Beszélgetés Péterfy Gergellyel, a MKKE új igazgatójával
2017. október 02. / D. Magyari Imre

A 18. század végére Magyarországon a könyv­kereskedés önálló foglalkozássá vált. Ekkor, 1795-ben alakult, ha nem is ezen a néven, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egye­sü­le­te, ami ma a könyvvel így vagy úgy fog­lal­ko­zó cégek 92 százalékát, közel száz műhelyt tömörít. Elnöke Kocsis András Sándor, a Kossuth Kiadó vezetője, igazgatója pedig, május óta, Péterfy Gergely.

Egy írónak az idő a legdrágább kincse, neked pedig most ebből kell áldoznod az igazgatói tevékenységre. Miért vállaltad el?
P. G.: Az idő olyan, mint egy nagy kert, ami csak akkor válik rendezetté, vizuálisan is élvezhetővé, ha tagoljuk. Az idő is csak úgy hasznosul, ha beosztjuk. Én alapvetően reggeli író vagyok, fél hét, hét körül felkelek, és pillanatokon belül az íróasztalnál landolok. Tízig dolgozom, tovább nem tudok. Napközben is jár a fejem azon, amit éppen írok, de a nap további részében mindenféle mást teszek. Majdnem két évtizeden át tanítottam különféle egyetemeken, ez véget ért, már több éve. Nagyon hiányzott az életemből egy olyan tevékenység, ami nem az íróasztalhoz köt. Nem bírtam ellenállni Kocsis András Sándor MKKE-elnök kapacitálásának, beadtam egy pályázatot az igazgatói posztra, a közgyűlésen pedig a tagság kilencvenhét százaléka rám szavazott, ami nagyon jólesett.

Mi szerepelt a pályázatodban?
P. G.: Például az érdekképviselet folyamatosságának fenntartása, ennek új formái, hisz ez részben érdekegyeztetési, részben érdekképviseleti fórum, s erre az érdekképviseletre most, az Alexandra összedőlése után, igencsak szükség van. És írtam a három nagy rendezvény, a Könyvfesztivál, a Könyvhét és a frankfurti könyvvásár szervezéséről, koordinálásáról, arról, hogy új forrásokat, szponzorokat kell keresnünk. Sok újítást tervezünk, még elevenebbé és színesebbé akarjuk tenni ezeket a rendezvényeket. Például a Könyvhéten délután 6-7 óra körül véget ér az élet, kiürül a Vörösmarty tér, este már nem történik semmi, kivéve a Könyvek Éjszakáját. 2018-tól minden estére szeretnénk programokat szervezni, s nem csak olyanokat, amiken két ember beszélget harminc másik előtt, akik hallgatnak. Vásárként a Könyvfesztivál is, a Könyvhét is remekül működik, az idei Könyvhét is nagyon sikeres volt, sőt, nagyobb volt a bevétel, mint tavaly. Egy másik újdonság: a MKKE a tagság javaslatára április 14-ét, Esterházy Péter születésnapját a magyar próza napjává nyilvánította.

Ez azért is jó, mert a drámának és a költészetnek már van napja, az utóbbi épp április 11-e, József Attila születésnapja.
P. G.: Össze is szándékszunk kapcsolni a kettőt s egy négynapos líra-próza fesztivált tartani.

Hol tart most a 2006-ban indult Márai-program, ami a könyvkiadók és a könyvtárak támogatását tűzte ki célul?
P. G.: Alábbhagyott a lendülete, ezen is változtatni kell.

A tudományos könyvkiadás pedig majdhogynem megszűnt.
P. G.: Mert egyre kevesebb pénz jutott rá. A könyvek kiadása és eladása alapvetően piaci tevékenység, részben érthető a mindenkori politika elvárása, hogy a kiadók éljenek meg a piacról. Ugyanakkor az államnak is vannak fontos feladatai, köztük bizonyos magyar nyelvű szépirodalmi és tudományos művek megjelentetésének támogatása, mert ezek egy ilyen kis piacon nem mindig tudnak rentábilisak lenni. A Nemzeti Kulturális Alap a könyvszakmát évente hétszáz millióval támogatja, az borzasztóan kevés. Az Alexandra csődje miatt három és fél milliárdos hiány keletkezett, rengeteg kiadó pénze ragadt benne a rendszerben, és ha egy kis kiadó nem kap vissza hét vagy nyolcmilliót, tönkremehet. Június végén sikerült Hoppál államtitkár úrral leülnünk és tárgyalnunk a MKKE hatpontos javaslatáról. A fogadtatás pozitív volt, meglátjuk, milyen tempóban fognak őrölni a kormányzat malmai.

Ha már malmok: a 21. század harmadik évtizede felé közeledve mennyire szélmalomharc a nyomtatott könyv, az olvasás népszerűsítése? Hisz átalakultak a kultúrafogyasztási szokások, a betű helyére a kép lépett, mindenki a neten lóg…
P. G.: Elébe kell menni a változásoknak, ki kell lépni a hagyományos, esetleg avíttá, unalmassá vált keretek közül. Szerencsére rengeteg olyan kezdeményezés van, ami közel tudja vinni az olvasókhoz, köztük a fiatalokhoz a kortárs irodalmat: ilyen a Rájátszás, amiben költők és zenészek szövetkeznek, ilyen a slam poetry. Lehet, Jókai regényeit már nem olvassák, de ez nem jelenti, hogy vége az olvasásnak. Meg lehet szólítani újabb rétegeket. Maximálisan hiszek a nyomtatott könyv jövőjében! Szenvedélyesen érdeklődöm a technika, az informatika eredményei iránt, használom is az új lehetőségeket, olvasok e-könyvet is – de a nyomtatott könyv nem lecserélhető. Az ember hazamegy, beül a fotelbe, tölt egy pohár bort, és egy „valódi” könyvet nyit ki.

Én kevésbé vagyok optimista, de tény, e-bor még nincs…
P. G.: Pedig milyen jó lenne USB-kábelen letölteni… A sajtó más, ott a digitális világ biztosította gyorsaság forradalmat jelent, hisz az információ lényegéhez tartozik, hogy minél hamarább eljusson az emberekhez. De az igazi olvasás figyelmet, elmélyültséget igényel és igenis sokan vágynak erre az élményre. Ezt íróként is meg tudom erősíteni: egész pontosan 9584 követőm van a Facebookon.