2017. február 15. / D. Magyari Imre
Szerzőként Péterfy Gergely van feltüntetve, de Péterfy valójában Weiss, azaz zsidó, egy kommunista szobrász fia, aki felnőtt fejjel kezdett el kémkedni a román Securitaténak.
Legalábbis ennyire jutottak a közösségi oldalakon azok, akiknek nincsenek érveik, csak indulataik, zsigeri indulataik, amivel lesöpörnek mindent és mindenkit, ami és aki számukra idegen. A leginkább idegen az idegen, akit nem megismerni, nem segíteni akarnak, hanem visszazavarni oda, ahonnan jött. De idegen minden, aminek a liberalizmushoz, a demokráciához, a tudományhoz, a toleranciához, a racionalizmushoz van köze.
Péterfy Gergely liberális demokrataként ezen értékeket védi, ezeket hiányolja, ezek védelmében írta közéleti tárcáit 2013 és 2016 között. Mélyre lát és rendkívül pontosan fogalmaz. Messzire jut, akkor is, ha egy Kelet-Ukrajnában lakó, orosz származású lány kiposztolt fotóiból (Tus iz amszterdama) vagy egy miniszter beszédéből indul ki (Annuska olaja), s akkor is, ha elméleti kérdéseken töpreng: „A diktatúrák lényege az, hogy az embereket elzárja az örömforrásoktól. A kreativitástól, a szextől, az önkifejezéstől, az utazástól, az anyagi és szellemi javaktól, végső soron pedig magától a létezéstől is” (Vasárnapi diktatúra).
A hang csak olykor indulatos vagy elégikus, a fő szólam a keserű iróniáé és öniróniáé, ami az olyan játékot is megengedi, mint A palermói béke: „Két nappal azután, hogy Orbán Viktor Üzbegisztánba menekült…” De van itt regényszinopszis (Nőuralom), sőt olaszországi napló is, ami azt mondja el, hogy a hazai politika még a napsütötte Toszkánában is utoléri az embert. Ne feledjük: az egyik legjelentősebb kortárs író publicisztikáit olvassuk.
Az utolsó előtti írás (Román kém a Weiss-családban) a több éven át tartó tárcaírás értelmezése, értékelése. A szerző úgy érzi, hogy a butaság feneketlen kútjába dobált köveket, várva a csobbanást, s az egész csak arra volt jó, hogy megbizonyosodjon, a kút valóban feneketlen. „Talán csakugyan azoknak van igazuk, akik egy ilyen helyzetben elhallgatnak” – morfondírozik. Ezt határozottan vitatnám, már csupán azért is, mert igencsak át tudom érezni a visszavonulás vágyát. „Egymás nélkül sötétben vagyunk” – írta a költő. Tulajdonképp egymással is, de így elviselhetőbb a nagy feketeség.
Eredeti nevem Schwarz, apám otthon mozgalmi dalokat hegedült, és ez itt egy jelentés. Mert fontos a biztonság.
Péterfy Gergely: Mindentől keletre avagy román kém a Weiss-családban
Kalligram Kiadó, 2016
232 oldal / 2990 Ft
Legalábbis ennyire jutottak a közösségi oldalakon azok, akiknek nincsenek érveik, csak indulataik, zsigeri indulataik, amivel lesöpörnek mindent és mindenkit, ami és aki számukra idegen. A leginkább idegen az idegen, akit nem megismerni, nem segíteni akarnak, hanem visszazavarni oda, ahonnan jött. De idegen minden, aminek a liberalizmushoz, a demokráciához, a tudományhoz, a toleranciához, a racionalizmushoz van köze.
Péterfy Gergely liberális demokrataként ezen értékeket védi, ezeket hiányolja, ezek védelmében írta közéleti tárcáit 2013 és 2016 között. Mélyre lát és rendkívül pontosan fogalmaz. Messzire jut, akkor is, ha egy Kelet-Ukrajnában lakó, orosz származású lány kiposztolt fotóiból (Tus iz amszterdama) vagy egy miniszter beszédéből indul ki (Annuska olaja), s akkor is, ha elméleti kérdéseken töpreng: „A diktatúrák lényege az, hogy az embereket elzárja az örömforrásoktól. A kreativitástól, a szextől, az önkifejezéstől, az utazástól, az anyagi és szellemi javaktól, végső soron pedig magától a létezéstől is” (Vasárnapi diktatúra).
A hang csak olykor indulatos vagy elégikus, a fő szólam a keserű iróniáé és öniróniáé, ami az olyan játékot is megengedi, mint A palermói béke: „Két nappal azután, hogy Orbán Viktor Üzbegisztánba menekült…” De van itt regényszinopszis (Nőuralom), sőt olaszországi napló is, ami azt mondja el, hogy a hazai politika még a napsütötte Toszkánában is utoléri az embert. Ne feledjük: az egyik legjelentősebb kortárs író publicisztikáit olvassuk.
Az utolsó előtti írás (Román kém a Weiss-családban) a több éven át tartó tárcaírás értelmezése, értékelése. A szerző úgy érzi, hogy a butaság feneketlen kútjába dobált köveket, várva a csobbanást, s az egész csak arra volt jó, hogy megbizonyosodjon, a kút valóban feneketlen. „Talán csakugyan azoknak van igazuk, akik egy ilyen helyzetben elhallgatnak” – morfondírozik. Ezt határozottan vitatnám, már csupán azért is, mert igencsak át tudom érezni a visszavonulás vágyát. „Egymás nélkül sötétben vagyunk” – írta a költő. Tulajdonképp egymással is, de így elviselhetőbb a nagy feketeség.
Eredeti nevem Schwarz, apám otthon mozgalmi dalokat hegedült, és ez itt egy jelentés. Mert fontos a biztonság.
Péterfy Gergely: Mindentől keletre avagy román kém a Weiss-családban
Kalligram Kiadó, 2016
232 oldal / 2990 Ft