Varázslatos párizsi forgatag a Budapesti Operettszínházban
2017. november 06. / Jónás Ágnes

A Victor Hugo A párizsi Notre-Dame című regényéből készült musicalváltozatot augusztusban hazai ősbemutatóként hat alkalommal a Szegedi Szabadtéri Játékok keretében, a Dóm téren
láthatták a nézők A Notre Dame-i toronyőr címmel – azóta az előadás szeptember 22-én a Budapesti Operettszínházban is debütált. A látványos effektusokban gazdag produkcióról, a középkori történet napjainkra is érvényes üzenetéről a szöveg magyar fordításáért felelős Somogyi Szilárddal beszélgettünk, akit rendezőként az operettirodalom egyik legmulatságosabb műveként számon tartott, november 4-től látható Luxemburg grófjáról is faggattunk.

Európában először 1999-ben Berlinben mutatták be az Alan Menken csodaszép zenéjével átszőtt A Notre Dame-i toronyőr musi­cal­vál­to­zatát. A Stephen Schwartz által írt szöveg Dóm téri változatát Kerényi Miklós Gábor rendezővel együtt fordították magyarra. Mennyiben azonos az Operettszínház által bemutatott darab a berlinivel?
S. Sz.: A berlini változat alapjául a Disney-rajzfilm szolgált, melyet aztán New Jerseyben fejlesztettek tovább. A jól ismert bájos me­se­film­mel szemben azonban ez egy drámai és nagyon erős színdarab lett, a szövegkönyv is jelentősen megújult, s hangulatában is közelebb áll az eredeti regényhez, mint a korábbi színpadi vagy az animációs vál­to­za­tok. A nézők ezt a verziót láthatták Szegeden és most Budapesten. A musical a mesénél komolyabban szól olyan fontos felvetésekről, mint a szerelem, a hősiesség és az elfogadás. A kitartás és az ön­felál­do­zás gyönyörű példázata.

Milyen napjainkra is érvényes, megszívlelendő üzenete van a középkori történetnek?
S. Sz.: „Ki dönti el, ki lesz ember vagy szörny”– szól a dal az előadásban. Vagyis, vajon az ember életét a kinézete vagy a belső értékei határozzák meg? Milyen lehetőséget ad a kitaszítottaknak a közösség? Hogyan kellene egymás mellett békében élni? – többek között ezeket a kérdéseket feszegeti az előadás. Az előadás széles közönségnek szól, s úgy gondolom, hogy a katarzist minden társadalmi réteg és korosztály megtalálhatja benne. Fantasztikus kórusok, erős szólók vannak benne, melyeket a különböző effektek és izgalmas díszletek csak tovább fokoznak.

És ott van még az a bizonyos szerelmi négyszög is: Phoebus kapitány, Frollo esperes és Quasimodo vágyakozik a szép cigánylány, Esmeralda után.
S. Sz.: A mindent elsöprő szerelem a Phoebus és Esmeralda között lobban lángra, a szerelem eltúlzott, birtokláson alapuló formáját Frollo testesíti meg, a Notre-Dame falai közt élő, csúf, púpos, magányos, ám csupaszív Quasimodo pedig gyermeki szeretettel és rajongással fordul Esmeralda felé, aki megmutatja neki, hogy a lelke akkor is lehet szép, ha a teste nem az.
Lehár Ferenc operettje, a Luxemburg grófja szintén Párizsban játszódik. A gettó operettként aposztrofált előadás a tavalyi kaposvári bemutató után november 4-én érkezik a Budapesti Operettszínházba, s az ön rendezésében lesz látható.
S. Sz.: Ha eltekintünk a gettó szó konkrét történelmi jelentésétől, akkor arra utal, hogy egy zárt közeget, egy Párizsban élő művészmiliőt ábrázol a mű. A történet a bohémek világába kalauzolja a nézőt, bepillantást enged kálváriákkal teli alkotói folyamataiba, melyben szerelmek születnek, konfliktusok keletkeznek, miközben a benne élők megtapasztalják a pénznek és hatalomnak való kiszolgáltatottságot. Kaposvárott is egy friss, fiatalos, mai előadásra törekedtünk, ezért kértem fel koreográfusnak Barta Viktóriát, aki nagyon otthonosan mozog a street dance és a hip-hop világában. Lehár száz évvel ezelőtti bohém művészeinek mai megnyilvánulásait kell megtalálnunk, és például ez a kortárs mozgásforma ezt megteremtheti. A budapesti közönség is rendhagyó előadással fog találkozni, a főbb szerepekben Fischl Mónika, Lukács Anita, Dolhai Attila, György Rózsa Sándor, Frankó Tünde, Vermes Tímea, Szendy Szilvi, Simon Panna, Kerényi Miklós Máté, Laki Péter és Kálid Artúr látható, míg Sir Basil szerepében Földes Tamás mellett vendégként lép fel Kálloy Molnár Péter.

Az operett és a musical előadások estéről estére képesek tömeget vonzani a színházba, de a könnyed műfaj nem egyenlő azzal, hogy egyszerű is, igaz?
S. Sz.: Tény, hogy az operett egy színpadi szórakoztató műfaj, mely sok humorral fűszerezett, könnyed dallamvilággal átszőtt történeteket tár a nézők elé – mi azonban a mélyére ásunk az egyes történeteknek, széles közönségréteg megszólítására törekszünk, mindig jelen idejű, újfajta játékmóddal, friss szövegváltozatokkal érvényes előadások színpadra állítására törekszünk. Az anyag, ami a kezünkbe kerül, csak egy szövet, nekünk, alkotóknak kell feltöltenünk kortárs tartalommal, értékkel, hitelességgel és művészi alázattal. Mindig azt szoktam mondani, hogy nincs külön zenés színház, „csak” színház van. A Pesti Broadway Stúdióban szívesen rendezek Csehov-jeleneteket és abszurd drámát is, mert szeretném, hogy a tanítványaim is színházi mindenevők legyenek.

Rendezőként dolgozik, de úgy tudom, volt idő, amikor sokat adott volna azért, hogy színészként is bi­zo­nyít­hasson.
S. Sz.: Gyermekkorom óta musicalszínész szerettem volna lenni, de idővel felmértem, hogy baritonként nem sok esélyem van a zenés pályán, ráadásul nem is vettek fel musical szakra. Azt azonban biztosan tudtam, hogy a színházi szcénában kívánok dolgozni. Megpróbálkoztam a rendező szakkal – Babarczy László vett fel Marosvásárhelyen. Hálás vagyok a sorsnak, mert a színházi gondolkodásom így még komplexebbé vált.