Hat előadás szerepel a Városmajori Színházi Szemle idei programjában
2017. május 16. /

Kihirdették a 2017-es Városmajori Színházi Szemle versenyprogramját, amelynek keretében idén hat város hat legjobb zenés, szórakoztató előadását tekinthetik meg az érdeklődők. A háromtagú
szakmai bizottság – Papp Tímea, Stuber Andrea és Urbán Balázs színikritikusok – több mint ötven, 2016. március 1. és 2017. február 20. között bemutatott vidéki és határon túli színházi előadás megtekintése során választotta ki azokat a produkciókat, amelyek szórakoztató jellegük mellett a művészi megvalósítás szempontjából is kiemelkednek a kínálatból.
[kep3]
A Szemlét június 22. és július 11. között rendezik meg a Városmajori Szabadtéri Színpadon, ahol a nyíregyházi, miskolci, szombathelyi, kecskeméti, csíkszeredai és szabadkai társulatok mutatkoznak be. Az elmúlt év legjobb, nem budapesti szórakoztató előadásai között olyan közkedvelt slágerelőadások szerepelnek, mint az Amadeus, a Képzelt riport…, A falu rossza, a Mágnás Miska, A hülyéje és a Tisztelt Ház. Az előadásokat olyan neves rendezők állították színpadra, mint Béres Attila, Lendvai Zoltán, Mohácsi János, Rusznyák Gábor, Tasnádi Csaba és Szőcs Artur.
A programot idén is szakmai zsűri kíséri figyelemmel, a közönség az interneten szavazhat a kedvenceire. Bővebb információ és online jegyvásárlás: www.szabadter.hu

Városmajori Szabadtéri Színpad
06. 22. – 07. 11.