Naponta csaknem 2000 néző
2017. szeptember 28. / Bóta Gábor

Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója a szezon elején a Hamletet rendezi, és új szerepre is készül, Michal Docekal rendezésében. Ez a klasszikusokra épülő évad attól is különleges, hogy a Vígben tartja a konferenciáját az Európai Színházak Uniója.

A következő szezonban szinte csak klasszikusokat mutattok be, két Shakespeare-t, Ibsent, Feydeau-t, Dosztojevszkijt, Tolsztojt. Miért ala­kult ez így?
E. E.: Tavaly őszi premierünk, a Bűn és bűnhődés is klasszikus, mégis egy modern előadás lett belőle. A Pál utcai fiúk szintén klasszikus alapmű, de korszerű produkció. Szükség van arra, hogy a nagy műveket újra és újra megismertessük a nézőkkel. Nagyon sok kortárs darabot játszunk a Pesti Színházban és a Házi Színpadon. Ha megnézed az európai nagy színházakat, mind a klasszikus művekhez nyúlnak ebben az évadban is.

Szerinted miért van ez így? A kortárs szerző művei túl nagy koc­ká­za­tot jelentenek?
E. E.: Nagyon kevés olyan mű születik ma, ami nagyszínpadon játszható. Ezért örültem nagyon, hogy a színművek közül a 2016-os évben a vígszínházi Földrengés Londonban-t látták a legtöbben. Tavaly tavasszal mutattuk be az előadást, a globális felmelegedésről mesél egy család történetén keresztül. Amikor kitűztük a bemutatót, még nem is sejtettük, hogy ennyire aktuális a probléma. Ez a nyár viszont bebizonyította, hogy itt kopogtat az ajtóban.

Volt egy másik felmérés, ami szerint az elmúlt nyolc évben kétmillióval nőtt nálunk a színházlátogatók száma, ráadásul a fiatalok aránya a nézők között még inkább nőtt. Ebben Ti nyilván jócskán benne vagytok.
E. E.: Mi vagyunk benne igazán, hiszen a Pesti Színházzal és a Házi Színpaddal együtt közel kétezer nézőt fogadunk naponta. Ezt az eredményt a Vígszínház tradicionálisan megalapozta, hiszen Halász Judit előadására már jönnek a legkisebbek, aztán A padlásra, A dzsungel könyvére vagy az Ózra, ami az első színházélményük lesz. Januárban harmincéves A padlás, erre nagyon büszkék vagyunk. A padlás sikere is azt mutatja, hogy érdemes mély, komoly tartalmú gyerekelőadásokat is létrehozni, amiknek több rétegük van. Azt gondolom, hogy annak a fiatal közönségnek, akik látták A Pál utcai fiúkat, nagy élmény lesz a Hamlet, amit a Vígszínház a 122 éve alatt még soha nem tűzött műsorra. A Hamlet alapmű, amely sokat ad az alkotóknak és a nézőknek is. Míg a Vígszínház nagyszínpadának első bemutatóján elgondolkodtat minket Shakespeare, addig a Pesti Színházban felhőtlen órákat ígér a nézőknek. Régóta szeretném, hogy Rudolf Péter újra nálunk rendezzen, és most a sok filmezés és színházi munka mellett elvállalta a Lóvátett lovagok rendezését. Azt hiszem, fiatal színészeink nagyon sokat tanulnak tőle. A Háború és békét pedig szerintem mindenkinek meg kell ismernie, ha megkérdezel egy harminc év alattit, akkor nagy va­ló­szí­nűséggel nem tudja megmondani, hogy miről szól pontosan. Rendkívül izgalmas mű, Oroszország és Európa kapcsolata mindig aktuális, a Vígben mutatjuk be. A vadkacsát pedig már nagyon régen szerettem volna, ha Marton László megrendezi, Ibsen művének színpadra állításáért Írországban komoly díjakat kapott, és Torontóban is megrendezte szép sikerrel. Ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében láthatják majd a nézők Vecsei H. Miklós Arany János életéről írt darabját. Már bemutatták Debrecenben, szívesen meghívtam volna a produkciót, de a benne fellépő gimnazisták miatt lehetetlen lett volna egyeztetni, így nálunk a saját társulati tagjainkkal kerül színpadra az előadás.

