Elzárva a világ elől
2017. május 19. / Gulya István

Értetlenül állunk (ülünk) D. J. Caruso rendező és forgatókönyvírója, Wentworth Miller (igen, A szökésből) filmje előtt. Mintha kivágtak volna egy erős félórát, ami értelmet adott volna a látottaknak, bár az is lehet, hogy eleve ilyennek szánták ezt a filmet: semmilyennek.

Anya (Kate Beckinsale), apa és kisfiuk egy súlyos családi tragédia után egy eldugott vidéki városka ódon házába költöznek, hogy azt majd a labilis építész feleség szépen rendbe hozza. Persze kiderül, hogy a kúriának titka van és rossz szelleme. Ez is valami, mert a filmnek alig van valamije: hangulata semmi, egyedül Beckinsale próbálkozik, hogy mutasson valamit a honoráriumért. A filmben kulcsszerepet játszik egy „szégyenszoba” (a film eredeti címe – The Disappointments Room – is erre utal), nekünk is lenne tippünk, kit zárjanak legközelebb ide, annyira pocsék ez a filmnek álcázott valami. Ha egy film semmit nem akar, az a legkínosabb. Ha még rossz sem akar lenni, az még ennél is rosszabb. Az Elzárva a világ elől a semmilyenség iskolapéldája. Legalább a műfajt tisztázhatták volna maguk közt az alkotók, ha már a képernyőn csak valami katyvasz látszik: egy thrillerbe oltott horrorból családi drámára kacsintó mozifilmnek álcázott tévéjáték. Messzire kerüljék!