Potozky Lászlóval az Égéstermékről
2018. március 14. / D. Magyari Imre

Az 1988-ban, Csíkszeredában született, 2014 óta Budapesten élő Potozky László novelláskötetekkel jelentkezett, majd megírta Éles című generációs regényét, ami nagy sikert aratott. Új könyve egy képzeletbeli, de roppant ismerős kelet-európai ország fővárosában játszódik, ahol teljesen váratlanul, egy rock klub leégése után kitör valami – többféleképp nevezik a műben –, hetekre felborul a megszokott rend, a főteret tüntetők lepik el, ha nem is tudják pontosan, miért tüntetnek. A névtelen elbeszélő, tulajdonképp akaratán kívül, belekeveredik a sajnálatos eseményekbe.

Érezhetően otthon vagy, túlságosan is ott vagy Kelet-Európában – már ha jó kifejezés ide az „otthon lenni”.
P. L.: Ha az identitásomról kérdeznek, hosszan tudok róla beszélni. Mindig elmondom, hogy nagyon magyar vagyok, nagyon erdélyi, és ennek megvannak a maga jellegzetesen negatív velejárói. Például borongós alkat vagyok, de kelet-európaiként szerintem alapból borongósabbak vagyunk, mint a máshol élők, s ezen belül pedig még borongósabbak vagyunk mi, magyarok. Kuriózumok vagyunk a világban, mint egy fekete-fehér, érdekes, minimalista festmény.

Minden okunk megvan a borongósságra, nekünk, magyaroknak pedig aztán, ahogy mondod, különösen.
P. L.: Persze! Kelet-Európában egyformán szögletesek a házfalak, ha Magyarországon nem is annyira kopottak, mint Romániában, ott pedig nem annyira, mint Szerbiában.

Ráadásul ezek a házfalak valamiért le is dőlnek olykor… Tehát otthon vagy itt?
P. L.: Ismerős vagyok itt. Tudom, hogyan működik ez a világ, előre látok benne bizonyos dolgokat. Megfejtettem ezt a közeget a magam számára, tudok benne közlekedni, nem vagyok elveszve. Ha mindez azt jelenti, hogy otthon vagyok, akkor igen, otthon vagyok. Ha az otthonosság valami mást jelent, biztonságot, kényelmet, komfortérzést, akkor nehezebb válaszolnom.

A regényhez ki kellett találnod egy kelet-európai várost, konkrét utca- és térnevekkel: Konrád tér, Függetlenség tér, Ezredvég út, Telep utca, konkrét épületekkel, köztük egy Burger Kinggel…
P. L.: A Burger King nagyon kelet-európai jelenség! Amerikában rég nem olyan előkelő és divatos ott enni, mint errefelé! Tömegfogyasztási termék itt, nálunk is, akárcsak máshol a világon.

Rajzoltál térképet a névtelen fővárosról?
P. L.: Nem volt rá szükség, egy-egy helyszínnek kellett jól működnie, a Konrád térnek, a Szakszervezetek Házának. Erre figyeltem meg arra, hogy a személynevek – Nikka, Buller, Korbuc, Avner – spontánul hassanak. Az nagyon változatos, mire gondoltam az egyes helyszínek leírásakor. A Konrád térnél a budapesti Deák teret és Erzsébet teret láttam, de odaképzeltem egy épületet a kijevi Függetlenség térről, és vannak utcák a pesti belvárosból, Bukarestből is. A panelházakat, amelyek egyikében az elbeszélő lakik, Kelenföldön láttam, szépek voltak a színes teraszokkal. Szeredában mi is panelben laktunk majdnem húsz évig, a kilencediken.

Az elbeszélőd igazi kelet-európai lúzer, akinek neve sincs.
P. L.: Tipikusan kelet-európai sors az övé, nagyon igyekeztem sok olyat beleírni a személyes történetébe, ami sok emberrel megtörtént errefelé, netán velem is. Nem is azért, hogy azonosuljanak vele, hanem hogy ismerős legyen a karakter. Nem érti, mi történik vele és körülötte, nem ért a politikához, a közélethez, akár azt is mondhatnánk, hogy dilettáns perspektívából beszél.

Rögtön egyes szám első személyben kezdtél írni?
P. L.: Igen, az elbeszélőm már a nulladik változatban rögzítve volt.

Ki kellett találnod egy országot is, a Szabisz-kormánnyal, ellenzéki politikusokkal, Szlendermennel és Holgerszonnal, akik azonnal rárepülnek a spontán tüntetésre, s az ő ellenzékükkel, a szélsőjobbos Betmennel.
P. L.: Volt honnan meríteni, a magyarországi, romániai, erdélyi, ukrajnai közélet jeleskedik ocsmánynál ocsmányabb figurákban, kedvemre válogathattam, nem kell messzire mennünk gazemberekért.

Igazából senki nem tudja a könyvedben, mi történik, miért küzdenek. Legfeljebb addig jutnak, hogy mondjon le a kormány, lépjen életbe újra a régi alkotmány, azt azonban, hogy mi legyen ezek megtörténte után, senki nem tudja. Közben pedig emberek halnak meg.
P. L.: Ez egy realista regény, fiktív valóságot ábrázolok.

Láthatóan minden folytatódni fog itt, ha máshogy is, akkor is ugyanúgy. El tudod képzelni, hogy az elbeszélőd vagy a barátnője valaha is boldogok lesznek?
P. L.: Nem tudom, mi lesz velük. Sok jóban aligha lesz részük. Az elbeszélőnek pláne annyi azután, ami tesz a könyv végén.

A regény karácsony előtt ér véget, de igazából nincs karácsonyi hangulat, ha a mínusz tízben sörrel és forralt borral locsolják is az ünneplő emberek egymást az utcán.
P. L.: Tudattalanul talán a romániai 1989 emléke szivárgott be ide. Kevés ember volt, aki saroktól sarokig futott egy fenyőfával, a többség nézte a tévét, mi fog történni. 1956-ban sem lehetett túl békés az ünnep. Kelet-Európában nem mindig jön el a karácsony.

Potozky László: Égéstermék
Magvető Kiadó
168 oldal / 2999 Ft