Vecsei H. Miklósnak saját maga által írt József Attila-estje is lesz.
E. E.: Már olvastam, mondhatom, hogy fantasztikus. Miklós teljesen új szemszögből közelíti meg József Attila életét, felhasználva verseit és a róla született számos értekezést, elemzést, a kortársak irodalmi utalásait.

A Házi Színpadon régebben havonta csak néhányszor játszottatok, de most már rendszeresen, re­per­toár­szín­ház lett belőle.
E. E.: Igen, most már rendes repertoárja van, kortárs műveket mutatunk be, a legutóbb Bartis Attila: Rendezés és Simon Stephens: Távoli dal című darabjának premierjét tartottuk.

Régóta aktuális a Víg felújítása.
E. E.: Idén kicsit korábban abbahagytuk az évadot, felújítási munkálatok vannak, új parkettát, szőnyeget kaptunk. Nagyon várom már, hogy előkészíthessük a Vígszínház teljes felújítását, de minden kis lépés fontos számunkra. Ehhez el kell készíteni a terveket, hogy megfelelően megóvhassuk ezt a 122 éves épületet.

Egy ünnepi alkalommal, amikor Tarlós István főpolgármester is ott volt a színpadon, megemlítetted, hogy szükség lenne a felújításra, és ezt Tarlós meg is ígérte.
E. E.: Megígérte a főpolgármester úr és Balog Zoltán miniszter úrtól is ígéretet kaptunk, hogy az előzetes tervek elkészítéséhez meglesz a támogatás. 1994 óta nem volt felújítás, képzeld el, ha huszonhárom év alatt szezononként átlag háromszázezer néző járt a Vígben, akkor csaknem tízmillió ember fordult meg ennyi idő alatt, nagy nyomást gyakorolva a parkettára. A Pesti Színházban is dolgoztak nyáron, ott új székeink lesznek és új emeleti mosdó, hogy még komfortosabbá tegyük azt a teret is nézőink számára.

A Vígszínház felújítása majd olyan lesz, mint egykor, hogy be kell zárnotok, és akkor majd valahol máshol játszotok?
E. E.: Igen, de ezen majd sokkal többet kell gondolkodnunk, hogyan csináljuk, mert annak idején a Nyugati mellé a sátorba könnyű volt átköltöznünk. Az fantasztikus volt, én imádtam. De mivel most TAO-támogatás van, nem mindegy, hogy hová költözünk, mert ha kisebb lesz a nézőterünk, kevesebb lesz a bevételünk is. Sok mindent kell még megfontolni, és sokat kell ezen gondolkodni, de jó lenne, ha minél hamarabb elindulna a tervezés időszaka.

A Pál utcai fiúk kiugró sikere miatt megtehetnéd azt, hogy csak egy új produkciót mutatsz be a nagy­színpadon.
E. E.: Mi bérletes színház vagyunk, a közért dolgozunk, nálunk ezer férőhely van, ami egészen más, mint egy magánszínháznál. Nagyon örülök, hogy A Pál utcai fiúknak ilyen sikere van, de szeretném azt az utat járni, amit eddig. Nem arra kaptam felhatalmazást, hogy zenés darabot játsszak mindennap, hanem hogy újabb és újabb izgalmas szellemi kihívású darabokat mutassak be. Nekünk 400 ezer nézőnk és sok bérletesünk van, köztük sok-sok fiatal, akiket újra és újra el kell varázsolni az igazi nagy művekkel. Csak ajánlani tudom a bérleteket, hisz van, aki évtizedek óta csak a Pestibe jár, van, aki csak a Vígbe, van, aki tíz előadásra szóló bérletet vesz, van, akinek kifejezetten Shakespeare-előadásokra szóló bérlete van, és van olyan kombinált bérlet is, amivel minden új előadás is megnézhető a Vígben és a Pestiben is. Bérlettel érkezni hozzánk a Vígbe biztos program, állandó kapaszkodó.

