Tepertő Magyaros Étterem
2017. Április 20. / Bóta Gábor

Kell azért ahhoz némi vagányság, hogy a trendinek minősülő Ráday utcában, ahol egyik étterem a másik sarkába ér, harcol a vendégkörből erősen elszipkázó, szinte mindig zsúfolt Gozsdu Udvarral, és ezért igyekszik követni a divatot a gasztronómiában, Tepertő néven nyissanak vendéglőt. Hát az nem éppen menő alapanyag. Egész­sé­ges­nek sem nevezhető. De jelképezi a ha­gyo­mányt, a paraszti konyhát, eleink főztjét.

Márpedig a Tepertőben nem az ételek modernizálásán van a hangsúly, nem jut főszerephez se a konfitálás, se a szuvidálás, itt olyan étkeket akarnak főzni, autentikus receptek alapján, amilyeneket a nagyanyáink és akár az ő nagyanyáik készítettek.
Tavaly júniusban nyitottak, akkor úgy gondolták, hogy minőségi gyorséttermet szeretnének, önkiszolgáló üzemmóddal, az ebédre koncentrálnának, este nem tartanának nyitva. De aztán a vendégek bementek, leültek, és várták, hogy mikor jön a pincér. Érződött, hogy ezen a helyen, a Ráday utcában, akkor is, ha sokan a munkahelyről szaladtak ki ebédelni, pincéres kiszolgálást igényelnek. Ha így, hát akkor így, elkezdték vasárnaponként, amikor még nem tartottak nyitva, átalakítani a helyiséget a célnak megfelelően. Markáns megjelenésű lett. Vannak benne csárdamotívumok, de nem tengenek túl, inkább csak jelzésértékűek. Lóg pár bogrács a plafonról, de annyira kicsik, hogy tulajdonképpen játékszernek tűnnek. Adódik paprikafüzér meg fokhagymakoszorú is, de közel sem borítanak be mindent, egy-egy darabot azért felfüggesztettek belőlük. Amúgy a fehér falakra került sok minden, bibliaidézet, irodalmi idézet, hús- és halábrázolás, szőlőfürtök, de semmi nincs túlspilázva, egyáltalán nem agyonzsúfolt a hely, az ülőalkalmatosságok pedig kényelmesek, lehetőséget biztosítanak az evés közbeni jóféle diskurzusra.
Családi vállalkozásról van szó. Ruha Lajos üzletvezetőként, felszolgálóként, öccse, Ruha Béla séfként, Rácz Vilmos, az unokaöccsük ugyancsak felszolgálóként, és ha ő van bent, szintén üzletvezetőként viszi az éttermet, de mindenki csinál mindent, ahogy ez már a családi vállalkozásokban lenni szokott.

Decemberre készült el a vendéglő átalakítása, azóta a hét valamennyi napján nyitva tartanak már este is. De azt hirdetik, hogy itt minden nap vasárnap, olyan ételek kerülnek az asztalra, amelyeket ünnepnapokon körbeült a család. Az adagok is akkorák, mint amikor otthon még egy kanállal meg még egy kanállal raknak a tányérunkra, merő szeretetből.
Bevezetőként, már csak az étterem neve előtt is tisztelegve, lágy, karakteresen fűszerezett, tepertőkrémmel kezdünk. Körbe van szépen adjusztálva szeletelt zöldségekkel, paradicsommal, tévépaprikával, kápiapaprikával, uborkával, petrezselyemmel, így meglehetősen jó a színhatás, főleg hogy még padlizsánkrémet is kérünk a tányérra. Mindehhez foszlós, finom, langyos, fehér házikenyér társul. Esetleg lehetne barna is. Annyi rossz, híg, turistáknak elkönnyített, belvárosi gulyásleves után itt végre tartalmas, sűrű, valódi szürkemarha-gulyást kapunk, a halászlé is pontosan ilyen finom.
Főételekből összeállíttatunk magunknak egy vegyes ízelítőt. Omlós a sült lazac, puha a mangalicaszűz, és bár én kissé kevésbé sütném meg, remek a Brazíliából származó bélszín. Kapunk hozzájuk különlegességnek számító tejszínes tepertőmártást. Mindig szerepelnek az étlapon belsőségek is. A pirított borjúmáj már ritkaságszámba megy, itt garantáltan kapható. És van meglehetősen jó szalontüdő is. Nem bírtuk volna megenni a különböző köreteket, a burgonyafánktól a szalvétagombócig, ezért csak hagymás, tejfölös dödöllét kértünk, igazán nem volt rossz választás.
Mivel az adagok igencsak rusztikusak, sokan nem bírnak végigenni három fogást, általában egy levest és főételt vagy levest és desszertet kérnek. Mi olyan Gundel-palacsintával zárunk, amit fölszeletelve tálalnak, és az asztalnál meggypálinkával leöntve meggyújtanak.
A Tepertő újabb érdekes színfolt a magyar gasztronómia térképén.
[kep3]
IX., Ráday u. 20.