerepében – láthatják önt a nézők? A művészeti vezetői feladatok szabnak gátat a színpadi szereplésnek vagy tudatos háttérbe húzódásról van szó? Cs. S.: Művészeti vezetőként meglehetősen sok munkám van, a nyarak forgatással telnek, tehát számomra ez az egy szerep bőven elég, ráadásul borzasztóan ellenszenvesnek találom, ha egy színész arra használja a pozícióját, hogy magára osztja a legjobb szerepeket. Inkább a többieknek szeretnék lehetőséget adni a játékra. A Thália Színház törzsközönségét a harmincöt év felettiek alkotják. Vannak olyan darabjaik, melyek kifejezetten a huszonéves nézők igényeit hivatottak szolgálni? Cs. S.: A fiatalabbaknak A nagy kézrablással, illetve az Amerikai bölénnyel kedveskedünk, és azon vagyunk, hogy ha kis lépésekben is, de tágítsuk a nekik szóló repertoárt a következő öt évben. Van, aki az aktuálpolitizáló előadásokat manipulatívnak tartja, van, aki azt mondja, egy színházi alkotásnak a politizálás is feladata. Mi az ön álláspontja? Cs. S.: Tolsztoj írta, hogy a művészeknek az a feladatuk, hogy az emberekkel megszerettessék a saját életüket – én is ezt vallom. Habár a színháznak része a politizálás, a Thália nem ezt az utat járja. Én sosem politizáltam, mert nem értek hozzá, és szerintem jobb, ha mindenki a maga dolgával van elfoglalva: a politikus politizáljon, a színész játsszon. A szórakoztatást, a kisember boldogulását, a szerelmi zűröket fontosabbnak tartjuk a színpadon, mint hogy azt boncolgassuk, milyen viszonyban állunk a hatalommal. Véleményem szerint nem elmélyíteni kell az emberek közt tátongó politikai szakadékokat, inkább az árkok betemetésére kell fókuszálni. |