Ifj. Vidnyászky Attila két előadást is rendez és a Hamlet főszerepét is játssza.
E. E.: A két rendezésnek az az oka, hogy közben Hegedűs D. Gézával együtt láttam Debrecenben az Arany János-előadást, ami az eredeti tervben nem volt benne, de amikor megnéztem, úgy döntöttem, hogy ezt minél előbb látniuk kell a pesti nézőknek is. Így Dosztojevszkij A félkegyelműje mellett a Kinek az ég alatt már senkije sincsen című előadás is látható majd a Pestiben Ati rendezésében.

Ifj. Vidnyászky most a legizgalmasabb rendezők közé tartozik.
E. E.: És nemcsak rendezőként, hanem színészként is az. A Pesti Színházban már nagy sikerrel játszotta a Bolondot a Vízkeresztben, de a Víg nagyszínpadán először mutatkozik be. Azt hiszem, hogy nagyon érdekes lesz a Hamletben. Júniusban már próbáltunk egy kicsit, és aztán augusztus 21-től folytatjuk a munkát. Hét fiatalember elindul egyszerre közös álmokkal, hiszen egy generációról van szó, és mindenkinek valamilyen kötődése van a szülei révén a hatalomhoz. A mi Hamlet-előadásunk arról szól, hogy az ő sorsuk hogyan alakul. Minden nap, amit ezzel a művel töltök, szakmai életem legfontosabb szakasza. Forgách András fordította újra a darabot, csodás volt vele a munka, fantasztikus lett a szöveg. A Hamlet-csapat olyan energiával látott neki a közös munkának, ami minden színházvezető álma.

Neked mint színésznőnek lesz új bemutatód?
E. E.: Újra játszom Michal Docekal rendezésében, ez nagyon jó érzés, hiszen a Jóembert keresünk pont öt éve született. Az Egy éj a Paradicsomban című Feydeau-darabban Fesztbaum Béla és Hajduk Karesz oldalán játszom majd, ott lesz még Kern András is, egy nagyon jó csapat dolgozik majd együtt, már várom! A következő évadnak lesz még egy fontos állomása, májusban az Európai Színházi Unió itt tartja majd az éves közgyűlését. Két éve vagyunk tagja ennek a különleges szervezetnek, ami összegyűjti Európa fontos színházait.

Ez a konferencia fesztivállal is jár?
E. E.: Igen! Nagyon lényeges, hogy idejönnek Európai jelentős színházainak vezetői, rendezői, és látják majd az előadásainkat. Izgalmas programot állítok össze a Vígszínház és Pesti Színház előadásaiból, feliratozva játszunk majd, így nézőink külföldi barátait is szeretettel várjuk. Fontos, hogy lássák, mi mit csinálunk, hol tartunk. Ez azért is lényeges, mert a következő négy évre vezető szerepet kaptunk egy közös európai színházi projektben, ennek első állomása, hogy a stuttgarti, a drezdai és a nagyszebeni színházzal közösen csinálunk egy előadást, amit Armin Petras rendez. Ő az egyik legfontosabb német rendező és Dragomán György Máglya című művét állítja színpadra. Ezt már bemutatták Drezdában, ahol kint volt két színésznőnk, Kopek Janka és Puzsa Patrícia, ők ott próbáltak, közösen a német és román kolléganőkkel, szeptember közepén lesz nálunk a darab bemutatója. Szeptember 24-én vendégszerepelni jön Esterházy Péter Mercedes Benze a szlovák Nemzetiből A magyar dráma napját ünnepelve, fantasztikus előadás. Játszunk Nádas Pétert, Bartist, Spirót és Dragománt is. Idén is lesz VígNap szeptember 10-én. Nagyon készülünk már a 122. évadunkra, úgy hiszem, nyitott szellemi alkotóműhelyünk igazán különleges élményekkel várja a Vígszínház szerető nézőit.